Ballagás a JZSUK-ban - „Jó útlevéllel” indulnak útnak

Ballagás a JZSUK-ban - „Jó útlevéllel” indulnak útnak
Két év után végre járványügyi korlátozások nélkül kerülhetett sor a végzős osztályok ballagására a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban is. A templomi ünnepség áhítattal kezdődött, amelyet Elekes Zsolt lelkész tartott, ezt a köszöntő beszédek követték. Popa Márta igazgató a nemrég nagykorúsított maturandusokhoz szólva a „hivatalosan” lezárt gyerekkort elevenítette fel.

„Emlékeztek-e arra a mesére, amelyben a legkisebb királykisasszonyt a logikája mentett ki a bajból, a szegénylegényre, aki elment szerencsét próbálni, és egy véletlen fordulat gazdaggá tette, a három kívánságra, amit eltékozolt a halász, a hétfejű sárkányra, aki a várat megőrizte? Ezek a mesék az évek múlásával szépen lassan kimásznak a színes könyvekből, beköltöznek az életetekbe. A sárkányokból diktátorok, a hercegekből férjek, a fehér lovakból autók, a kastélyokból nyaralók és a három kívánságból álmok lesznek. Gyermekből felnőtté váltok, eltűnnek a csodák, a könnyű hétköznapok. De ha szívetekben megmaradtok annak a kisgyereknek, akik nem is olyan rég voltatok, az élet buktatóit, igazságtalanságait is úgy fogjátok tudni szemlélni, mint régen a mesekönyvek lapjait. Kívülről tudjátok majd figyelni a cselszövéseket, a pofonokat, amiket nem érdemeltek, és a nehézségeket, amiket az élet állít elétek, mint ahogy a hősök elé a kalandok során. Persze, nem lapozhattok bármikor a könyv végére, ha már álomra csukódna szemetek, de annyit megtanulhattatok, hogy minden mese igazságosan ér véget”, hangzottak az igazgatónő bíztató szavai.

Ballagnak a reálosok, osztálynevelő Jakabházi Annamária

Farkas Emőd, az Unitárius Egyház főgondnoka beszédében azt hangsúlyozta: a jó élet titka valójában a kapcsolatokban rejlik, a boldogság és egészség a közeli, minőségi kapcsolatokban keresendő. „Vigyázzatok egymásra, vigyétek tovább és ápoljátok azokat a kapcsolatokat, amelyeket értékeseknek tartotok, még akkor is, ha ebben az egocentrikus világban ez nem számít könnyű feladatnak”, tette hozzá.

Furu Árpád a szülői bizottság nevében szólalt fel köszönetet mondva mindenekelőtt a tanári karnak, igazgatóságnak az áldozatos munkáért, amelynek megvan az eredménye: a mostani végzősök is „jó útlevéllel” indulhatnak az életben. A fiatalokhoz fordulva három tanácsot adott útravalóul: ismerjék meg önmagukat, legyenek mértéktartóak és soha ne hagyjanak fel a tanulással.

A XII. H és osztálynevelőjük, Solymosi Zsolt

Az idei elsősök közül Tapu Zsanett és Vigh Márton látták el okos tanácsokkal a maturandusokat.

„Az élet olyan, mint a matekpélda, ha túl könnyen megy, valami nem stimmel…”, hangzott a kedves üzenet a stafétát átvevő tizenegyedikesek nevében felszólaló Ferencz Péter részéről, aki a szintén évfolyamelső Kovács Krisztával búcsúztatta a végzősöket. A tizenkettedikesek közül Tasnádi Nóra és Vass Anett beszélt az iskolai évek örömeiről, kihívásairól.

Tasnádi Nóra és Nagyosi Mátyás Demjén Ferenc Szerelem első vérig című dalát énekli

Akiknek tavaly is alkalmuk volt részt venni az unitáriusok ballagásán, idén bizonyára kíváncsian várták a tavalyi tizenegyedikesek, ma már végzősökként fellépő Tasnádi Nóra és Nagyosi Mátyás különszámát: Demjén Ferenc Szerelem első vérig című dalát Holter Denissza gitáron, Moldován Balázs dobon, Kiss Hunor basszusgitáron, zongorán pedig Ördög Ödön karnagy kísérte. A két végzős osztály – XII. H, osztálynevelő Solymosi Zsolt, lelkész, vallástanár és XII. R, osztálynevelő Jakabházi Annamária matematika tanár - a Great Big World Say something című számát választotta búcsúdalnak. (Zongorán kísért Ördög Tímea.)

A hagyományos zászlóátadást követően került sor a tanulmányi díjak kiosztására.

