Bajnokok Ligája: a Bernabeuban nyert a Manchester City, előnyben a Lyon

Bajnokok Ligája: a Bernabeuban nyert a Manchester City, előnyben a Lyon
A Manchester City 2–1-re nyert a Real Madrid otthonában, míg az Olympique Lyon hazai pályán 1–0-ra győzte le a Torinói Juventust a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai első felvonásán.

Madridban a 13-szoros BL-győztes Real és az angol bajnok Manchester City nem igazán tudott mit kezdeni egymással az első félidőben. A vendégeknek ugyan valamivel több veszélyes akciójuk volt, a második játékrész derekán mégis a spanyolok szereztek vezetést Isco góljával. A madridiak növelhették volna előnyüket, azonban a City egyenlített Gabriel Jesus fejesével: a brazil támadó mintha kicsit meglökte volna a világ- és Európa-bajnok Sergio Ramost, de a találatot a videóbíró is szabályosnak látta.

Három perccel később Raheem Sterling tört be a 16-oson belülre, de a rossz ütemben becsúszó Dani Carvajal szabálytalankodott vele szemben: a büntetőt Kevin de Bruyne értékesítette. A Real megzavarodott, Gabriel Jesus pedig egyedül lépett ki, de Ramos utolsó emberként – még éppen a 16-os előtt – lerántotta, amiért kiállították.

Lyonban kiegyenlített küzdelmet láthatott a közönség, a hazaiak Lucas Tousart találatával diadalmaskodtak. A román válogatott kapus, Ciprian Tătăruşanu a kispadról követte az eseményeket.

A visszavágókat március 17-én rendezik.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzések: • Olympique Lyon (francia)–Torinói Juventus (olasz) 1–0 (gól: Lucas Tousart – 31. perc) • Real Madrid (spanyol)–Manchester City (angol) 1–2 (Francisco Román Alarcón Suárez Isco – 60. perc, illetve Gabriel Fernando de Jesus – 78. és Kevin de Bruyne – 83. perc, 11 m; kiállítva: Sergio Ramos García – 86. perc, Real Madrid).

*

A Bayern München a Chelsea otthonában simán, 3–0-ra nyert, míg az SSC Nápoly hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott az FC Barcelonával a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének keddi első felvonásán.

Londonban a gól nélküli első félidőt követően Serge Gnabry három percen belül két gólt szerzett; a német válogatott futballista brillírozik a brit fővárosban, a csoportkörben ugyanis négyszer volt eredményes a Tottenham Hotspur otthonában. A végeredményt az első két találatot előkészítő Robert Lewandowski állította be, ezzel gyakorlatilag eldöntötte a párharcot. A lengyel csatárnak ez volt a 11. gólja a mostani kiírásban, ezzel megelőzte az élen Erling Braut Haalandot, ráadásul idegenben a kilencedik találatát jegyezte, ennek tekintetében pedig beállította Cristiano Ronaldo csúcsát a 2013–2014-es szezonból.

Nápolyban az első félidőben ugyan az FC Barcelona a labdabirtoklás tekintetében óriási fölényben volt, helyzetet ugyanakkor nem tudott kidolgozni, viszont a Napoli a belga Dries Mertens klubrekord-beállítást jelentő 121. góljával megszerezte a vezetést. A katalánok nem sokkal a fordulást követően Antoine Griezmann révén egyenlítettek, és ugyan a Barca tovább támadott és a hazaiaknak is volt egy-két helyzete, az eredmény nem változott.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzések: • Chelsea (angol)–Bayern München (német) 0–3 (gól: Serge Gnabry 2 – 51. és 54., valamint Robert Lewandowski – 76. perc; kiállítva: Marcos Alonso Mendosa – 83. perc, Chelsea) • SSC Nápoly (olasz)–FC Barcelona (spanyol) 1–1 (Dries Mertens – 30. perc, illetve Antoine Griezmann – 57. perc; kiállítva: Arturo Erasmo Vidal Pardo – 89. perc, Barcelona).

A visszavágókat március 18-án rendezik.

Borítókép: Kevin de Bruyne (feketében) döntötte el a madridi meccset – a háttérben Luka Modrics – FOTÓ: MEDIAFAX