Bajnokok Ligája: Újabb nagy fordításra készül az AS Róma

Bajnokok Ligája: Újabb nagy fordításra készül az AS Róma
Az AS Róma összesítésben 5–2-es hátrányból kezdi majd a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének szerdai visszavágóját, ennek ellenére változatlanul a továbbjutás a célja az FC Liverpoollal szemben.

A rómaiak cseh középcsatára, Patrik Schick leszögezte, van esélyük három gólt szerezni, mivel ellenfelük védekezése nem olyan erős, mint a támadójátéka.

Az olasz csapat a negyeddöntőben is jelentős hátrányba került az első meccsen, hiszen 4–1-re kikapott Barcelonában, ám a visszavágón 3–0-ra győzött a Stadio Olimpicóban, és nagy meglepetésre továbbjutott.

„Azon a találkozón csodálatos volt a hangulat, és ha lehetséges, a Liverpool ellen ez fokozódik majd” – tette hozzá Schick.

Az angliai mérkőzésén sokáig úgy tűnt, eldőlt a továbbjutás, hiszen a hazaiak a sebességkülönbséget kihasználva már 5–0-ra is vezettek, a hajrában azonban az AS Roma csökkenteni tudta a hátrányát.

„Félelem nélkül, nagy elszántsággal és bátorsággal kell kimennünk a pályára” – szögezte le a cseh csatár, akinek edzője, Eusebio Di Francesco szintén kijelentette, hisznek a fordításban.

„Rendkívüli dolgot vittünk véghez a Bajnokok Ligájában a mostani idényben. Ez egy nagy utazás számunkra, és most sem akarunk megállni. Optimista természetű vagyok, és szeretnék ünnepelni a lefújás után” – nyilatkozta.

Bár a rómaiak a bajnokságban már hatszor kikaptak hazai pályán, a BL-ben még veretlenek odahaza. Nem jó előjel azonban számukra, hogy a legutóbbi hat oda-visszavágós párharcot elveszítették angol klubcsapatokkal szemben.

A Liverpool a selejtezőt is beleszámítva még veretlen a Bajnokok Ligája mostani idényében, ráadásul a negyeddöntőben kettős győzelemmel búcsúztatta az angol bajnok Manchester Cityt.

A csapat észt hátvédje, Ragnar Klavan figyelmeztetett, hogy ugyanúgy támadó felfogásban játszanak majd, mint korábban, és a lehető legjobb teljesítményt kell nyújtaniuk, hogy biztosítsák helyüket a fináléban.

„Ellenfelünk természetesen tisztában van azzal, milyen erőteljes és elsöprő a támadójátékunk. Jó csapat vagyunk, és nagyon jó a helyzetünk, úgyhogy nem kell félnünk. Ha a saját stílusunkban játszunk, ahogy mindig szoktuk, ott lehetünk a döntőben. Már csak egy meccs választ el tőle” – magyarázta a tapasztalt védő.

Az angol csapat felkészülését egy váratlan esemény zavarta meg: Jürgen Klopp vezetőedző és egyik segítője, Zeljko Buvac összeveszett, így utóbbi – egyelőre úgy tűnik, csak átmenetileg, az idény végéig – már nem tagja a szakmai stábnak. A bosnyák tréner 17 éve segíti Kloppot, korábban Mainzban és a Borussia Dortmundnál is együtt dolgoztak. A német vezetőedző a stábból önmagát a „szívnek”, Buvacot az „észnek”, míg másik asszisztensét, Peter Krawietzet a „szemnek” nevezte egy interjúban.

A szerdai mérkőzést a szlovén Damir Skomina vezeti.

Bajnokok Ligája, elődöntő visszavágó (a mérkőzés 21.45 órakor kezdődik), szerda: • AS Róma (olasz)–FC Liverpool (angol) – az első mérkőzésen: 2–5; élőben közvetíti a Pro tv és a Telekom Sport1 tévéadó.