Az NKVD–MVD szovjet táborai Németországban: politikai megtorlások 1945–1955

Az NKVD–MVD szovjet táborai Németországban: politikai megtorlások 1945–1955
Gulág-jelenség, a Szabadság különszáma.

PETROV NYIKITA VASZILJEVICS

A Vörös Hadsereggel együtt 1945 tavaszán az összes szovjet állambiztonsági büntető hatóság – NKVD [Narodnij Komisszariat Vnutrennyih Del – Belügyi Népbiztosság], NKGB [Narodnij Komisszariat Goszudarsztvennoj Bezopasznosztyi – Állambiztonsági Népbiztosság] és a GUKR SZMERS NKO [Glavnoje Upravlenyije Kontrrazvedki SZMERS Narodnogo Kommiszariata Oboroni – Honvédelmi Népbiztosság Kémelhárítási Főigazgatóság SZMERS] alegységei is Németország területére érkeztek. Önmagában már ez a tény is a Szovjetuniónak az elfoglalt országok szovjetizálását illető hosszú távú szándékáról tanúskodik. Hiszen ha csak arról lett volna szó, hogy a Vörös Hadsereg egységei tartózkodnak ott, akkor szükséges és elegendő lett volna csupán a katonai kémelhárítás ottléte. És csak azé! Hiszen azok a hadsereg elválaszthatatlan részeit képezték. Mellettük tevékenykedtek még a Vörös Hadsereg hátországát biztosító belügyi (NKVD) csapatok. Feladataik bizonyos mértékig eltérőek voltak. Amíg a SZMERS csak a Vörös Hadsereg egységeiben és magasabb egységeiben volt jelen, és a csapatok biztonságáról kellett gondoskodnia, illetve harcolnia a soraikban előforduló árulással, valamint az ellenség ügynökségével szemben, addig a hátország védelmét biztosító NKVD csapatokra – amelyek a frontok mögött mozogtak – hárult a széleskörű hajtóvadászat és az összes gyanús és ellenséges elem letartóztatásának feladata. Az NKVD alegységei voltak hivatottak biztosítani a rendet, és támogatni a szovjet megszálló hatalmat az új területeken. Természetesen mindkét szolgálat segített egymásnak a munkában. Erőiket hivatalosan egyesítették, amikor létrehozták az NKVD megbízottak intézményét a Vörös Hadsereg frontjai mellett.

A Vörös Hadsereg által elfoglalt területeken a megtorló politika egészéért elsődlegesen az NKVD felelt. Még 1945. január 11-én elfogadták a Szovjetunió Belügyi Népbiztossága 00160 számú parancsát az NKVD megbízottak intézményének létrehozásáról valamennyi Nyugat felé támadó front mellett.[1] Ennek a parancsnak az értelme – amely az 1944 decemberében elfogadott GOKO [Goszodursztvennij Komityet Oboroni – Állami Honvédelmi Bizottság] határozatból következett –  a szovjet megszállás alá került területeken végrehajtott széleskörű politikai tisztogatásban rejlett, abból a célból, hogy előkészítsék a feltételeket a Kreml számára megfelelő rendszerek hatalomra segítéséhez. A kelet-európai országoknak a szovjet politika pályájára állítása nem lehetett önkéntes. Ezt csak erőszakos úton lehetett megtenni, a rendőrmódszerek és rendszer bevezetésével ezekben az országokban.

Természetesen ezek mellett a hosszú távú politikai tervek mellett az NKVD megbízottak és a nekik alárendelt csekisták operatív csoportjai teljesen érthető pillanatnyi célokat is követtek, mint a támadó hadsereg hátországa stabilitásának biztosítása, széleskörű hajtóvadászat folytatása (úgynevezett „terület megtisztítás”), és a német polgári lakosság kiszállítása ingyen munkaerőként a Szovjetunióba az elnéptelenedett gazdasági üzemekbe.

Nagyvonalakban a Szovjetunió politikája 1945-ben a megszállt német területeken céljait és módszereit tekintve nem sokban különbözött a szovjet területek hitleri megszállásától.

Az, hogy a teljes németországi megtorló politikát kezdetben az NKVD kezében egyesítették, azzal magyarázható, hogy a belügyi népbiztos, Berija pozíciója a szovjet vezetésen belül erős volt, és Sztálin különösen nagyra értékelte őt. Berija 1941-től tagja volt a GOKO-nak, őt és hivatalát a háború éveiben Sztálin a legfontosabb feladatokkal bízta meg: a hadianyagok termelésének biztosításától a széleskörű megtorló kampányokig és teljes népek kitelepítéséig. És most megbízta a megtorló politika végrehajtásával és a szovjet rend bevezetésével Németország keleti részén. A nagyszámú belügyi egység nélkül ez lehetetlen lett volna. Ily módon úgy alakult, hogy a SZMERS hadseregbeli kémelhárítását és az Állambiztonsági Népbiztosság hírszerző egységeit és csoportjait Németország területén alárendelték a németországi szovjet megszálló hadseregcsoport (GSzOVG) [Gruppa Szovjetszkih okupacionnih vojszk v Germanyii] mellett lévő belügyi megbízottnak. Ezt a tisztséget az NKVD frontok melletti megbízottjainak intézménye helyett hozták létre az NKVD 00780. számú, 1945. július 4-i parancsával. 1946 márciusában az NKVD-t átnevezték MVD-vé [Minisztyersztvo Vnutrennyih Del = Belügyminisztérium], és ennek megfelelően Szerov a Szovjetunió Belügyminisztériumának megbízottja lett a németországi szovjet megszálló hadseregcsoportnál.

Túl sok a fogoly, maradjanak Németországban

Kezdetben az NKVD frontok mellett működő megbízottainak apparátusa által őrizetbe vett és letartóztatott személyeket kiszállították a Szovjetunióba. Azonban tekintettel nagy számukra, határozatot hoztak az őrizetbe vetteknek magában Németországban történő elhelyezéséről. Az NKVD 00461. számú, 1945. május 10-i parancsával a belügyi megbízottak mellett börtönöket és büntetőtáborokat szerveztek, amitől a helyzet megváltozott. Attól kezdve valamennyi őrizetbe vett személy Németország területén maradt. Ennek a parancsnak a 7. pontjában szó esett egy Különleges Csoport létrehozásáról az NKVD központi apparátusában Moszkvában B. A. Ludvigov állambiztonsági ezredes vezetésével abból a célból, hogy feldolgozza a belügyi frontmegbízottaktól beérkező anyagokat, és annak alapján elkészítse a tájékoztatókat. Ezt a pontot az NKVD 00549. számú, 1945. május 22-i határozata – amivel létrehozták az NKVD „F” osztályát – hatálytalanította. A parancs megfogalmazása szerint az „F” osztályt azért hozták létre, hogy „naponta ellenőrizze, az NKVD frontmegbízottak apparátusa hogyan hajtja végre a Szovjetunió Belügyi Népbiztossága direktíváit és utasításait, valamint biztosítsa a Vörös Hadsereg által a német-fasiszta megszállóktól felszabadított országok területén lévő NKVD-NKGB-SZMERS szervek ügynöki-operatív munkája anyagainak operatív feldolgozását”.[2] Az „F” osztály élére P. A. Szudoplatov 3. rangú állambiztonsági kommiszárt, helyettesévé M. A. Zapevalin állambiztonsági komisszárt nevezték ki.[3] Az osztály nem sokáig működött, az NKVD 001001. számú, 1945. augusztus 30-i parancsával feloszlatták. Az „F” osztály megszüntetése után a Szovjetunió belügyi népbiztosa közvetlenül irányította a Szovjetunió határain kívül található szovjet hadseregcsoportok melletti NKVD meghatalmazottak apparátusát.

