Babos nem bírt a hetedik kiemelttel Rómában
Halep sikerrel vette az első akadályt
Halep sikerrel vette az első akadályt
Vissza

Babos nem bírt a hetedik kiemelttel Rómában

Babos Tímea (a képen) kikapott a hetedik helyen kiemelt Caroline Garciától, így búcsúzott a második fordulóban a római salakpályás tenisztorna női versenyében.

A világranglistán 38. Babos és a karriercsúccsal 7. francia játékos korábban kétszer találkozott: 2014-ben Cincinnatiben a magyar nyert 6:4, 6:3-ra, majd Limoges-ban Garcia volt a jobb 6:7, 6:1, 6:3-mal. Harmadik összecsapásukon a 24 éves Garcia 3:2-nél elvette a magyar adogatását, s előnyét megőrizve 40 perc alatt hozta az első szettet. A folytatás kiegyenlített küzdelmet hozott, majd az ellenfél 4:4-nél újra brékelt, aztán saját szervájánál kihasználta első meccslabdáját. A találkozó 1 óra 20 percet tartott.

A 25 esztendős Babos a párosok versenyében is érdekelt, a francia Kristina Mladenoviccsal a harmadik helyen emelték ki őket. Az Australian Open-bajnok duó erőnyerőként a 16 között kapcsolódik be a küzdelmekbe, első ellenfelük a hazai közönség előtt szereplő Sara Errani és Martina Trevisan lesz. Babos egyesben éppen Erranit búcsúztatta az első fordulóban.

Kedden a Babos–Errani találkozó három brékkel indult, mielőtt esőszünet miatt félbe kellett volna szakítani a mérkőzést. A mintegy másfél órás kényszerpihenőt követően Babos folytatta a fogadók sikersorozatát, majd 4:3-as vezetésénél ismét elvette 31 éves ellenfele adogatását, s kiszerválta a szettet. A második játszmában a 2012-ben Roland Garros-döntős Errani tudott brékelni először, s hamar 3:0-s előnyhöz jutott. Két gémmel később a világranglistán egykoron ötödik olasz teniszező ápolást kért, de 5:3-nál így is az egyenlítésért szerválhatott. Babos ekkor megint elvette ellenfele adogatását, és rövidítésre mentette a szettet: itt 5–6-nál játszmalabdát hárított, majd sorozatban három labdamenetet nyerve 2 óra 14 perces csata után továbbjutott.

A világelső Simona Halep első kiemeltként erőnyerő volt, ezért csak a második fordulóban kapcsolódott be a küzdelemsorozatba. Habár az első gémet elvesztette a japán Naomi Oszaka ellen, a folytatásban több esélyt nem hagyott ellenfelének, 61 perc alatt 6:1, 6:0-s elsöprő győzelmet aratott. A konstancai lány eddigi jutalma 28 910 euró és 105 világranglistapont, következő ellenfele a 13. kiemelt amerikai Madison Keys lesz.

A főtáblás román teniszezők közül még Irina-Camelia Begu van versenyben, aki az első körben fordulatos mérkőzésen, kereken két óra alatt nyert a kínai Su-aj Peng ellen 4:6, 6:4, 6:1 arányban. Begu eddigi jutalma 14 840 euró és 60 WTA-pont (ennyit kap Babos is), a román lány következő ellenfele a korábbi világelső, az olasz fővárosban 11. favorit német Angelique Kerber.

Selejtezőből főtáblára jutott ellenfél búcsúztatta Sorana Cârsteát, akit az amerikai Danielle Collins három szettben, 6:3, 4:6, 6:4 arányban vert meg. Ez a találkozó is közel két órát, összesen 115 percet tartott. Cârstea 7627 dolláros csekkel és egyetlen világranglistaponttal vigasztalódhat..

Érdekesebb eredmények:

Nők, 3,35 millió dollár összdíjazás, 1. forduló (a 32 közé jutásért): Babos–Errani (olasz) 6:3, 7:6 (6); Begu–Su-aj Peng (kínai) 4:6, 6:4, 6:1; Collins (amerikai)–Cârstea 6:3, 4:6, 6:4; Kerber (német, 11.)–Dijasz (kazah) 6:2, 7:6 (6); Kaszatkina (orosz, 14.)–Tomljanovic (ausztrál) 6:0, 6:4; Sarapova (orosz)–Barty (ausztrál, 16.) 7:5, 3:6, 6:2; Szevasztova (lett, 15.)–Mladenovic (francia) 6:3, 3:0-nál Mladenovic feladta. 2. forduló (a 16 közé jutásért): Halep (1.)–Oszaka (japán) 6:1, 6:0; Garcia (francia, 7.)–Babos 6:3, 6:4; Szvitolina (ukrán, 4.)–Martics (horvát) 6:1, 6:2; Osztyapenko (lett, 5.)–Su-aj Csang (kínai) 6:2, 7:5; Stephens (amerikai, 9.)–Kanepi (észt) 6:0, 5:7, 6:4; Kaszatkina–Collins 6:2, 6:3; Keys (amerikai)–Vekics (horvát) 7:6 (2), 7:6 (0).

Férfiak, 4,87 millió euró összdíjazás, 1. forduló (a 32 közé jutásért): Schwartzman (argentin, 14.)–Jarry (chilei) 6:4, 6:1; Shapovalov (kanadai)–Berdych (cseh, 15.) 1:6, 6:3, 7:6 (5); Pouille (francia, 16.)–Seppi (olasz) 6:2, 3:6, 7:6 (3).

2. forduló (a 16 közé jutásért): Goffin (belga, 9.)–Cecchinato (olasz) 5:7, 6:2, 6:2; Fognini (olasz)–Thiem (osztrák, 6.) 6:4, 1:6, 6:3; Ramos (spanyol)–Isner (amerikai, 8.) 6:7 (5), 7:6 (2), 7:6 (5).


EZ ÉRDEKELHETI
SPORT ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Catherine Deneuve 75 éves
Donald Trump: a kongresszus is részt ...
Díjkiosztóval ért véget a XVII. Puck ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