Bajnokok Ligája: a címvédő Real Madridhoz látogat az RB Lipcse
Vissza

Bajnokok Ligája: a címvédő Real Madridhoz látogat az RB Lipcse

A címvédő Real Madridhoz látogat szerdán a három magyar válogatott játékost is foglalkoztató RB Lipcse a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek második fordulójában.

A játéknap egyik kiemelt érdeklődésre számon tartó összecsapása előtt mindkét csapat győztes bajnoki főpróbát tartott: a spanyol együttes vasárnap otthon verte meg a Real Mallorcát 4–1-re, a múlt héten edzőváltáson átesett, Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot soraiban tudó német gárda pedig szintén hazai környezetben és háromgólos különbséggel (3–0) nyert a Borussia Dortmunddal szemben. Utóbbi összecsapáson Orban szerzett vezetést, a második gól pedig Szoboszlai érdeme.

A bajnokságban is címvédő Real Madrid hibátlan teljesítménnyel vezeti a La Ligát, múlt héten pedig a skót Celtic Glashow elleni 3–0-s idegenbeli győzelemmel kezdte meg szereplését a BL csoportkörében. Ezzel szemben az RB Lipcse a hét végi forduló előtt egy sikerrel, két döntetlennel és két vereséggel csak a középmezőnyben szerénykedett a Bundesligában. A német–olasz Domenico Tedescót az ukrán Sahtar Donyeckkel szemben kínos módon, otthon 4–1-re elbukott első BL-főtáblás összecsapás másnapján menesztették, helyére Marco Rose érkezett.

A Real Madrid és az RB Lipcse még nem találkozott egymással, a németek számára figyelmeztető jel lehet a spanyolok kiváló szezonrajtja mellett, hogy legutóbbi 12 nemzetközi kupameccsükön veretlenek német riválisokkal szemben (nyolc győzelem, négy döntetlen). Német csapattól utoljára 2016 áprilisában kaptak ki, bár a VfL Wolfsburg elleni visszavágó és a továbbjutás már akkor is a spanyoloké lett, miként a végső győzelem is a BL-ben. A legutóbbi 19 hazai kupameccsükön csak egyszer szenvedtek vereséget német gárdától, 14 győzelem és négy döntetlen mellett.

A lipcseiek viszont a spanyolokkal szemben bírnak jó mutatóval, igaz, ez nem veretes statisztikai adat, lévén mindössze három meccset számlál. Az Atlético Madridot két éve a BL-negyeddöntőben 2–1-re legyőzték, az előző idényben pedig az Európa Ligában a Real Sociedaddal játszottak 2–2-es döntetlent otthon, majd idegenben nyertek 3–1-re.

Amiben még bízhatnak a németek, hogy a madridiak az utóbbi három évben nem nyertek első hazai csoportmeccsükön, a belga Club Brugge ellen legalább egy pontot otthon tartottak (2–2), viszont a Sahtartól 3–2-re, tavaly pedig a moldáv Sheriff Tiraszpoltól 2–1-re kikaptak. Azt megelőzően ellenben mind a 23 hazai nyitómeccsüket megnyerték. Karim Benzema kisebb izomsérülése miatt még szerdán sem lesz bevethető állapotban – már a vasárnapi bajnoki találkozót is kihagyta –, pedig a Real Madrid francia sztárja a legutóbbi hat hazai BL-meccsén gól szerzett, összesen kilencet, a bajnokságban négy meccsen háromszor volt már eredményes a szezonban.

A madridiak olasz edzője, Carlo Ancelotti a BL-ben 99 győzelemnél tart, Sir Alex Ferguson után második szakvezetőként érheti el a százas határt. A Manchester United legendás skót trénere 102 győzelmet aratott.

A G-csoportban a végső győzelemre is esélyesnek tartott Manchester City a Borussia Dortmundot látja vendégül, a meccs esélyese pedig egyértelműen a hazai együttes. Külön pikantériát ad a találkozónak, hogy a City éppen a Dortmundtól szerezte meg a nyáron ügyeletes gólfelelősét, a norvég–angol Erling Braut Hålandot. A 22 éves sztárcsatár a múlt héten két gólt lőtt a spanyol FC Sevilla vendégeként aratott 4–0-s siker alkalmával, szerda este pedig korábbi csapattársainak kellene megállítani őt.

A H-csoportban a francia Paris Saint-Germain vendégeként 2–1-re elveszített összecsapás után otthon javíthat az olasz Torinói Juventus, amely a portugál Benfica Lisszabont fogadja.

Szerdán rendhagyó módon nem nyolc, hanem kilenc csoportmérkőzésre került sor, ugyanis a keddi játéknapra tervezett Rangers–Nápoly összecsapást – II. Erzsébet királynő halála miatt – korábban egy nappal elhalasztották.

A tervezett program, Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló (a mérkőzések – két kivétellel – 22 órakor kezdődnek:

A-csoport: • Glasgow Rangers FC (skót)–SSC Nápoly (olasz).

E-csoport: • AC Milan (olasz)–Dinamó Zágráb (horvát) – 19.45-kor, élőben közvetíti a DigiSport1, Orange Sport2 és Prima Sport1 tévéadó • Chelsea (angol)–Red Bull Salzburg (osztrák).

F-csoport: • Sahtar Donyeck (ukrán)–Celtic Glasgow (skót) – 19.45-kor, DigiSport2, Orange Sport3 és Prima Sport2 • Real Madrid (spanyol)–RB Lipcse (német) – DigiSport1, Orange Sport1 és Prima Sport1.

G-csoport: • Manchester City (angol)–Borussia Dortmund (német) – Prima Sport2 • FC Koppenhága (dán)–FC Sevilla (spanyol).

H-csoport: • Torinói Juventus (olasz)–Benfica Lisszabon (portugál) – DigiSport3, Orange Sport3 és Prima Sport3 • Makkabi Haifa (izraeli)–Paris Saint-Germain (francia) – DigiSport4, Orange Sport4 és Prima Sport4.

EZ ÉRDEKELHETI
SPORT ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Tizennégy százalékkal nőtt a ...
Iohannis a Schengen-csatlakozásról: a ...
Janovics Jenő 150 – ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