Az önkormányzati sofőrjei és titkárnői többet keresnek, mint a tanárok

Az önkormányzati sofőrjei és titkárnői többet keresnek, mint a tanárok
A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) arra hívta fel a figyelmet, hogy az összes közalkalmazott közül a tanügyben dolgozók keresik a legkevesebbet, hozzátéve: vannak tanárok, akik sokkal kisebb bért kapnak, mint az önkormányzatoknál dolgozó sofőrök és titkárnők.

„Egyszerűen felháborító, hogy hogyan sikerült a választott képviselőknek tízszer akkora fizetéshez jutniuk, mint a több éves pedagógiai tapasztalattal rendelkező tanárok!” – áll a FSLI hétfői közleményében.

A szakszervezet rámutat: 2018. január elsejétől egy kezdő tanárnak, aki 2017 decemberében nettó 1440 lejt keresett, mindössze 55 lejjel nő a fizetése. „Ez a valós összeg, amit egy pedagógus kézhez kap, a bruttó fizetés 25 százalékos emelése nyomán. A valóságban a nettó béremelés mindössze 3,8 százalékos, miután a társadalombiztosítási hozzájárulást kifizeti” – írja a FSLI.

Egy 40 évnyi tapasztalattal rendelkező tanár ugyanakkor januártól nettó 2887 lejt keres, ami 117 lejes, vagyis 4,2 százalékos emelkedést jelent.

A szakszervezet néhány példával illusztrálja a helyi elöljárók januártól érvényes bruttó béreit. Egy 3000 lakosnál kevesebbel rendelkező község alpolgármestere (3-as együttható) 5700, egy megyeszékhely alpolgármestere 15 200 (8-as együttható), a bukaresti főpolgármester pedig 19 000 lejt keres (10-es együttható).

„A polgármesteri hivatalok, illetve a helyi és megyei önkormányzatok alkalmazottainak esetében azonban nincs érvényben rangsor és együttható, ezért az ő béreik az intézményvezető jóindulatától, illetve jövedelmétől függ. Így állhatott elő az a helyzet, hogy egyes önkormányzatoknál a sofőrök és a titkárnők többet keresnek, mint egy 25 évnyi tapasztalattal rendelkező tanár. Míg más, fejlett gazdaságú és demokráciájú országokban a közigazgatásban alacsonyabbak a bérek, mint az oktatásban, Romániában a közigazgatásban megközelítőleg 3850 lej az átlagbér, a tanügyben pedig nagyjából 2350” – áll a FSLI közleményében.