Ivan A. Szerov számára a Németország területén zajló harci cselekmények befejezése után azonnal felvetődött az a probléma, hogy apparátusát új munkatársakkal kell feltölteni, és annak állandó jelleget kell adni. Ez abból adódott, hogy az 1. Belorusz Front NKVD megbízottja alárendeltségébe tartozó operatív munkatársak egy része Lengyelország területén maradt, hogy segítséget nyújtson a lengyel állambiztonsági szerveknek, és koordinálja a közös megtorló akciók végrehajtását. Ily módon, a Németország területén végzendő munkára új káderekre volt szükség. Erről Szerov 1945. május 7-én Berlinből a következőket írta Moszkvába Berija belügyi népbiztosnak:

„Az NKVD 1945. január 17-i parancsa értelmében az NKVD-NKGB káderosztályai az NKVD frontmegbízottjai rendelkezésére bocsátottak 200 operatív munkatársat a városi operatív csoportok megszervezése céljából. Az akkor az I. Belorusz Fronthoz érkező operatív munkatársakat kineveztük instruktoroknak Lengyelország járásaiba és vajdaságaiba. Tekintettel arra, hogy ezek az operatív munkatársak Lengyelországban szereztek munkatapasztalatokat, a helyükön hagytam őket. Jelenleg az operatív-csekista intézkedések megszervezése céljából Németország területén legalább 200 NKVD-NKGB operatív munkatársra van szükségünk. Azon kívül 20 vezető operatív munkatársra [van szükségünk], hogy a GOKO 1945. május 2-i határozatának megfelelően kinevezzük őket Németország nagyvárosaiban NKVD megbízottaknak.

Kérem intézkedését a hiányzó operatív munkatársak kijelölésére.”[4]

Ehhez a kéréshez csatolta azoknak a vezető munkatársaknak a jegyzékét, akiket Szerov szívesen látott volna alárendeltjeiként Németországban. Személy szerint 9 munkatársat nevezett meg:

Sz. A. Klenov állambiztonsági komisszár – NKGB SzSzSzR

G. P. Dobrinyin állambiztonsági komisszár – NKVD SzSzSzR

V. N. Szuhodolszkij állambiztonsági komisszár – a tulai állambiztonsági igazgatóság [UNKGB - Upravlenyie Narodnogo Komisszariata Goszudarsztvennoj Bezopasznosztyi] parancsnoka

V. A. Kakucsaja állambiztonsági komisszár – Észak-Oszétiai Autonóm SzSzK állambiztonsági népbiztosa

Sz. V. Pokotilo állambiztonsági komisszár – a rosztovi állambiztonsági igazgatóság parancsnoka

A. I. Potasov állambiztonsági ezredes – NKGB SzSzSzR

P. M. Fokin állambiztonsági komisszár – a Krimi terület állambiztonsági népbiztosa

L. F. Galkin állambiztonsági ezredes – Türkménia állambiztonsági népbiztosa

P. Sz. Mescsanov állambiztonsági komisszár – a sztavropoli állambiztonsági igazgatóság parancsnoka (a nevét a listán kihúzták, és helyette beírták G. A. Bezsanov állambiztonsági komisszárt – Kabar Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság állambiztonsági népbiztosa)[5]

A továbbiakban Szerov azt írta, hogy formálódó apparátusa további 11 vezető munkatársának az NKVD-NKGB igazgatóságok helyettes vezetőinek, vagy a területi igazgatóságok osztályvezetőinek megfelelő rangban kell lennie.

Berija, miután megismerkedett a levéllel, ráírta a döntést:

„Kobulov elvtárs! Abakumov és Obrucsnikov elvtársakkal együtt készítsék el javaslatukat arra vonatkozóan, hány embert és kiket küldjenek Szerov elvtársnak segítségül. 10/V- L. Berija”.[6]

Mivel L. P. Berija az NKVD teljhatalmú vezetője és a többi titkosszolgálat munkájának koordinátora volt, mind a SZMERS vezetője, V. Sz. Abakumov, mind B. Z. Kobulov, az állambiztonsági népbiztos első helyettese ellentmondás nélkül teljesítik utasítását. A Szovjetunió belügyi népbiztosának káderügyi helyettesével, B. P. Obrucsnyikovval együtt azonnal megírták a választ Berijának:

„Utasításának megfelelően szükségesnek tartjuk:

a) Szerov rendelkezésére kiküldeni 200 operatív munkatársat, közülük 100 főt a SZMERS és 50-50 főt az NKVD és NKGB vonalán.

b) Vezető munkára történő felhasználás végett az NKVD, NKGB és SZMERS 15 felelős munkatársát a mellékelt listának megfelelően.”[7]

A dokumentumon rövid döntés: „Jóváhagyva. L. Berija. 11. 05. 45.”[8] Ugyanezen a napon Szerovnak elment a 238. számú rejtjeltávirat Berlinbe azzal a közléssel, hogy 200 operatív munkatársat küldenek neki, és külön a Németországba „vezető munkára történő felhasználásra” küldendő 15 munkatárs listája. A listán a következők szerepeltek:

Az NKGB 3. Igazgatósága parancsnok helyettese – Sz. A. Klepov állambiztonsági komisszár

Az NKVD GULAG parancsnok helyettese – G. P. Dobrinyin állambiztonsági komisszár

Az NKVD SZMERS részleg vezetője – V. I. Szmirnov állambiztonsági komisszár

Az NKVD GULAG parancsnok helyettese – P. V. Szafonov állambiztonsági ezredes

A 4. Ukrán Front Kémelhárítási Igazgatóság SZMERS parancsnok helyettese – K. V. Dubrovszkij ezredes

A Kaukázuson-túli Front PVO [Protyivo-vozdusnaja oborona – légvédelem] SZMERS részlegének vezetője – M. I. Denszkevics ezredes

A 32. Hadsereg SZMERS részlegének vezetője – A. V. Nyikityin ezredes

Az NKGB 3. Igazgatóság osztályvezetője – A. I. Potasov állambiztonsági ezredes

Az NKGB 4. Igazgatóság osztályvezetője – I. B. Makljarszkij állambiztonsági ezredes

Észtország állambiztonsági népbiztos-helyettese – Je. V. Rudakov állambiztonsági ezredes

Az NKVD uljanovi területi igazgatóságának parancsnok helyettese – Ny. Je. Lapenkov állambiztonsági ezredes

Az NKGB 4. Igazgatóság osztályvezető helyettese – Je. K. Nyedrjakov állambiztonsági alezredes

A Karel-Finn SzSzK állambiztonsági népbiztos-helyettese – A. A. Dubinyin állambiztonsági alezredes

A Komi ASzSzK állambiztonsági népbiztos-helyettese – A. V. Csernov állambiztonsági őrnagy

Az NKGB 4. Igazgatóság részlegvezetője – M. Sz. Prudnyikov állambiztonsági alezredes.[9]

Habár Szerov nem kapta meg mindazokat, akikkel dolgozni szeretett volna, a lista és a hozzá érkező operatív munkatársak hivatali rangjának szintje imponáló volt. Ugyanakkor Németországban helyzetük csak ideiglenes volt. Miközben az egyes tartományok operatív szektorainak vezetői, illetve a német városokban az NKVD regionális operatív csoportjainak parancsnoki posztját foglalták el, továbbra is a Szovjetunióban betöltött korábbi tisztségeik szerint tartották őket nyilván. Vagyis, operatív kiküldetésben tartózkodtak, amelynek letelte után vissza kellett térniük a Szovjetunióba korábbi munkájukhoz.

