Bajnokok Ligája: Inter–Dortmund slágermérkőzés következik

Bajnokok Ligája: Inter–Dortmund slágermérkőzés következik
A magyar válogatott Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Red Bull Salzburg az SSC Nápolyt fogadja a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában, míg a szerdai nap slágermérkőzését a Borussia Dortmund játssza Milánóban, az Internazionale vendégeként.

A pénteken 19. életévét töltő magyar középpályás és társai az első két körben kiválóan helytálltak, először saját közönségük előtt győzték le 6–2-re a román válogatott Ianis Hagit is foglalkoztató belga KRC Genket, majd a címvédő FC Liverpool otthonában játszottak közönségszórakoztató összecsapást, amelyet végül 4–3-ra elveszítettek. Szoboszlai a Genk ellen megszerezte pályafutása első BL-gólját, és kezdő volt Liverpoolban is. A magyar játékos nagy valószínűséggel szerda este is a kezdőtizenegy tagjaként fut majd ki a pályára, a meccs pedig mindkét együttes számára kiemelten fontos, mivel az E-csoportban jelenleg az SSC Nápoly az első, a Red Bull Salzburg pedig második.

A címvédő FC Liverpool közben az egy ponttal utolsó Genk vendége lesz, és ha a papírformának megfelelően begyűjti a három pontot, akkor akár a csoport élére is ugorhat, de ehhez az is kell, hogy Salzburgban döntetlen szülessen.

Az SSC Nápoly az első fordulóban hazai pályán legyőzte a Liverpoolt, utána viszont csupán gól nélküli döntetlenre volt képes Genkben, és nagy kérdés, hogy ezúttal mire mennek Carlo Ancelotti tanítványai Ausztriában.

A Red Bull Salzburg a hétvégén a Sturm Graz otthonában elért 1–1-es döntetlennel, míg az SSC Nápoly a saját közönsége előtt aratott Hellas Verona elleni 2–0-s sikerrel készült fel a BL-találkozóra, amely az idén már a harmadik összecsapás lesz a felek között: tavasszal ugyanis az Európa Liga előző kiírásának a nyolcaddöntőjében játszottak egymással. Márciusban Nápolyban 3–0-s hazai győzelem született, a visszavágón pedig hiába nyert 3–1-re a Red Bull Salzburg, összesítésben 4–3-mal az olasz együttes jutott tovább.

Az F-csoportban a két kör után élen álló Borussia Dortmund látogat az egypontos, így egyelőre csak harmadik Internazionaléhoz, miközben az FC Barcelona a Nicolae Stanciut foglalkoztató Slavia Prága vendége lesz. Mind a német, mind pedig a katalán csapat nagy lépést tehet a továbbjutás felé egy győzelemmel, de ebben a tekintetben minden bizonnyal a Borussiának lesz nehezebb dolga. Az Inter március 31. óta csupán egyszer, október 6-án veszített tétmérkőzést saját közönsége előtt, akkor az olasz bajnok Torinói Juventus nyert 2–1-re a San Siróban. A Borussia Dortmundnak ugyanakkor ebben az idényben nem megy rosszul idegenben, minden versenysorozatot figyelembe véve ugyanis április eleje óta csak egyszer kapott ki, augusztus végén a Bundesliga-újonc Union Berlintől.

A játéknap másik magyar érdekeltségű összecsapásán a kapus Gulácsi Pétert és a védőként csapatkapitány szerepet is betöltő Willi Orbánt is foglalkoztató RB Lipcse az orosz Zenit Szentpétervárt fogadja 19.55 órától, és a magyar válogatott futballistákkal felálló német együttesnek fontos lenne győznie ahhoz, hogy versenyben maradjon a továbbjutást érő első két helyért. Ennek a csoportnak a másik szerdai meccsén a pont nélkül utolsó Benfica látja vendégül a második Lyont.

A H-csoportban a két győzelemmel és 6–0-s gólkülönbséggel első, a román válogatott Răzvan Marint is foglalkoztató Ajax amszterdami arénájában a második Chelsea vendégszerepel 19.55-től, míg a 22 órakor kezdődő programban a pontot még nem szerző Lille fogadja a harmadik Valenciát.

A szerdai program, csoportkör, 3. forduló (a mérkőzések – két kivétellel 22 órakor kezdődnek):

E-csoport: • Red Bull Salzburg (osztrák)–SSC Nápoly (olasz) – élőben közvetítik a Look Sport3, a DigiSport4 és a Telekom Sport4 tévéadók • KRC Genk (belga)–FC Liverpool (angol) – Look Sport2, DigiSport3 és Telekom Sport3. A csoport állása: 1. Nápoly 4 pont, 2. Salzburg 3 (9–6), 3. Liverpool 3 (4–5), 4. Genk 1.F-csoport: • Milánói Internazionale (olasz)–Borussia Dortmund (német) – Look Sport, DigiSport1 és Telekom Sport2 • Slavia Prága (cseh)–FC Barcelona (spanyol) – Look Plus, DigiSport1 és Telekom Sport1. Az állás: 1. Borussia Dortmund 4 pont (2–0), 2. Barcelona 4 (2–1), 3. Inter 1 (2–3), 4. Slavia 1 (1–3).G-csoport: • RB Lipcse (német)–Zenit Szentpétervár (orosz) – 19.55-kor, Look Sport, DigiSport1 és Telekom Sport4 • Benfica Lisszabon (portugál)–Olympique Lyon (francia). Az állás: 1. Zenit 4 pont (4–2), 2. Lyon 4 (3–1), 3. Lipcse 3, 4. Benfica 0.

H-csoport: • Ajax Amszterdam (holland)–Chelsea (angol) – 19.55-kor (a találkozót az aradi Ovidiu Alin Haţegan vezeti, Look Plus, DigiSport1 és Telekom Sport2) • OSC Lille (francia)–Valencia CF (spanyol). Az állás: 1. Ajax 6 pont, 2. Chelsea 3 (2–2), 3. Valencia 3 (1–3), 4. Lille 0.