Balázs Imre József kapta az idei Osvát Ernő-díjat
Vissza

Balázs Imre József kapta az idei Osvát Ernő-díjat

Ma délelőtt az Ünnepi Könyvhéten adták át az Osvát Ernő-díjat, az irodalmi, művészeti folyóiratok szerkesztőinek járó elismerést idén Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztő-helyettese kapta.

Az Osvát Ernő-díjat Janáky Marianna alapította privát kezdeményezésként 2018 januárjában abból a célból, hogy az irodalmi, művészeti folyóiratok szerkesztőinek munkája is érdemi elismerést kapjon. A díjat minden évben szakmai kuratórium ítéli oda annak, aki a zsűri szerint a legtöbbet tette a fiatalok ízlésformálásáért, és részrehajlás nélkül a minőséget tartotta elsődleges szempontnak munkájában.

A kuratórium tagjai: Radics Viktória, Zelei Dávid és Áfra János.

A díjátadón sor került a 2020-as Osvát-díj átadására is, amelyet a Litera főszerkesztője, Nagy Gabriella vehetett át.

Balázs Imre Józsefet a díjátadón Zelei Dávid méltatta, ebből idézünk:

„Ha lenne külön irodalmi díj a magyar irodalom legnagyobb transzgresszorainak, az elsőt alighanem ugyanaz kapná, mint az idei Osvátot: Balázs Imre József, akinek már egy tíz évvel ezelőtti interjújában előkerült egy nem igazán irodalmi identitása: a sofőri. Imre ugyanis ilyen: bolygó hollandiként járja be a (magyar) irodalom helyeit, konferenciázik, könyvbemutatózik, író-olvasózik, gitáron kíséri gyerekverseit, kerekasztalozik, és persze sose jön üres kézzel: mint valami bűvész, mindig előkerít a kabátujjából egy Korunkot, ami persze már megint valami váratlan, friss, és vagy tíz szempontból körüljárt témával bombázza meg az embert egy karcsúbb latte áráért.

Imre ugyanis néha (legyünk igazságosak: sokszor) otthon is van, Kolozsváron: ilyenkor tanít, ír, kutat, apáskodik és nem utolsósorban szerkeszt: minden minőségében egyenget, terelget – szövegeket, embereket, pályákat, lapszámokat. ”

A laudáció teljes szövegét a litera.hu irodalmi portálon olvashatják.

(Fotó: Szőcs Petra)


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Ciucă: fel kell készülni a szélsőséges ...
Nyolc magyar filmet láthat a közönség a ...
Egyelőre nem terveznek megszorító ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