Fokozatosan kialakultak azok az elvek, amelyek alapján az NKVD németországi megbízottja apparátusának helyi kirendeltségeit létrehozták. Szerov már 1945. április 23-án tájékoztatta Beriját Moszkvában a társadalmi rend biztosítását célzó intézkedésekről és az „operatív-csekista intézkedésekről Berlinben”. Szerov tájékoztatójában szó volt parancsnokok kinevezéséről Berlin 20 közigazgatási kerületében, és minden kerületben 10-15 fős operatív csoportok kijelöléséről. Ezeknek az operatív csoportoknak a parancsnokaivá legalább a hadsereg és hadtest SZMERS részlegei parancsnok-helyettesi rangban lévő munkatársait neveztek ki. A kerületi operatív csoportok feladatává tették a németek őrizetbe vételét és letartóztatását, teljes egyetértésben az NKVD 0016. számú parancsával. Ennek érdekében az operatív csoportoknak elküldték a letartóztatandók jegyzékét és az operatív nyilvántartási anyagokat (a szovjet állambiztonság szervei által a német állampolgárokról vezetett kartoték adatait). A berlini börtönben ugyancsak Szerov rendelkezésére álltak a korábban letartóztatott németek, akik segítettek azok azonosításában, akiket még nem vettek őrizetbe, de letartóztatandóak voltak.[10]

Hajszál a levesben: a párhuzamos ügynökhálózatok

1945 nyarán egyre nyilvánvalóbban megmutatkoztak a SZMERS és az NKVD szervei közötti ellentétek. A Szerovnak alárendelt operatív csoportokban nem kevés SZMERS munkatárs volt, akiknek a legfelső parancsnoka Abakumov volt. Amíg kezdetben az NKVD front-megbízottakra hárult a frontok hátországa megtisztítása, a repatriálandók táboraiban működő ellenőrző-szűrő bizottságok irányítása, a hadifoglyokkal kapcsolatos kérdések eldöntése, addig a harci cselekmények befejeződése után a feladatok kiszélesedtek. Ekkor azt tervezték, hogy az NKVD megbízott apparátusának operatív csoportjait átszervezik a titkos rendőrség valamiféle territoriális szerveivé. Szerov 1945. június 12-én Berlinből Berijának küldött levelében a Szovjetunió Népbiztosok Tanácsának a németországi Szovjet Katonai Közigazgatás (Szovjetszkaja Vojennaja Adminisztracia – SZVA) létrehozásáról szóló határozatával kapcsolatban a következőket írta: „... célszerűnek tartom a mi vonalunkon [az NKVD vonalán – Ny. Petrov] valamennyi járásban, városban, körzetben és tartományban létrehozni az NKVD operatív csoportjait a katonai közigazgatás szerveinek álcázva”. Szerov véleménye szerint az operatív csoportoknak kellett volna felelniük „valamennyi operatív-csekista intézkedés” végrehajtásáért, ami egyenesen a szovjet állambiztonság funkciójának teljesítését jelentette volna. Az operatív csoportok összlétszámának – Szerov számításai szerint – 1700 főnek kellett volna lennie, miközben csak 800 személy állt rendelkezésére.[11]

De a teljes németországi megtorló politika irányításának jogáért a GUKR SZMERS parancsnoka, Abakumov harcba szállt Szerovval. Ő szintén elhatározta, hogy elküldi a saját operatív csoportjait Németország összes városába, és parancsot adott erre a Kémelhárítási Igazgatóság [UKR] SZMERS németországi parancsnokának, A. A. Vadisznak. Miután ezt megtudta, Szerov felháborodással írta 1945. június 22-i levelében Berijának: „A magam részéről célszerűtlennek tartom az NKVD és a SZMERS operatív csoportjainak párhuzamos ügynöki-operatív munkavégzését Németország városaiban.”[12] Szerov tiltakozásai ellenére a SZMERS kémelhárítás részlegeit létrehozták a szovjet katonai közigazgatás szervei mellett valamennyi tartományban, valamint Berlinben (a körzetekben és a városokban ezeknek a részlegeknek a megbízottait), noha funkciójuk alapvetően a szovjet személyzet megfigyelésére korlátozódott, mivel a németek elleni büntető akciók mindenekelőtt az NKVD operatív csoportjainak előjogát képezték.

1945 júniusában a tartományok területén létrehozták az NKVD operatív egységeit a helyi csoportok tevékenységének irányítására. Azon kívül, a rend biztosítására és az újonnan megszervezett német bűnügyi rendőrség működésének irányítására a tartományok szovjet katonai közigazgatásának szervei mellett is belügyi egységeket létesítettek (ezeket később átalakították osztályokká).

Az NKVD operatív szektorai állományának feltöltésére a vezető kádereket az NKVD németországi megbízottja apparátusának munkatársaiból válogatták ki, beleértve azokat is, akiket 1945 májusában küldtek Szerov rendelkezésére. Így például az NKVD operatív szektorának első vezetője Mecklenburg tartományban G. P. Dobrinyin vezérőrnagy lett,[13] aztán 1945 augusztusától V. V. Gubin vezérőrnagy,[14] 1945 novemberétől pedig D. M. Nyikityin vezérőrnagy, aki még 1945 tavaszán Szerov helyetteseként dolgozott az I. Belorusz Front NKVD megbízotti apparátusában. P. M. Malkov vezérőrnagy úgyszintén Szerov csoportjában dolgozott 1945 februárjától. Útját önéletrajzában így írta le: „...személyes kérésemre átvezényeltek a frontra Lengyelországba. Lengyelországban a poznańi vajdaság megbízottjának tisztségét töltöttem be, és [...] Szerov irányítása alatt dolgoztam. Pomeránia tartományban kineveztek Stargard, majd Stettin, később Fürstenwalde (Németország) operatív szektora vezetőjének, végül Berlin operatív szektora vezetőjének helyettesévé. 1945 júliusától kineveztek a Németországi Szovjet Katonai Közigazgatás [Szovjetszkoj Vojennoj Adminisztracii v Germanyii – SVAG] belügyi osztálya vezetőjének tisztségére...”[15]

Megjegyezzük, hogy formálisan Malkovot továbbra is korábbi munkakörében – az ivanovói terület belügyi igazgatósága parancsnokaként – tartották nyilván. Ez alól a munka alól csak az NKVD 1945. novemberi parancsával mentették fel, addig kiküldöttként volt Németországban. Ez vonatkozik az operatív szektorok vezetőinek többségére.

