Balla Géza az Év bortermelője 2018-ban
Vissza

Balla Géza az Év bortermelője 2018-ban

Első határon túli borászként Balla Géza nyerte el a 28. Év bortermelője Magyarországon címet.

Az Év bortermelője Magyarországon díjat a legrangosabb szakmai elismerésként tartja számon a hazai borszakma, de a piac és a fogyasztók számára is fontos igazodási pontként szolgál – mondta el a szerdai budapesti eredményhirdetés előtt az elismerést odaítélő Magyar Bor Akadémia (MBA) elnöke.

Zilai Zoltán emlékeztetett: a díj odaítélése ezúttal is két fordulóban zajlott. A jelölési szakaszban 634 szakírónak, étterem-tulajdonosnak, sommelier-nek, egyéb szakembernek küldtek jelölőlapot, amelyen mindenki három-három borászt javasolhatott.

Az ő jelöléseik alapján jutott az idei döntőbe Balla Géza (Arad-hegyaljai borvidék), Borbély Tamás (Badacsonyi borvidék), Figula Mihály (Balatonfüred-Csopaki borvidék), Jásdi István (Balatonfüred-Csopaki borvidék) és Koch Csaba (Hajós-Bajai és Villányi borvidékek).

Közülük a díjazottat ezúttal is az MBA tagjai választották meg. A borakadémikusok közül rekord számú, 134 tag küldte el szavazatát – árulta el Zilai Zoltán.

Balla Géza az MTI-nek elmondta: hatalmas meglepetésként érte, hogy első jelölése után, az első határon túli borászként elnyerhette a „borvilág Kossuth-díját”. Mint felidézte, harmincöt éve dolgozik bortermelőként: „tettem a dolgom, ahogyan én gondoltam (...), ezt most így értékelték” – fogalmazott.

Balla Géza hangsúlyozta, hogy Arad-Hegyalja sok évszádos tradícióval rendelkező, történelmi borvidék, amely az 1918 előtti Magyarországon a leghíresebbek közé tartozott.

„Nagyon sokat munkálkodunk azon, hogy a helybéli fajták, mint a kadarka vagy a feketeleányka, visszakapják a megérdemelt helyüket” – mondta el Balla Géza, hozzátéve: továbbra is küzd a határoktól független, egységes magyar borvilágért.

(Fotó:  MTI/Szigetváry Zsolt)


ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Sporthírek röviden
Újraválasztották tisztségébe Kató Bélát
Berlinale – Kiválasztották a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