Bajnokok Ligája: Előnnyel várja a hazai visszavágót a Real és a Bayern

Bajnokok Ligája: Előnnyel várja a hazai visszavágót a Real és a Bayern
A címvédő Real Madrid és a Bayern München is előnnyel várja a hazai visszavágót a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a tavaly döntős Torinói Juventus, valamint az FC Sevilla ellen.

A Real vasárnap délután a madridi rangadón 1-1-es döntetlent játszott a városi rivális Atléticóval, de érződött, hogy Zinédine Zidane vezetőedző számára a találkozó csak ráhangolódás a sokkal fontosabb BL-mérkőzésre. Az alapemberek közül Karim Benzema, Isco és Luka Modric csak csereként lépett pályára a második félidő közepén, míg a Real gólját szerző Cristiano Ronaldo már a 64. percben elhagyta a játékteret.

Zidane a Real honlapján azt nyilatkozta: a múlt heti, 3–0-s torinói sikert követően mindenki biztos továbbjutónak tartja együttesét, ő azonban hallani sem akar arról, hogy már ott vannak az elődöntőben.

„Nekünk nem szabad erre gondolnunk. Szerdán nagyon sokat kell szenvednünk a továbbjutásért” – hangsúlyozta a francia szakember.

A Real „szenvedését” szerdán is Cristiano Ronaldo enyhítheti a leginkább, a portugál aranylabdás legutóbbi tíz tétmérkőzésén (3 BL + 7 bajnoki) 20 (5 + 15) gólt szerzett.

Giorgio Chiellini, a Juventus védője a torinói klub honlapjának elmondta: nem siratják magukat, és Madridban szeretnének úgy teljesíteni, hogy a mérkőzés izgalmas legyen.

„A labdarúgásban és az életben soha nem tudni biztosat” – fogalmazott a 33 éves játékos, de azért hozzátette, leginkább a következő idényre tenne jót az önbecsülésüknek, ha a háromgólos hátrány ellenére is meg tudnák nehezíteni a Real továbbjutását. Chiellini megemlítette, hogy ehhez minden csapattársától a maximumra lesz szükség. A Juventusban Paulo Dybala és Rodrigo Bentancur eltiltás, Federico Bernardeschi sérülés miatt nem szerepelhet, Andrea Barzagli játéka pedig kétséges.

Az erőviszonyok és az idegenben aratott 2–1-es győzelem ismeretében a Bayern München továbbjutása is papírformának ígérkezik. A vendég Sevilla ráadásul hullámvölgyben van: legutóbbi négy tétmérkőzésén nyeretlen maradt, háromszor vesztesen hagyta el a pályát. A bajnokságban kikapott a Leganéstől, a BL-főpróbán pedig szombaton a Celta Vigo vendégeként 4–0-ra bukott el.

„Be kell vallanunk, a csapat rosszul játszott, ki kell javítanunk a hibákat” – közölte a vigói vereség után Éver Banega, a Sevilla argentin középpályása. A spanyol csapat a szezonját mentheti meg a müncheni bravúrral, és minden bizonnyal Vincenzo Montella edző állását is.

A Bayernben Manuel Neuer és Kingsley Coman sérülés miatt továbbra sincs bevethető állapotban, de David Alaba és Arturo Vidal sem teljesen egészséges, a játékuk kérdéses. A németeknek figyelmet kell fordítaniuk a szabálytalanságokra, ugyanis hat labdarúgójukat fenyegeti az eltiltás veszélye, amennyiben sárga lapot kapnak a Sevilla ellen.

A bajor csapat a nemzetközi porondon eddig mindössze egyszer esett ki úgy, hogy az első, idegenbeli meccset megnyerte. Ez a BL 2011-es nyolcaddöntőjében történt, akkor Olaszországban 1–0-ra győzött az Internazionale ellen, de a müncheni 2–3 után a milánói gárda jutott tovább. A Bayern eddig összesen 112 hazai meccset játszott a legrangosabb európai kupasorozatban, s mindössze 13-at vesztett el.

 

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágók (a mérkőzések 21.45 órakor kezdődnek): • Real Madrid (spanyol)–Torinói Juventus (olasz) – az első mérkőzésen: 3–0; élőben közvetíti a Look Plus és a Telekom Sport1 tévéadó • Bayern München (német)–FC Sevilla (spanyol) 2–1; Look tv és Telekom Sport2.