A németországi NKVD megbízott apparátusának személyi összetétele állandóan változott. Azok a munkatársak, akiknek letelt a kiküldetési ideje, visszatértek a Szovjetunióba, a helyükre pedig újak érkeztek. Apparátusának 1945-ben semmilyen jóváhagyott állandó státusa nem volt. Ez a helyzet – és ennek következményeként a személyzet fluktuálása – nem felelt meg Szerovnak és az NKVD-NKGB vezetőinek. A Németországba küldött munkatársaknak állandó státust kellett volna adni. 1946. január 26-án Sz. Ny. Kruglov belügyi népbiztos és V. Ny. Merkulov állambiztonsági népbiztos írásos jelentést küldtek Berijának, amelyben szükségesnek tartották, hogy kidolgozzák és jóváhagyják a szovjet csapatok által megszállt német területeken működő belügyi és állambiztonsági operatív csoportok ideiglenes státusát.[16]

Zúgolódás és elégedetlenség a titkosszolgálatoknál

Amíg L. P. Berija volt a Szovjetunió belügyi népbiztosa, az NKGB és a SZMERS alegységei változatlanul a belügyi megbízott alárendeltségében maradtak. De 1945. december végén Sz. Ny. Kruglov – egy nem különösebben jelentős figura – lett a belügyi népbiztos, és a titkosszolgálatoknál zúgolódás és elégedetlenség kezdődött. Először a GUKR SZMERS vezetője, V. Sz. Abakumov utasította el alárendelését az NKVD rendszerének. Tőle eltérően V. Ny. Merkulov állambiztonsági népbiztos kevésbé volt határozott. Jobbnak tartotta senkivel nem összeveszni, és fenntartani a korábbi rendszert, hivatalának hatáskörét Németország területén Szerov apparátusához delegálva. Kruglovval együtt 1946. január 31-én 735/M. számon feljegyzést küldtek Sztálinnak. Ebben arról volt szó, hogy Németországnak a Vörös Hadsereg által megszállt területén a teljes csekista munkát az NKVD operatív csoportjai végzik Szerov megbízott irányítása alatt. A továbbiakban közölték, hogy az operatív csoportok tagjai között az NKVD-nek 2230 és az NKGB-nek 399 munkatársa van. Berlinben az NKGB 35 főből álló kis operatív csoporttal is rendelkezik a felderítő munkára, a csekista munkával (feldolgozás, letartóztatás, vizsgálat) az NKVD munkatársai foglalkoznak. Merkulov és Kruglov azt írták, hogy a funkciók elhatárolása céljából szükségesnek tartják Szerovot, az NKVD németországi megbízottját a GSZOVG-ben az NKGB megbízottjává is kinevezni. Ugyanakkor javasolták: „az operatív csoportok munkáját úgy meghatározni, hogy az NKVD és az NKGB feladatainak megfelelően dolgozzanak”.[17] Sztálin e feljegyzésről semmilyen formális határozatot nem hozott, mindent úgy hagyott, ahogy volt.

1946 májusában a Szovjetunió Állambiztonsági Minisztériuma [Minyisztyersztvo Goszudarsztvennoj Bezopasznoszty – MGB] struktúrája lényegesen átalakult és kiszélesedett. Ekkor a SZMERS katonai kémelhárítás szervei, amelyek korábban Sztálin honvédelmi népbiztosnak voltak alárendelve, bekerültek az MGB szervezetébe, mint az MGB 3. Főigazgatósága. Merkulov helyett 1946. május 4-én Abakumovot nevezték ki új állambiztonsági miniszternek, aki korábban a GUKR SZMERS vezetője volt.

Ezek az átszervezések és a vezetők áthelyezései ki is jelölték a Németország területén elhelyezkedő szovjet állambiztonsági szervek további tevékenységét és alárendeltségét. Teljes munkájukat Abakumov ellenőrzése alá vonták, természetesen Sztálin tudtával. A funkciók átadását az SZK(b)P KB Politikai Bizottsága 1946. augusztus 20-i határozata öntötte formába, amelynek 4. pontjában többek között ez szerepelt: „Az operatív-csekista és vizsgálati munkát Németország szovjet megszállási zónájában a Szovjetunió Állambiztonsági Minisztériumában kell összpontosítani, átadva a Szovjetunió Belügyminisztériumából [MVD – Minyisztyersztvo Vnutrennyih Del] a Szovjetunió Állambiztonsági Minisztériumába az ügynöki-információs hálózatot, a feldolgozásokat, személyi állományt, az előzetes letartóztatottak elhelyezésére szolgáló (KPZ) és belső börtönöket, javakat, épületeket és anyagi értékeket. A Szovjetunió Belügyminisztériumánál meghagyják a börtönöket és átmeneti (rab-továbbító) börtönöket, a különleges táborokat és a letartóztatottak védőkíséretét. Rögzítik, hogy Németország szovjet megszállási zónájában politikai bűncselekményekért letartóztatásokat csak az állambiztonsági szervek végezhetnek. A Szovjetunió Állambiztonsági Minisztériumának rendelik alá operatívan a Szovjetunió Belügyminisztériumának Németország szovjet megszállási zónájában található csapatait (7 ezred).”[18]

Ugyanezzel a határozattal a Lengyelország közbiztonsági rendőrsége [MOB – milicija obsesztvennoj bezopasznoszti] melletti tanácsadói apparátus teljes személyi állománnyal és az ügyekkel szintén átkerült az MVD-ből az MGB-be.

A MGB központi apparátusában nem hoztak létre speciális szervet az MGB németországi megbízottja apparátusa tevékenységének koordinálására. Ekkor az általános irányítást a külföldi hírszerzés apparátusa – az MGB 1. Főigazgatósága látta el. Azon kívül az 1946 szeptemberében az MGB megbízotti posztjára Németországba küldött Ny. K. Kovalcsuk altábornagy egyidejűleg a Szovjetunió állambiztonsági miniszterének helyettese volt, és valamennyi kérésével és igényével – elfoglalt pozíciójából adódóan – közvetlenül magához Abakumovhoz fordult. Miután az MGB hírszerzését átadták az 1947 májusában a Szovjetunió Minisztertanácsa mellett létrehozott Információs Bizottságnak, az MGB németországi megbízottja apparátusa munkájának irányításával a Szovjetunió Állambiztonsági Minisztériuma 2. Főigazgatóságát (kémelhárítás) bízták meg.

Hatalom újraelosztása – megfigyelni a megfigyelőket

1946 szeptemberében az MGB németországi megbízottjává kinevezett Ny. K. Kovalcsuk altábornagy, állambiztonsági miniszterhelyettes elindult Berlinbe, hogy átvegye az ügyeket Szerovtól. Vele együtt az MGB központi apparátusa munkatársainak nagy csoportja érkezett Németországba, akik Szerov embereit voltak hivatottak felváltani. Az ügyek és a megbízott apparátusa javainak Szerovtól Kovalcsuknak történő átadásáról szóló jegyzőkönyvet 1946. november 2-án írták alá. 1946 novemberétől a teljes repressziós politika az MGB németországi megbízottja apparátusában összpontosult. Szerov 1947 februárjáig a Belügyminisztérium németországi megbízottjának és a SZVAG főparancsnok helyettesének számított, de ekkor már csak a MVD németországi különleges táboraiért és a SZVAG belpolitikai osztályáért felelt.

Az MGB németországi megbízottja apparátusának struktúráját a Szovjetunió Állambiztonsági Minisztériuma 1946. november 5-i parancsával hirdették ki. Ez alapvetően a szovjetunióbeli területi szervek apparátusa felépítését másolta. Mindazonáltal voltak bizonyos különbségek is. Így a megbízott apparátusában a legfontosabb osztály az 5. osztály lett, amelyet a GSZOVG-tól az Állambiztonsági Minisztérium Kémelhárítási Igazgatóságának [UKR MGB] átadott, „a németországi szovjet kolónia közötti munkáért” felelős osztály alapján szerveztek meg. Ez az osztály a SZVAG, valamint a többi németországi szovjet polgári intézmény nagyszámú személyzete hangulatának megfigyelésével és szemmel tartásával foglalkozott. A Németországban állomásozó katonai egységek ellenőrzésének funkciója megmaradt a katonai kémelhárítás – UKR MGB GSZOVG – előjogának.

