Bajnokok Ligája: Nehéz helyzetben a hazai csapatok

Bajnokok Ligája: Nehéz helyzetben a hazai csapatok
Az AS Róma és a Manchester City is nehéz helyzetből várja a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi visszavágóit.

A City a múlt szerdai, első összecsapáson 3–0-ra, míg a Róma 4–1-re kapott ki az FC Liverpool, illetve az FC Barcelona vendégeként. Előbbi együttes ráadásul szombaton 2–0-s vezetésről szenvedett 3–2-es vereséget a városi rivális Manchester Unitedtől az angol bajnokságban.

„Nehéz a helyzetünk, egymás után kétszer kikaptunk, biztos, hogy ez benne lesz a játékosok fejében” – mondta Josep Guardiola, a City vezetőedzője.

A Liverpooltól 19 perc alatt, a United elleni bajnokin 16 perc alatt kapott három gólt a City, s ez már nem az első eset, hogy a Guardiola által irányított csapatok rövid idő alatt háromszor is kapitulálnak: a 2014-es BL-elődöntőben a Real Madrid lőtt 18 perc alatt hármat a Bayern Münchennek, amely egy évvel később a Barcelona elleni elődöntőben kapott ugyanennyit a találkozó utolsó 13 percében.

„Rengetegszer gondolkoztam már ezen, lehet, hogy ez az én hibám” – fogalmazott ennek kapcsán a spanyol szakember.

A Liverpool hétvégén – némileg tartalékos felállásban – 0–0-s döntetlent játszott a városi rivális Everton otthonában, s bár kedvező helyzetben van, vigyáznia kell: a két csapat szeptemberi, manchesteri bajnokiján a City 5–0-lal „lépte le” Jürgen Klopp együttesét.

„Nem fogunk hátradőlni, ezúttal is a saját játékunkat fogjuk játszani” – jelentette ki Georginio Wijnaldum, a Liverpool védője.

A hazaiak esélyét csökkentheti, hogy legutóbbi négy olyan nemzetközi kupapárharcukat elveszítették, amelynek első, idegenbeli meccsén kikaptak. Ezzel szemben a Liverpool ha hazai siker után utazott vendégségbe, öt kiesés mellett 29-szer továbbjutott.

A Barcelona szombaton Lionel Messi mesterhármasával magabiztosan verte a spanyol bajnokságban a Leganést, s most arra készül, hogy három év elteltével ismét bejusson a BL-ben a legjobb négybe: tavaly a Juventus, egy évvel korábban az Atlético Madrid állította meg a katalánokat a negyeddöntőben.

Ernesto Valverde vezetőedző nyári érkezése óta a Barca veretlenül menetel a La Ligában, s eddig a BL-ben sem talált legyőzőre. A spanyol szakember mérlegét mindössze három vereség „csúfítja el”, amelyből kettőt még augusztusban, a Real Madridtól szuperkupa-meccseken szenvedett el a csapat.

Ezzel szemben az olasz bajnokságban negyedik AS Rómának nem sikerült jól a főpróba: a Farkasok szombaton hazai pályán 2–0-ra kikaptak a Fiorentinától.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágók (a mérkőzések 21.45 órakor kezdődnek): • Manchester City (angol)–FC Liverpool (angol) – az első mérkőzésen: 0–3; élőben közvetíti a Pro tv és a Telekom Sport 1 tévéadó • AS Róma (olasz)–FC Barcelona (spanyol) – 1–4; Look tv és Telekom Sport2.