Bágyon – szókorongok, „huszárszorzók” és pulyka-bájgardedámok

Bágyon – szókorongok, „huszárszorzók” és pulyka-bájgardedámok
A húszas és harmincas szám amolyan mitikus golyókkal felszerelt abakusz rezultumaként értelmezhető a huszárok aranyosszéki életét legendásító történetekben. Ha türelmesen görgetjük ugyanis erre-arra a történelem kicsiny rúdján a szavak korongjait, már maga a huszár szó „húszassága” sem áll meg biztosan a magyarul számvetőnek nevezett abakusz eredménysarkában.

Mert mondják ugye, hogy „húsz-húsz jobbágytelek után egy katona állíttassék a király seregéhez”, de a nyelvészek – hogy finoman fogalmazzunk – nem vesznek erre mérget. Gyanúsan közel áll ugyanis a szófejtő abakusz rudacskáin a huszár szóhoz a szerb-horvát husa, aminek a jelentését nem szívesen tennék az ablakba a huszármítoszok éltetői: rablás, latorkodás, cselvetés, rajtaütés…

Míg a húszas „huszárszorzónak” van azért plauzibilis hadtörténelmi vonzata, a „harmincasnak” már-már a falvak kaján dűlőútjain kell utánaerednünk. A fáma azt tartja ugyanis, hogy minden huszár átlagban harminc gyerek megszületését segítette elő kifejezetten prózai gerjedelmektől indíttatva. Ha tehát egy huszár három erdélyi településen állomásozott, akkor mind a három faluban átlagban tíz gyerek hasonlított később rá – megszólalásig.

Aranyosszéken a huszármítoszok egymásra halmozódása főleg Bágyonban és Kövenden érhető tetten. Bágyonban talán erősebbek a gyökerek, hiszen itt az 1848-as forradalom előtt-alatt rendezett sorokban gyakorlatoztak, daloltak, vonultak az itt állomásozó század huszárai, sőt még az épületet is tudni vélik a falubéliek, ahol „ebédeltek”. Kövenden a huszárok jelenlétének kulturális és közösségformáló emlékei élnek inkább. Mert ne feledjük, hogy a katonaság állandó jelenléte rendet hozott a szabadlelkű helybeliek mindennapjaiba…

Mindennek megvan az előnye, és megvan a hátránya. Az abakuszt nem lehet becsapni – a számvető, a maga egyszerűségében, a világ egyik legigazságosabb alkotása.

                                                                        ***

– Miféle század az, amiben nem százan vannak? – kérdem a kormánnyal és az aranyosszéki mellékutakkal birkózó barátomtól, aki lelkesen mesél már lassan félórája az 1848-as forradalom előtti huszárezredek felépítéséről, meg arról, hogy melyiket hogy hívták, és miért. És arról, hogy a bágyoni huszárok a Keresztesmezőn gyakorlatoztak…

– A Székely huszárezrednek az aranyoszéki százada, bágyoni illetve kövendi központtal, összesen 32 huszárt számlált – válaszolja Hunyadi Attila történész, és folytatja az ezredek felsorolását.

Irigy vagyok a kollégámra, aki rendszeresen kocog, lovagol, lövöldözik és íjat feszít. Ő is amolyan „posztmodern huszár” a mai világ szemében… Mit mondjak én, mivel ellensúlyozzam ezt az elsöprő arculat-fölényt?

– Te Attila, most dívik egy olyan elmélet, hogy a pulykakas-báty arra kötelezi az öccsét, hogy jöjjön mellé bájgardedámnak, hogy a meghódítandó pulykatyúk tudatalattijábn többszörösen férfiasnak tűnjön a főszereplő kakas. Szerintem talán ezzel magyarázható a huszár-erotika komplexuma is. Jött egy huszár, nagy bajszosan és színesen, mellé állt egy másik is… és így kétszeresen vonzóbb lett a lányok számára. A jelenségnek neve is van: cooperative courtship1.

Ez a lehetőség elgondolkoztatja Hunyadi Attilát. Ez abból is látszik, hogy egy kilométert haladunk Bágyon felé anélkül, hogy a huszárokról beszélne…

De azért rákérdezek „a harmincas szorzóra” is, azaz, hogy minden huszár után harminc lurkót kell számolni…

– Nincs kimutatás, honnan lenne – mondja. – Ez a „harmincas huszárszorzó” valójában a katonás megjelenés egyik velejáró reklámfogása. A huszár, ugye, jóképű, lovon ül, bátor, kötelezően hős lesz belőle – a „kislányok” meg bomolnak utánuk. Egyszerű ez. „A jó lovas katonának de jól megyen dolga…” Ennyi.  Ennyire egyszerű.

                                                                            ***

Végre, végre: „huszármentes” övezet – a bágyoni templomudvarban és odabenn sem kell attól félnem, hogy megint elmegyünk „huszárba”.

Már a bejárat fölötti évszám kellemes melegséggel áraszt el: 1809. És persze id. Kozma Mihály 1809 decemberében püspökéhez, Lázár Istvánhoz intézett levele, ami nem is levél már, hanem valóságos építkezési munkatudósítás, sőt: riport!