Az MGB németországi megbízottjának apparátusa titkárságból, osztályokból és részlegekből (alapvető és kisegítő) állt. Az alapvető osztályokhoz tartoztak: 1. (hírszerző/felderítő), 2. (kémelhárítási), 3. (titkosrendőrségi) 4. (nyomozói), 5. (szovjet kolóniával foglalkozó), 6. (vizsgálati) és 7. Közlekedési osztály (amely megfigyelést és operatív munkát folytatott a vasúti és vízi közlekedésen). A kisegítő részlegekhez tartozott az „A” (nyilvántartási-levéltári) osztály, a „B” (operatív technikai) osztály, a Káderosztály, az Adminisztratív-pénzügyi osztály. Komolyan átszervezték az MGB németországi megbízottja apparátusának periférikus szerveit is. A tartományok belügyi operatív szektorait átnevezték állambiztonsági operatív szektorokká, és azok belső struktúrája (az osztályok és részlegek elnevezése és funkciója) az MGB megbízott apparátusának analógiájára épült fel. Vidéken a körzetek, városok, kerületek és járások belügyi operatív csoportjait az MGB megfelelő osztályainak kezdték nevezni. 1946 decemberében az új státusnak megfelelően a tartományokban összesen 6 állambiztonsági operatív szektor, azon belül az MGB 20 körzeti, 128 városi és járási részlege, továbbá Berlinben 8 kerületi osztály létezett.[19]

Az MGB németországi megbízottjának apparátusa új státusának megfelelően 1946 novemberében a tartományok szovjet közigazgatási hivatalai mellett felszámolták az MGB kémelhárítási osztályait. Személyzetüket nagyrészt az MGB operatív szektorok ötödik osztályainak feltöltésére irányították.

Amint azt fentebb már említettük, az MGB németországi megbízottja apparátusának vezető munkatársai – a megbízott helyettesei, az operatív szektorok vezetői az 1945–1947-es években kiküldött munkatársakként voltak jelen Németországban, és formálisan korábbi szovjetunióbeli beosztásuk szerint tartották nyilván őket. Például az NKVD-MVD thüringiai operatív szektorának vezetője, G. A. Bezsanov megtartotta a Kabar ASzSZK állambiztonsági miniszteri tisztségét, az NKVD-MVD-MGB szászországi operatív csoportjának parancsnoka, G. I. Martiroszov a Gorkij megyei állambiztonsági igazgatóság vezető helyettesi tisztségét. A helyzet 1947 végére változott meg, amikor a Szovjetunió Állambiztonsági Minisztériuma parancsával számos vezetőt neveztek ki a németországi állambiztonsági megbízott apparátusába. Néhányan visszamenőleg kapták meg a kinevezést; például G. A. Melnyikovot az MGB 1947. december 8-i parancsával nevezték ki a németországi állambiztonsági megbízott helyettesévé, habár gyakorlatilag már 1946. december 10. óta ebben a tisztségben dolgozott. 1948 elején az MGB németországi megbízottja apparátusának vezetőit beemelték a párt nómenklatúrájába. A KB Titkárságának 1948. március 18-i 344/47-g számú határozatával az SZK(b)P KB nómenklatúrájába bevették az MGB operatív szektorainak 6 vezetőjét és az MGB németországi megbízottja 3 helyettesét.[20] Attól kezdve ezekbe a pozíciókba a munkatársak kinevezését és leváltását az SZK(b)P KB Titkársága hagyta jóvá, és csak azt követően öntötték formába a Szovjetunió Állambiztonsági Minisztériuma parancsaival.

Isznak reggeli, ebéd és vacsora előtt

Az állambiztonsági megbízott apparátusa személyi állományának ilyen formában történő jóváhagyása része volt az általános tervnek, amely az állambiztonsági szervek operatív állományának megtisztítására irányult Németországban. A fegyelmezetlenség, állandó részegeskedés és a jogsértések – egészen a helyi lakosság elleni erőszakig és fosztogatásig – nem voltak ritka jelenségek. Az NKVD és a SZMERS munkatársainak ezek a szokásai még a frontbeli hétköznapok alatt alakultak ki. Ebben az értelemben jellemző a 16. határőrezred politikai részlege zászlóalj parancsnok-helyettesének 1945. február 18-i jelentése a Kalinyin-ezred politikai osztálya vezetőjének arról, hogy A. P. Nyevzorov, a hírszerző zászlóalj parancsnok-helyettese erősen ittas állapotban botrányt rendezett alárendeltjével, Droga alhadnaggyal. Nyevzorov sértegette, és próbálta megütni Drogát. „Droga elmondása szerint az ivászatot az operatív-csekista csoportban rendszerbe állították. Isznak reggeli, ebéd és vacsora előtt. Ezeket az ivászatokat Nyevzorov százados szervezte és vezette.” A jelentésben szerepelt az a kérés, hogy Nyevzorov kapitányt „pártvonalon vonják felelősségre”.[21] Ugyanakkor Nyevzorov folytatta a szolgálatot, és vezette az NKVD operatív csoportjait Németország különböző városaiban.

Az MGB németországi megbízottja apparátusa struktúrájának megváltozása 1949 elején egyenes összefüggésben volt azzal, hogy a szovjet zónában létrehozták a saját német állambiztonsági szerveket. 1949. március 7-én Abakumov 5166/A számon tájékoztatót küldött Sztálinnak, amelyben szó volt az SZK(b)P KB Politikai Bizottsága 1948. december 28-i határozatának megfelelően a német állambiztonsági szervek létrehozására vonatkozóan kidolgozott intézkedésekről. Ugyanerről írt Sztálinnak 1949. április 2-i levelében is, amiben szó esett „az állambiztonsági szervek munkájának erősödéséről” Németországban, és a német állambiztonsági szervek létrehozása érdekében végzett munkáról. Minden járásban – közölte Abakumov – ahol német állambiztonsági szerveket szerveznek, létrehozzák az MGB járási osztályait is. Az MGB megbízott apparátusára és az operatív szektorokra most a német állambiztonsági szervek irányításának és ellenőrzésének feladata hárult. A továbbiakban Abakumov arról írt, hogy a Szovjetunió Állambiztonsági Minisztériuma 115 munkatársát küldte az MGB németországi megbízottja apparátusába dolgozni.[22]

Az állambiztonsági megbízott apparátusa vizsgálati részlegeinek tevékenysége során keletkezett ügyek helyi tárgyalást igényeltek, állandó bírósággal. 1945-től az összes ügyet átadták a Németországban található katonai magasabb egységek hadbíróságainak. A Szovjetunió Minisztertanácsa 1946. szeptember 5-i 10659-rsz számú határozatával a SZVAG mellett hadbíróságot hoztak létre 19 fős állománnyal.[23]

Rablás, fosztogatás, gyilkosság – és „büntetésük”

Az a kegyetlenség, amellyel a szovjet állambiztonság a német lakossággal szembeni megtorlásokat végezte, ellentétben állt a Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) vezetése – [Walter] Ulbricht és [Wilhelm] Pieck – által deklarált elvekkel. Az MGB megbízott apparátusának munkatársai által elkövetett szabad rablások, fosztogatások és a németek politikai célzatú meggyilkolása nyilvánosságra kerültek. A moszkvai vezetés kénytelen volt reagálni. A látszat kedvéért – habár nem túl komolyan – több munkatársat megbüntettek. A kihallgatásokon történt halálesetek, a csekisták által provokációs célból elkövetett gyilkosságok aláásták a lakosság hitét a szovjet hatalom színlelt „humanitásában”. De az ilyen munkamódszerek elválaszthatatlan részei voltak az MGB tevékenységének, és széles körben alkalmazták a Szovjetunióban. Elképzelhetetlen volt, hogy lemondanak róluk. Természetesen azokban az esetekben, amikor az MGB munkájában alkalmazott hasonló módszerekre vonatkozó információk kikerültek, intézkedések történtek. Így, amikor 1947 februárjában kiderült a Mader-ügy[24] (egy német asszony, akit a szovjet megszálló hatóságok utasítására gyilkoltak meg), az MGB Sachsen-Anhaltban lévő operatív szektorának munkatársait megbüntették. Vezetőjét, G. I. Martiroszovot leváltották tisztségéről, és a Szovjetunióba irányították. Mindazonáltal a szadista vizsgálók büntetése általában nem volt annyira szigorú. Így például az MGB operatív szektorának munkatársait a brandenburgi tartományban, V. Je. Szokolovot és Ny. Ja. Volkovot (mindketten fővizsgálók), akiknél a kihallgatáson meghalt a vizsgálat alatt álló német, csak 3 évre ítélték.

