Az olvasónak szeretettel
Vissza

Az olvasónak szeretettel

Írom ezeket a sorokat, és az az érzés kerít hatalmába, hogy szerettem 2018-at. Igazán megtisztelő volt a részese lenni. De gyorsan elveszi helyét egy erősebb valami, a vágy, hogy vajon lesz-e szerencsém egy év múlva ugyanígy a jövő esztendőn elmerengeni?

Apámmal beszélgetek, igazából Ő beszélget velem, bár figyelek s félszegen válaszolgatok, de csak amolyan „mai fiatalként”, miközben bámulom a telefont. Apum mond, s még egyszer-egyszer el is kacagom magam, amikor katonai applikációról beszél, azokból az évekből. Hamar kibogozzuk, hogy nem telefonos alkalmazásról van szó, hanem bevetésről –  így mondták annak akkor.

Aztán egy másik mondatában elcsodálkozik, hogy mekkorát nőtt az unokája, aki ugyancsak mellettünk ül. Hogy eltelt az a szűk hat év...  Fiam! – mondja, bármilyen hosszúak is voltak a rossz napok, bármennyire végtelennek tűnt sokszor a munka a ház s a gazdaság körül, mégis úgy eltelt ez az élet... mindjárt hetven év, s mintha csak a tegnap kezdődött volna... Közben annyiszor meglehetett volna élni jobban, de visszafelé már nem lehet, ugye...

Ezt a mondatot most nagyon meghallom, s megüt. Még félszegebben mondok rá valami általánosságot, s elterelem a témát Mária Teréziára, éppen róla közvetítenek filmet a tévében. A narrátor valami olyasmit idéz a tizenhat gyerekes császárnőtől, amelyben az elmereng évei felett, majd megállapítja, hogy ez volt a neki adatott sors és teher, ezt kellett végigvigye úgy, hogy a végén nyugtázhassa, hogy feladatát, ami túlmutat rajta, bátran elvégezte. Hogy ne a félelem, inkább az elővigyázatosság nyomait lássa munkáján, ha visszatekint.

Ma már más korok járnak – gondolnánk –, de vannak ugye dolgok, amelyek örökérvényűek. Ma nincs királynénk, akivel esetleg hatszor álljunk gyermeke koporsója mellé. Ma már másfajta vezéreink vannak. Egyik nagy különbség közöttük az, hogy a királyné nem hajszolta a pénzt, mert talán a kezében sem fogott sosem. A hatalomra is valami, nála messzemenően nagyobb dolog továbbviteléhez volt szüksége. Jogosan gondolhatjuk, hogy az elődök munkája számára szent volt. Különben miért is vállalná az ember, hogy tizenhatszor szüljön? De ez az örökösöket szülő országok anyósainak problémái …

Dinasztiákhoz képest jelentéktelenül rövid életünkben más kérdések foglalkoztatnak. Többek között olyanok, mint az ún. kapunyitási és -zárási pánik, amelyek belső kis univerzumainkban igazi nagy kataklizmák, de néha olyan piszlicsáré dolgokat érzünk egetrengető problémáknak, hogy azt a legnyápicabb bársonyban születettek is megirigyelhetnék. Talán azért, mert nem érezzük magunk alatt a helytállásunkra utalt trónt, országot, vagy közösséget. Talán azért, mert a mindenkori fejes, aki az ország trónján ül, nem találta meg a módját, hogy jó példát mutasson. Talán azért, mert a dinasztiával szemben – amelyet, ha tört, ha szakadt, de kellett előre vinni –, ma akár havonta válthatunk kormányt. Talán azért, mert a vezető réteg egyre kevésbé szellemi elit. És ha a gyakorlatban nem is így van, de a parlamenti valóságshow-ból ez marad meg... a rossz példa ragadósabb, mint a jó.

De mi is lenne a következtetés-levonása ennek az eszmefuttatásnak, ha lehet is bármi? Valami egyetemesen igaz megállapítás kellene, de ez meghalad. Csak magamnak tudom levonni, ahogyan az olvasó is magának.

Egy klasszikust idézve: ami könnyű volt, elmúlt. És akármennyire is pesszimistának hangzik ez a kijelentés, mégis az egész gondolatsort a legnagyobb optimizmussal pötyögtem le. Hirtelen nem jut eszembe annál megnyugtatóbb gondolat, minthogy olvasónak és írónak egy közössége van. Egyikünk sincs egyedül, ha egyébként egyedül lennénk is mindennapjainkban. Nem telt el ez az év sem úgy, hogy elszakadtunk egymástól. Együtt éltük át az év bombasztikus, meghökkentő, végtelenül szomorú és legvidámabb történéseit. Nincs derűlátóbb annál, mint izgatottan várni az újesztendő lapszámainak fejléc alatti címeit, és bízni benne, hogy jövőben is ugyanitt ülünk, én pötyögök, Önök meg olvasnak, hörpintenek egyet a kávéból, törnek az ünnepekről maradt szárazkás kalácsból, és elmosolyodunk a gondolat felett, hogy ebben az évben is mennyi bolondság történt. És mi mégis itt vagyunk.


MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Még idén befejezhetik a Tűzoltótorony ...
Sporthírek röviden
Fertőtlenítőszer-forgalmazó: az ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • VIDEÓK – Március 15. Kolozsváron
  • Ők a Zrínyi Ilona matekverseny ...
  • A bátrak előtt tisztelegtek a felvonulók
  • Dilettantizmus felsőfokon
  • Csörte