Bajnokok Ligája: a Real és a City mellett szól a papírforma

Bajnokok Ligája: a Real és a City mellett szól a papírforma
Nehéz mérkőzés vár a 2019-es győztes FC Liverpoolra és a Borussia Dortmundra is a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcainak szerdai visszavágóin.

A német Jürgen Klopp vezetőedző által irányított angol csapat múlt héten 3–1-es vereséget szenvedett Madridban a Real vendégeként, így kétgólos hátrányt kellene ledolgoznia a visszavágón, és a továbbjutás szempontjából fontos lenne, hogy ne kapjon gólt. A spanyol királyi gárda azonban az utóbbi hónapokban formába lendült, tétmérkőzést legutóbb január 30-án veszített, ráadásul az FC Liverpool legyőzése után a múlt szombati El Clásicón 2–1-re verte az ősi rivális FC Barcelonát, ez pedig külön mentális lökést adhat a játékosainak.

Klopp a nyilatkozatai alapján érzi is a szerdai feladat nehézségi szintjét. A német szakember ugyanis azt mondta, „tökéletes teljesítményre” lesz szükségük ahhoz, hogy egyáltalán esélyük legyen a kedvező eredmény elérésére. Hangsúlyozta, hibátlan játékkal is csupán arra lehetnek jók, hogy megteremtsék maguknak az esélyt a továbbjutás kiharcolására. Kloppnak ebben az idényben volt ideje hozzászokni ahhoz, hogy fejtörést okoz neki a kezdőcsapat összeállítása, az FC Liverpoolt ugyanis hónapok óta sérüléshullám sújtja. Szerdán a védelemből változatlanul hiányozni fog a hosszú ideje sérülés miatt hiányzó holland Virgil van Dijk, de a német–kameruni Joël Job Matip, Jordan Brian Henderson és Joe Gomez sem bevethető. Kérdés, hogy az izomsérüléssel bajlódó belga Divock Okoth Origi játszhat-e, ugyanakkor támadásban rá kevésbé van szükség, a szenegáli Sadio Mané, az egyiptomi Mohamed Szaláh Gáli és a brazil Roberto Firmino triója ugyanis játékra alkalmas.

A másik oldalon a francia Zinedine Zidane vezetőedzőnek szintén meg kell oldania néhány hiányzó futballistája pótlását, de a védelem két meghatározó egyénisége, Sergio Ramos García és a francia világbajnok Raphaël Varane már az első meccsen sem léphetett pályára, s a koronavírus miatt most sem bevethető. A többiek viszont hatékonyan oldották meg a feladatukat, elöl pedig a brazil Junior Vinícius két góllal járult hozzá a sikerhez, és vélhetően szerdán is kezd majd a francia Karim Benzema és Marco Asensio mellett a csatársorban.

A két együttesnek ez lesz a nyolcadik egymás elleni összecsapása a legrangosabb európai kupasorozatban, az eddigi hét találkozó négy Real-siker mellett háromszor liverpooli diadallal zárult. Az Anfield Roadon legutóbb 2014 októberében játszottak egymás ellen a BL csoportkörében, akkor a Real 3–0-ra győzött. Szintén ez a két együttes vívta a 2018-as finálét, amelyet 3–1-re nyert a madridi csapat.

A másik szerdai negyeddöntős visszavágón a Manchester City vendégeként jónak mondható, 2–1-es vereséget szenvedett német Borussia Dortmundnak kellene megfordítania a párharc állását, ezzel kiejteni a szakértők többsége által a végső sikerre is esélyesnek tartott angol csapatot. A Citynek a papírforma szerint már a múlt heti első találkozón el kellett volna döntenie a továbbjutás kérdését, a 90. percben kiharcolt egygólos siker viszont veszélyesnek tűnik manchesteri szempontból. A Borussia Dortmund ugyanis tavaly június 27-e óta minden hazai mérkőzésén szerzett legalább egy gólt, amely most, ha közben a City nem talál be, a továbbjutást jelentené a számára. Arra ugyanakkor vajmi kevés az esély, hogy a spanyol Josep Guardiola sztárokkal teletűzdelt és kirobbanó formában futballozó csapata, amely december 12-e óta minden idegenbeli meccsén lőtt legalább egy gólt, ne találjon legalább egyszer a dortmundi kapuba. Az elmúlt hónapok statisztikája és a két együttes vélhetően nyílt sisakos játékfelfogása miatt így egy izgalmas, többgólos mérkőzésre van kilátás a Signal Iduna Parkban.

Van azonban egy statisztikai adat, amely egyáltalán nem a dortmundiak mellett szól: az európai kupasorozatokat tekintve a Borussia eddig hatszor játszott angol rivális ellen, és ezen a hat összecsapáson kivétel nélkül vereséget szenvedett.

A szerdai visszavágók 22 órakor kezdődnek.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágók: • Borussia Dortmund (német)–Manchester City (angol) (az első mérkőzésen: 1–2) – élőben közvetíti a DigiSport2, a Look Sport és a Telekom Sport2 tévéadó • FC Liverpool (angol)–Real Madrid (spanyol) (az első mérkőzésen: 1–3) – DigiSport1, Look Sport+ és Telekom Sport1.