A szovjet megszállási övezetben 1945-ben végrehajtott nagyszámú letartóztatás után a megtorló politika nem enyhült. Természetesen a letartóztatások nagyságrendje 1946-ban és 1947-ben kisebb volt, mint 1945-ben. Mindazonáltal az MGB apparátusa által Németország szovjet zónájában végrehajtott letartóztatások száma változatlanul magas volt. 1948. február 28-án Abakumov arról tájékoztatta V. M. Molotovot, hogy 1947 folyamán a szovjet zóna területén 4308 fő „ellenséges elemet” tartóztattak le a német lakosságból.[25]

A szovjet csekisták időről időre nagyméretű, az egész megszállási övezetet átfogó operációkat rendeztek, amelyek célja az összes gyanús személy elfogása volt. A szovjet zónában végrehajtott széleskörű tisztogatásokról és hajtóvadászatokról Abakumov 1948. május 22-én 4144/A számú levelében jelentett J. V. Sztálinnak, V. M. Molotovnak és A. A. Kuznyecovnak. Idézte Kovalcsuk jelentésének adatait az 1948. április 27–30-án végrehajtott, „a kémek és gyanús elemek őrizetbe vételére irányuló akcióról”. A módszer a lakott helyek, állomások, kikötők, éttermek, szállodák, lebujok és más helyek teljes átfésülése volt. Az operáció során 19 717 személyt vettek őrizetbe, köztük a Szovjet Katonai Közigazgatás 120 munkatársát; a letartóztatottak döntő többsége azonban német és más külföldi állampolgár volt, összesen 17 699 fő. Az őrizetbe vettek „szűrésének” eredménye a következő volt:

Letartóztatva  18 fő

Átadva az Állambiztonsági Minisztérium Kémelhárítási Igazgatóságának             76 fő

Átadva az ügyészségnek 1 fő

A Szovjetunióba irányítva     3 fő

Átadva a német rendőrségnek           761 fő

Szabadon bocsátva     18 104 fő

A többiek, amint azt a jelentés említette, vizsgálat alatt álltak: 295 fő[26]

Az MGB vezetőit ugyanakkor nyugtalanította a különleges táborok túlzsúfoltsága és a fogvatartottak magas halálozási száma. Abakumov formálisan nem felelt ezért a munkaterületért. A különleges táborok a Belügyminisztériumnak és a németországi Szovjet Katonai Közigazgatásnak voltak alárendelve. Ugyanakkor a helyi lakosság körében terjedő szóbeszéd az ezekben a táborokban lévő honfitársaik helyzetéről, amelyek mindamellett Nyugatra is kiszivárogtak, erősen ártottak a szovjet politika megvalósításának. Így vagy úgy, Abakumov arra a gondolatra jutott, hogy a különleges táborokat tehermentesíteni kell a nem túlságosan veszélyes, de a betegségekre és halálozásra annál hajlamosabb lakosoktól.

1947. november 29-én tette meg javaslatát a különleges táborok foglyai egy részének szabadon bocsátására, amikor feljegyzést juttatott el J. V. Sztálinnak és az SZK(b)P KB titkárának, A. A. Kuznyecovnak, mellékelve egy kimutatást, miszerint a különleges táborokban 60.580 német található. Abakumov azt indítványozta, hogy legalább 20 ezer embert bocsássanak szabadon, akiknek „ellenséges tevékenységéről nincsenek adatok”, valamint az öregeket, a gyermekes asszonyokat, a kiskorúakat, a rokkantakat és súlyos betegeket.[27]

Német vezetők Sztálinnál az internálótáborok miatt

1948. március 26-án került sor a NSZEP vezetői, Pieck és [Otto] Grotewohl találkozójára Sztálinnal a Kremlben.[28] A német vezetők itt beszéltek először a folytatódó szovjet repressziókról Németországban, amelyeket ők semmilyen módon nem tudtak ellenőrizni. Sztálinhoz intézett óvatos kérésük lényege az volt, hogy szükség van a hozzátartozók tájékoztatására a letartóztatottak sorsáról. A német jogi hagyományok ellenére erről semmit nem közöltek a rokonokkal és a hozzátartozókkal, ami elkerülhetetlenül a lakosság növekvő nyugtalanságát váltotta ki. Elhangzott az a kérés is, hogy vizsgálják felül a németországi különleges táborokban lévő rabok összetételét, ahol az embereket mindenféle ítélet nélkül tartják fogva.

Íme egy részlet ebből a beszélgetésből:

Pieck beszél a németek szovjet megszálló csapatok általi letartóztatásáról, ők (a letartóztatottak) mintha eltűnnének az életből, nem biztosítják számukra a lehetőséget, hogy kapcsolatba lépjenek a rokonaikkal, nincsenek nyilvános perek. A lakosság a NSZEP-nek tulajdonítja az ilyen bűnöket. Pieck azt javasolja, hogy a fontos letartóztatások esetén a NSZEP mindkét elnökét tájékoztassák, engedélyezzék a levelezést a rokonokkal, és rendezzenek nyilvános pereket. Elmagyarázza, hogy Nyugaton szintén vannak letartóztatások, de ott engedélyezik a rokonokkal való kapcsolattartást, és időről időre vannak nyilvános perek, ami elősegíti a légkör enyhítését.

Sztálin megkérdezi, lehetséges, hogy a szovjet hatóságok külföldi ügynököket, kémeket tartóztatnak le?

Pieck egyetértően válaszol, de a reakciósoknak a szocialista beállítottságú fiatalok és a NSZEP politikailag megbízható emberei ellen tett feljelentései alapján történő „helytelen” letartóztatásokról is beszél. Tudni szeretné ezeknek a letartóztatásoknak az okát, valamint szorgalmazza a törvénytelenül letartóztatott emberek kiszabadítását az internáló táborokból.

Sztálin megkérdezi, hogy a NSZEP vezetése miért nem írt ezekről neki.

Pieck azt feleli, hogy nem akarták apró ügyekkel zavarni J. V. Sztálint.

Sztálin megjegyzi „micsoda zavarás ez!”