XII.H osztályos tanulók tanulmányi eredményei:

Osztálynevelő: Solymosi Zsolt vallástanár

  1. Tasnádi Nóra (9,90)
  2. Máté Boróka (9,84)
  3. Szőcs Ágnes Katinka (9,82)

Dicséret: Vassy Réka (9,80), Török Adrienn Anett (9,69), Holter Denissza (9,67), Felméri Johanna (9,67), Kertész Nóémi (9,60), Nagyosi Mátyás (9,60), Juhász Palkó Kriszta (9,58), Józsa Brigitta Beáta (9,54), Szoher Norbert (9,52), Dálnoki Naomi Paula (9,45), Pethő Viola (9,45), Kardos Zalán (9,41), Brautigam Norbert (9,39), Antal Hajnalka Bella (9,36), Bodor Csilla Noémi (9,34), Mátyás Somsai Botond (9,28), Kelemen Viktor Leonárd (9,28), Török Dávid (9,26), Medgyesfalvi Róbert (9,21), Szép Róbert Alex (9,21), Csete György (9,19), Kis Imola (9,19), Toroczkai Botond (9,13).

XII.R osztályos tanulók tanulmányi eredményei:

Osztálynevelő: Jakabházi Annamária, matematika szakos tanár.

I.   Vass Anett (9,97)

 II.  Domokos Anna Orsolya (9,94)

       László Botond (9,94)

III.  László Tamás (9,86)

Dicséret: Jakab Andrea (9,81), Nagyosi Tamás (9,81), Osváth Róbert Levente (9,71), Deé Róbert (9,65), Péntek Éva (9,60), Koszorús Eszter (9,55), Pop Norbert (9,52), Gál-Máté Katalin (9,47), Márton Anna Rózsa (9,42), Csis Nándor-Imre (9,36), Tasnádi Ede (9,31), Pázsint József-Csaba (9,26), Kovács Zsófia (9,18), Szalma Boglárka-Dorottya (9,15), Ortenszky Péter (9,15), Sárosi Ágnes (9,15), Koncz Norbert (9,13), Eke Filep (9,13), Kovács Eszter (9,02), Fülöp Hunor (9), Ballán Rajmond (9).

A JÁNOS ZSIGMOND UNITÁRIUS KOLLÉGIUM DÍJAI

Dávid Ferenc-díj

A Dávid Ferenc-díjat azok a diákok kapják, akik 9. osztálytól kezdve minden tanévet minimum 9,50 átlaggal zárták: Tasnádi Nóra, László Tamás, Vass Anett, Domokos Anna Orsolya, László Botond, Nagyosi Tamás, Máté Boróka, Osváth Róbert Levente, Deé Róbert.

János Zsigmond-díj

A János Zsigmond-díjat azok a diákok kapják, akik a humán és társadalomtudományok területén országos és nemzetközi versenyeken kiváló eredményt értek el: László Tamás (angol olimpián elért eredményeiért), Márton Anna, Vass Anett, Tasnádi Nóra (magyar irodalom területén elért eredményeiért), Máté Bóróka, Török Adrienn Anett (a német olimpián elért eredményeikért).

Körmöczi János-díj

A Körmöczi János-díjat azok a diákok kapják, akik a reáltudományok területén kiváló eredményeket értek el: Deé Róbert, Domokos Anna (a fizika versenyeken elért eredményeiért), László Tamás (matematika, fizika, számítástechnika versenyeken elért eredményeiért), László Botond (matematika, fizika versenyeken elért eredményeiért) Osváth Róbert (matematika  versenyeken elért eredményeiért) Pop Norbert (matematika és számítástechnika versenyeken elért eredményeiért).

Gál Kelemen-díj

E díjban részesül osztályonként pár diák, a kollégium szellemiségének és értékeinek öntudatos ápolásáért, a közösségépítő munka és a ma iskolájához való hűség jeléül: Antal Hajnalka Bella, Bodor Csilla Noémi, Brautigam Norbert, Józsa Brigitta Beáta, Tasnádi Nóra, Vassy Réka, Jakab Andrea, Kovács Eszter, Kovács Zsófia, László Tamás, Sárosi Ágnes, Szalma Boglárka.

Péterffy Gyula-díj

A kórusban kifejtett áldozatos munkájukért a következő diákoknak nyújtották át: Bodor Csilla, Borde Kristóf, Brautigam Norbert, Csete György, Juhász Kriszta, Kelemen Viktor, Nagyosi Mátyás, Ostoros Andrea, Szép Robert, Szoher Norbert, Tasnádi Nóra, Török Adrienn, Török Dávid, Holter Denissza, Antal Hajnalka, Kertész Noémi, Pethő Viola Szőcs Ágnes, Márton Anna, László Zsolt.