Micsoda riporter veszett el ebben az id. Kozma Mihály bágyoni unitárius lelkészben! Ahogyan ő előadja püspökének a nehézségeket! Az ember a levelet olvasva úgy érzi, mintha id. Kozma Mihály nem az immár szűknek bizonyuló templomot készülne átépíteni, hanem az ugyancsak 1809-ben épült bécsi Pálffy-palotát csiszolgatná!

Csupa kaland, amint eljut a gerenda Gyergyóból Felvincre (Veresmartra): „Gyergyóból megjő a fa a Maros vizén le Veres-Martig, honnan az ecclésia haza hozta igen nagy munkával és fáradsággal”.

És mindezeket az izgalmakat tetézendő, a bontások során pogány feliratok bukkannak elő! Micsoda szenzáció! Rómaiak… Kúnok! Keresztények lettek biztos, itt Bágyonban! És olyan bonyolultan írtak, hogy – horribile dictu – még a szomszéd falvak szakállas pópái sem tudták kibogozni a szavakat!

A tudósító mesterien csigázza az olvasó – az ő esetében a püspöke, Lázár István – érdeklődését. Avatott léptekkel halad a felfedezés izgalmakkal kivilágított történet-finise felé.  Még egy kis szüszpansz is belefér a levélbe.

Annyira titokzatos ugyanis a szöveg, amire rábukkant, hogy nagy izgalmában úgy érzi, meg kell osztania valakivel a nagy örömöt. A környék pópáit veri fel nagy sietséggel, megfejtetni a szenzációs sorokat. Sajnos hiába az izgalom és buzgalom: „ezt sok oláh papokkal akartam elolvastatni, de három szók felett a többit meg nem tudták érteni.”

Állok a bágyoni unitárius templom szószéke mellett, és a 19. század első évtizedének lelkész-riporterére, id. Kozma Mihályra gondolok. Ha rajtam múlna, szobrot állíttatnék neki, ezzel a felirattal: Aranyosszék Tinódija…

Külön fejezetben tárgyalja az előkerült „kripta” esetét is, meg a faluhelyen igencsak nagy eseménynek számító csontvázak előbukkanását.

„Kripta nem volt a régi templomban, de volt annyi embercsont, hogy szekereket lehetett volna megrakni, erről az a vélekedés, hogy mikor a kézdi 80 székellyek Aranyos székből a comaniai tatárokat kihajtották, ők tették volna ez vérengezést, kik között lehetett Dobolji Mihálly és Pákéi János is, a tatárok ellen jó mészárosok? Isten tudja, hogy volt, elég, hogy megvolt!”

És most itt a jelen – az államilag támogatott felújítás.

A karzat alatt immár 21. századi látványtervekben mérhető a templom múltja. Fekete Béla unitárius lelkész lelkesen tudósít a legutóbbi felújításról és természetesen az ásatások eredményeiről.

– Még arany S-végű hajkarikák is előkerültek – meséli Fekete Béla, rávezetve a fonalat a magyar őstörténelemre, honfoglalásra, sajátos dimenziót kölcsönözve ilyenformán már magának a régiónévnek is: arany…Aranyos… Aranyosszék…

Amíg mesél, én a múltban kalandozom, próbálom „érezni” a hely kisugárzását. Megint Kozma Mihályra gondolok, és csendben elmosolyodok. Ó azok a fránya „megfejthetetlen” feliratok!

Persze kár most, 2021-ben azon kajánkodni, hogy az a bizonyos izgalmas „írás” nem visz vissza semerre a magyar-kún („comaniai”) írásbeliség lankáira, ugyanis csupán egy egészséges latin feliratról van szó: Ista ecclesia edificata in honore santa trinita…1338…2

Dehát ez semmiképpen nem csorbítja id. Kozma Mihály 1809. „riportjának” önmaga által megfaragott széleit.

Stílszerűen azt is mondhatnánk, hogy a lelkész-riporter nem merte az abakusz rúdján egészen a szélig kivinni a szavak korongjait.

                                                                       ***

Hazafelé fut az autó, és történész barátom természetesen megint a huszárokról beszél.  Hogy ebben a címerben, hogy abban a címerben, mert a huszár az huszár…

Persze, lovat adott alá Fekete Béla tiszteletes is, aki úgy hallotta valahol, hogy a templom oldalajtaját – „a tartalék ajtót” – is valószínűleg huszári távlatokban lehet magyarázni.

– Megállj, megállj, kutya Szerbia! – fenekedek az anyósülésen. Találunk mi itt valahol egy jó nagy pulykakakast, aztán meg én fogok hazáig a huszár–pulyka párhuzam-lélektanról beszélni! Részletezem majd az egész tanulmányt, amit a kaliforniai diák írt e témában. Kövenden vannak jó nagy pulykakakasok! Jön a cooperative courtship! Hazáig sorba veszem a kooperatív „tyúkhódítás”-elmélet alapvonalait, különös tekintettel a hátrahagyott pulykacsibék számáról… Hogy a pulykabáty-pulykaöcs együttes imidzs-munkája milyen arányban növeli a „tojásszorzót”. A húszast és a harmincast is…

1 Robert Sanders: In the mating game, male wild turkeys benefit even when they don't get the girl (Berkeley University)

2 Kovács András: A bágyoni régi templomban találtatott ritkaságokról