Pieck azt válaszolja, hogy ezt a kérést itt akarták kifejteni, és szükségesnek tartják a módszerek felülvizsgálatát, de a biztonság megteremtéséhez szükséges intézkedések megszüntetését nem.[29]

Válaszul Sztálin kijelentette, hogy ezt a panaszt elfogadja.[30] A német vezetőknek a látogatás során Sztálinnak felvetett óvatos kéréseinek egészen konkrét következményei lettek. Néhány nap múlva, 1948. március 31-én elfogadták a Szovjetunió Minisztertanácsa Sztálin által aláírt 1029-355szsz számú határozatát, amelynek hetedik pontja a németek letartóztatásának és a letartóztatottak fogva tartásának rendjéről szólt:

„Kötelezni kell a Szovjetunió Állambiztonsági Minisztériumát (Abakumov elvtársat) és a Szovjet Katonai Közigazgatást Németországban (Szokolovszkij elvtársat), hogy Németország szovjet megszállási zónájában olyan rendet állapítson meg a németek letartóztatására és a letartóztatottak fogva tartására, amelynek során biztosítva van

a) a NSZEP mindkét elnökének tájékoztatása a fontos letartóztatásokról, többek között a szocialisták letartóztatásáról;

b) az elítélt letartóztatottak levelezése a rokonaikkal;

c) a fasiszták feljelentése alapján, elegendő alap nélkül letartóztatott NSZEP-tagok, szocialista érzelmű ifjúság kiszabadítása az internálótáborokból;

d) időről időre nyílt tárgyalások szervezése a letartóztatott németek ügyében.[31]

Ugyanakkor kérdéses volt, hogy a jóváhagyott intézkedéseket végrehajtják-e. A legvalószínűbb, hogy a németek nem tudták, hogy nem sokkal Moszkvába érkezésük előtt, 1948. március 8-án fogadták el a Szovjetunió Minisztertanácsa határozatát „A Németország szovjet megszállási zónájában őrizet alatt tartott német állampolgárok ügyeinek felülvizsgálatáról” (702-223-szsz. számú).[32] Megjelenését a németországi helyzet kiéleződésével lehet összefüggésbe hozni. Ennek magyarázata meglehetősen egyszerű. A szovjet uralmat, mint bármelyik totalitárius rendszert, csupán egyetlen fő probléma foglalkoztatta, hogyan tiporjon el bármilyen ellenzéket, és egyidejűleg győzze meg a világot arról, hogy semmi különös nem történik. A Nyugattal való kapcsolatok kiéleződésekor „biztosítani kellett a hátországot”, vagyis kis könnyítést kellett adni a saját zónájában.

A Szovjetunió Minisztertanácsa határozatának végrehajtására a különleges táborokban bizottságot hoztak létre. A bizottság a munkájáról szóló tájékoztatót 1948. május 13-án továbbította J. V. Sztálinnak, V. M. Molotovnak, L. P. Berijának és A. A. Kuznyecovnak. Abban a Szovjetunió Minisztertanácsa 702-223szsz. számú, 1948. március 8-ai határozatának végrehajtásáról esett szó. Az Ny. K. Kovalcsuk, B. M. Savera igazságügyi vezérőrnagy, a GSZOVG katonai ügyésze, és a P. M. Malkov vezérőrnagy, a Szovjet Katonai Közigazgatás belügyi igazgatóságának vezetője alkotta bizottság befejezte a Németország szovjet zónájában az MVD különleges táboraiban fogva tartott németek ügyeinek felülvizsgálatát. Összesen 43 853 ügyet vizsgáltak felül. Határozatot hoztak 27 749 személy szabadon bocsátásáról, és 16 104 főnek továbbra is a táborokban tartásáról. A feljegyzésben rámutattak, hogy 1945–1948 között 11 különleges tábort létesítettek, a feljegyzés összeállításának idején a foglyokat 6 táborban őrizték. 1945-től 1948-ig ezekben a táborokban 20 ezer ember halt meg, a közül a 146 ezer ember közül, akik ez idő alatt a különleges táborokon áthaladtak. Jelenleg – jegyezték meg a továbbiakban – havonta 300-400 ember hal meg. Abakumov, Kruglov és Szafonov – a dokumentum szerzői – a továbbiakban aggodalmuknak adtak hangot, hogy ezt a tényt megismerheti a „nyugati reakciós sajtó”, és azt javasolták: „a halottak eltemetésében részt vett németeket, valamint azokat, akik a legtájékozottabbak a foglyok halálozásáról, a táborokból ne engedjék szabadon...”[33] Íme, ez az, ami Sztálint mindenekelőtt nyugtalanította. A legfontosabb, hogy ne adjanak a Nyugatnak érveket ahhoz, hogy a Szovjetuniót kegyetlenséggel és törvénytelenséggel vádolhassa meg. Kovalcsuknak a dokumentumhoz csatolt feljegyzéséből az következett, hogy a különleges táborokban hagyandók közé tartoztak például: az SD, Gestapo, Abwehr operatív állománya – 6032 fő; a NSDAP [Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei – Nemzetiszocialista Német Munkáspárt] és a Hitlerjugend vezetői – 2049 fő; a fasiszta lapok szerkesztői és a jelentős fasiszta újságírók – 240 fő. Kovalcsuk adatokat közölt a táborokban maradók párttagságáról:

Az NSDAP és a hitlerista ifjúsági szervezetek tagjai                       12 168

A NSZEP tagjai                                                                                112

A NSZDP [Német Szociáldemokrata Párt] tagjai                            188

Az LDP [Liberális Demokrata Párt] tagjai                                       28

A HDSZ [Kereszténydemokrata Unió] tagjai                                  21

Pártonkívüliek                                                                                               3 587

 

A táborokból elengedésre javasoltak

Az NSDAP és a hitlerista ifjúsági szervezetek tagjai                       26 153

Pártonkívüliek                                                                                               1 596[34]

 

Mint láthatjuk, Kovalcsuk még a NSZEP tagjait sem szándékozott szabadon engedni. Az Ulbricht és Pieck ellenzékével szembeni harc a szovjet zónában az MGB apparátusának leplezetlen kötelezettségei közé tartozott. Mindazonáltal a szovjet rendszer meghonosítása idővel komoly zavarokat okozott. Így például, 1948. június 17-én Abakumov továbbította Molotovnak Kovalcsuk jelentését, amelyben panaszkodott, hogy a szovjet zónában lévő német igazságügyi szervek nem segítik elő a „demokratikus átalakulást”, ami – ahogyan írta – abban jutott kifejezésre, hogy sok felmentő ítéletet hoznak, és több vizsgálati ügyet megszüntetnek. Kovalcsuk véleménye szerint ez azzal függött össze, hogy a német igazságügyi szerveket alapvetően a burzsoá pártok képviselői vezetik.[35] Ilyen következtetések után érthetővé válik, hogy a különleges táborok végleges felszámolása még korai volt. Azok a továbbiakban is felhasználhatóak voltak a politikai represszió eszközeiként abból a célból, hogy izolálják azokat, akik zavarták a szovjetizálás folyamatát.

Sztálin egyetértett a bizottság következtetéseivel a különleges táborokból kiszabadítandó németek kategóriáit és létszámát illetően. A javaslatot a Szovjetunió Minisztertanácsa 1948. június 30-i 2386-991szsz számú határozatával öntötték formába.[36]

Ily módon egyfelől a német vezetők panaszát elfogadta, sőt még a Minisztertanács határozatát is aláírta, másfelől azonban egyáltalán nem sietett azt végrehajtani. A német állampolgárok letartóztatásával összefüggő több kérdést nem oldottak meg (a rokonok tájékoztatása a letartóztatásokról, a fogva tartás elfogadható körülményei stb.). A későbbiekben ez új panaszokhoz vezetett a német közvélemény képviselői részéről.

