Ballagás 2020 – otthon, lélekben együtt
Országszerte elmaradnak a mára tervezett ünnepségek
Országszerte elmaradnak a mára tervezett ünnepségek
Vissza

Ballagás 2020 – otthon, lélekben együtt

A Szabadság napilapban minden évben figyelemmel kísérjük régiónk magyar tannyelvű és tagozatos iskoláinak tanévnyitó és -záró, illetve ballagási ünnepségeit, ezekről többnyire részletesen tudósítunk. Az idén azonban a május végére tervezett hagyományos ballagási ünnepségek elmaradnak, legjobb esetben csak halasztódnak egy későbbi időpontra. Ezért éreztük szükségét annak, hogy valamilyen módon kárpótoljuk az idei ballagókat, és úgy döntöttünk, összegyűjtjük a Szabadság terjesztési régiójában működő középiskolák magyar osztályainak névsorát és csoportképét, még ha ez nem is tekinthető egy közéleti napilap feladatának.

Így jutottunk el a Beszterce-Naszód, Fehér, Hunyad, Kolozs, Szeben és Szilágy megyei iskolákhoz. Sok lelkes diákkal és tanárral, intézményvezetővel volt szerencsénk kapcsolatba lépni, sokuknak már a hangján is érezni lehetett, hogy az utóbbi hónapok válsághelyzetének megrendítő élettörténetei közepette örülnek megkeresésünknek, és mindent megmozgattak annak érdekében, hogy a kért adatokat előteremtsék. Új lendülettel vágtak bele a kicsengetési kártyák elkészítésébe, amiről korábban már lemondtak. Sokan még nem jutottak el oda, hogy a ballagás előtt szokásos csoportfotózást megejtsék, így régebbi fényképet kerestek elő, van osztály, amely nem talált olyan képet, amelyen mindenki rajta lett volna, néhány osztálytárs vagy éppen az osztálynevelő tanár hiányzik róla, a szilágycsehi iskola szakosztálya pedig sajnos egyáltalán nem tudott képet küldeni, de a névsorukat olvashatják. Az összeállítás nagy hiányzói a szebeni ballagók, akiknek osztálynevelőjétől sajnos sem képet, sem névsort nem kaptunk, pedig ők hárman Nagyszeben utolsó magyar tizenkettedikesei. Szeretettel gondolunk rájuk is, csakúgy mint a szintén utolsó medgyesi és kolozsvári Ghibu-líceumi végzős osztály diákjaira. Mindenkinek sikeres vizsgákat és boldog beteljesülést kívánunk a nagybetűs életben! Bárcsak ne kerülnénk többé olyan válságba, hogy ez az ünnepi melléklet folytatást kívánjon, akkor inkább örökké maradjon egyedi kiadvány a Ballagás 2020.

Itt lapozhatja át Ballagás 2020 című mellékletünket, amely bemutatja Kolozs, Beszterce-Naszód, Fehér, Hunyad, Szeben és Szilágy megye végzőseit.


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Választás: felügyeli a ...
Választás: a koronavírussal fertőzöttek ...
Másodfokú viharriasztás harminc megyében

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