Brassai Sámuel-díj

A Brassai Sámuel díjat a 2015-2016-os tanévtől kezdődően olyan végzős diákok kaphatják, akik líceumi éveik során hangszeres zenészként vagy szóló énekesként járultak hozzá, hogy az iskolai rendezvények színvonalát emeljék. A díjban részesült: Holter Denissza, Nagyosi Mátyás, Tasnádi Nóra.

Leitner-dij

A kollégium a 2022-es tanévben alapította meg, őrizve annak a kedves, idős izraelita bácsinak az emlékét, aki a kollégiumban volt portás és nyugdíjasként is itt élt tovább az épületben, legendás lakóként. Olvasottsága, az a gesztus, hogy mindenkihez volt egy kedves szava, sokak napját tette vidámabbá. Testvére, az Ausztráliában élő írónő, Gabriella jelentős adományt tett a kollégiumnak, ezáltal is őrizve Leitner úr emlékét. A díjat egy olyan mindenkori végzős bentlakó kaphatja, akinek az olvasáshoz fűződő szeretete, nyitott és barátságos természete méltóvá teszi erre. Idén Máté Boróka, XII. H osztályos diáklány részesül elsőként ebben a díjban.

Felvinczi György-díj

Az iskolai színjátszás terén nyújtott hiteles és őszinte alakításért, illetve az előadások során kifejtett háttérmunkáért a következő diákok érdemelték ki: Szép Róbert, Borde Kristóf, Vassy Réka, Brautigam Norbert, Kelemen Viktor, Bodor Csilla, Antal Hajnalka, Szőcs Ágnes, Ostoros Andrea, Medgyesfalvi Róbert, Nagyosi Mátyás, Márton Anna Rózsa, Tasnádi Nóra.

Foto- és film-díj

Az iskolai fotózás során nyújtott segítségért nyújtott díjat Toroczkai Botond és Medgyesfalvi Róbert érdemelte ki.

Bicatúra-díj

Díjazott: Borde Kristóf, aki a bicaturákon hősiesen helyállt és leküzdötte az előtte álló dombokat, völgyeket, hegyeket.

Sportdíjak:

E díjban részesülnek azok a diákok, akik négy éven keresztül képviselték az iskolát különböző sportversenyeken és az erdélyi magyar középiskolák sportolimpiáján is kiválóan teljesítettek.  A következő diákok részesülnek benne: Kis Imola, Vass Anett, Csis Nándor

A Diáktanács díja

Azok a diákok kapják, akik a legnehezebb időben életben tartották a diákok érdekképviseletét: Kovács Eszter, Kovács Zsófia, Sárosi Ágnes és Csis Nándor.

AZ UNITÁRIUS EGYHÁZ DÍJAI

Berde Áron-díj

A díjat idén László Tamás vehette át.

Kelemen Lajos-díj

A díjat idén Brautigam Norbert érdemelte ki.

A Kolozs-Tordai Egyházkör díja

Díjazott: Kardos Zalán, aki nem csak hitéről tett tanúbizonyságot a négy esztendő ideje alatt, hanem erkölcsi, emberi tartásával példamutató értéket képviselt ezen időszakban.

Az Unitárius Nőszövetség díja

Díjazott: Szalma Boglárka a csendes öntudatos kitartó munkája jutalmául.

Különdíjak:

Almási Ildikó–díj

Almási Ildikó, az iskola egykori biológia tanárának családja által alapított díjjal azt a kiváló szorgalmú és tudású diákot jutalmazzák, aki a biológia tudományterületén jeleskedett. Az idei díjazott: Szalma Boglárka

Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság díja

Az EMT osztott díját László Botond és László Tamás kapta idén, akik fizikából a legmagasabb szinten bizonyították tudásuk megyei, országos és nemzetközi versenyeken.

Szabadság napilap díja:

Díjazott: Domokos Orsolya, aki négy esztendőn keresztül kiváló írásaival örömet szerzett olvasóinak

RMDSZ-díj

Díjazott: Szoher Norbert a közösségben kifejtett tevékenysége jutalmául, illetve Kovács Eszter, aki a kollégium diáktanácsának életében aktívan részt vett.

RMPSZ-díj

Díjazott: Jakab Andrea, aki négy esztendőn keresztül csendesen mosolyogva utat mutatott társainak

Országépítő-díj

A díjat Vekov Károly emlékére a család ajánlja fel annak a diáknak, aki az elfeledett múlt, a történelem szeretetét és a nemzeti öntudat ápolását tanúsította a négy év során. Díjazott: Deé Róbert.

KMDT-díj

A Kolozs Megyei Magyar Diáktanács díját azok a diákok kapják, akik részt vettek a szervezet munkájában az elmúlt négy esztendőben. A díjban részesül: Kovács Eszter, Kovács Zsófia, Sárosi Ágnes.

Fülöp Jenő felvételei

A fotóriport itt tekinthető meg