Az NKVD németországi különleges táborai munkájának irányítására a Szovjetunió Belügyi Népbiztossága 1945. április 18-i 00315. számú parancsával létrehozták a különleges táborok osztályát.[37] 1945 októberére a szovjet megszállási övezet területén 10 különleges tábor és két börtön működött. Elhelyezésük az utólagos változtatásokkal a következő volt:

Mühlberg bei Riesa (1. sz. különleges tábor, 1945. szeptembertől; 1948. 11. 18-ra feloszlatva)

Buchenwald (2. sz. különleges tábor, 1945. augusztustól, feloszlatva 1950. 03. 15-től)

Berlin-Hohensenschönhausen (3. sz. különleges tábor, 1945. májustól, feloszlatva 1946. 11. 15-től)

Bautzen (4. sz. különleges tábor, 1945. júniustól, az MVD németországi különleges táborok osztálya 1948. 11. 18-i, 0055. számú parancsával átnevezve 3. sz. különleges táborrá; feloszlatva 1950. 03. 15-től)

Ketschenforf bei Dürstenwalde (5. sz. különleges tábor, 1945. májustól 1947. júniusig, felszámolva 1947. 06. 13-tól)

Jamlitz bei Lieberose (6. sz. különleges tábor, 1945. szeptembertől 1947. áprilisig, felszámolva 1947. 06. 13-tól)

Sachsenhausen (Oranienburg) (7. sz. különleges tábor, 1945. augusztustól, az MVD németországi különleges táborok osztálya 1948. 11. 18-i, 0055. számú parancsával átnevezve 1. sz. különleges táborrá; feloszlatva 1950. 03. 15-től)

Torgau (8. sz. különleges tábor, 1945. szeptembertől 1946. márciusig Zinna erődben, 1946. márciustól 1947. januárig Seydlitz-laktanyában; feloszlatva 1947. 02. 15-től)

Fünfeichen bei Neubrandenburg (9. sz. különleges tábor, 1945. áprilistól 1948. októberig; feloszlatva 1948. 11. 18.)

Torgau (10. sz. különleges tábor, 1946. májustól 1948. októberig Zinna erődben; feloszlatva 1948. 10. 15-től)

Frankfurt an der Oder [Odera-Frakfurt] (6. sz. különleges tábor 1945. májustól 1945. szeptemberig; 7. sz. börtön 1945. szeptembertől, börtön-tábor 1946. 04. 01-től; átszervezve 10. sz. különleges táborrá 1946-tól)

Strelitz Alt (5. sz. börtön, feloszlatva 1946. 10. 31-től)

A Szovjetunió Állambiztonsági Minisztériuma 00959. számú 1948. augusztus 10-i parancsával a Belügyminisztérium németországi különleges táborok osztályát közvetlenül a GULAG-nak [Glavnoje upravlenyije lagerej i meszt zakljucsenyija – Táborok és letartóztatási helyek főigazgatósága] rendelték alá.

A táborokat bezárták 1950-ben, a megtorlás maradt

A németországi állambiztonsági szerveknek „a szovjetellenes földalatti mozgalommal vívott harcban” végzett munkájáról szóló részletes jelentését Abakumov 1949. május 24-én küldte el Sztálinnak, Molotovnak, Berijának és Malenkovnak. Alapjául Kovalcsuk tájékoztatása szolgált, amelyből látható, hogy 1949. januártól áprilisig az MGB németországi megbízottjának apparátusa „felderített és felszámolt 40 ellenséges szervezetet és csoportot”, 291 tagjukat letartóztatták, míg az egész időszak alatt összesen 1060 németet tartóztattak le. Ebben a számban benne vannak: a külföldi hírszerzés számára történt kémkedésért letartóztatottak – 440 személy; diverzáns, terrorista és szabotázs miatt letartóztatott – 73 fő; szovjetellenes tevékenység végrehajtása miatt letartóztatott – 141 fő; háborús bűnös – 200 fő; törvénytelen fegyvertartás miatt letartóztatott – 102 fő; más bűncselekményekért letartóztatott – 104 fő.[38]

A különleges táborok felszámolásának alapjául az SZK(b)P KB Politikai Bizottsága 1949. szeptember 28-i határozata szolgált. Lényegében ez Sztálin döntése volt az NDK létrehozásáról. A formális kezdeményezők [Wilhelm] Pieck, Otto Grothewohl és [Walter] Ulbricht voltak. Ők küldtek szeptember 19-én Sztálinnak egy levelet hasonló javaslattal és kérdések egész sorozatával. Így a Politikai Bizottság szeptember 28-i határozata mintha ezeknek a javaslatoknak a jóváhagyása lett volna. Ezzel a határozattal egyebek mellett elismerték annak célszerűtlenségét, hogy a büntetés letöltésére a Szovjetunióba küldjék a németországi katonai törvényszék által elítélt németeket.[39] A szovjet zónában teljhatalommal kormányzó szovjet katonai közigazgatás helyett létrehozták a Szovjet Ellenőrző Bizottságot [Szovjetszkaja Kontrolnaja Komisszija – SZKK].

Abakumov és Kruglov ennek a döntésnek a logikájától vezérelve 1949. október 19-én elküldte Molotovnak az SZK(b)K KB Politikai Bizottsága határozattervezetét azoknak a németeknek átadásáról az NDK szerveinek, akiket az MVD különleges táboraiban és börtöneiben tartottak fogva a szovjet zónában. De – mint általában – nem mindenkit. Kivételt képeztek a „különösen veszélyesek”, őket – a dokumentum összeállítója szerint – át kellett adni az MGB megbízottnak, miként azokat is, akiknek az elítéléséhez nem volt elegendő dokumentációs anyag. Arról azután már az állambiztonsági megbízottnak kellett gondoskodni, hogy az MGB mellett működő Különleges Tanács elítélje őket. Magukat a különleges táborokat be kellett zárni. Az MGB megbízott apparátusára maradtak a börtönök.[40]

Valami Molotovnak nem tetszett ebben a tervezetben, mert 1949. október 27-én immár az átdolgozott PB-határozattervezetet kapta kézhez a különleges táborokban őrzött elítélt és el nem ítélt németek ügyeinek felülvizsgálatáról. Ott már az a javaslat szerepelt, hogy hozzanak létre bizottságot az ügyek felülvizsgálatára az MGB (Jedunov), az MVD (Szokolov) és az Ügyészség (Saver) képviselőiből, és másfél hónap alatt vizsgálják felül az ügyeket. A letartóztatottak egy részét adják át az NDK hatóságainak, a többit engedjék szabadon vagy ítéljék el, és dolgozzák ki a javaslatokat a különleges táborok hasznosítására.[41] Érdemes megjegyezni, hogy a Politikai Bizottság határozattervezetének létezik egy harmadik változata is; azt – bármennyire furcsa – az október 19-i levél másolatához mellékelték, és a GARF-ban őrzik.[42] Feltételezhető, hogy ez a végleges változat. Ez a legkevésbé szigorú.

Az SZK(b)P KB Politikai Bizottsága az előzetes határozatot 1949. október 31-én fogadta el. Szó volt benne bizottság létrehozásáról Jedunov (MGB), Szokolov (MVD) és Saver (Ügyészség) összetételben, amelynek felül kellett vizsgálni a németek ügyeit, és 1949. december 10-re javaslatokat kellett előterjeszteni a következő kérdésekben: 1. A kevésbé fontos rabok – akik nem jelentenek veszélyt a rendszerre – kiszabadításáról; 2. A nem különösebben veszélyes elítéltek és el nem ítéltek átadásáról a német szerveknek, akiknek ügyét a német bíróságok felülvizsgálhatják, valamint azoknak a szovjet bíróságok által elítélt németeknek az átadásáról, akik nem különösen veszélyesek, és büntetésük további részét német börtönökben tölthetik le; 3. A még el nem ítélt különösen veszélyes rabok vizsgálatának és a bíróságnak történő átadásának rendjéről; 4. A németországi különleges táborok felszámolásáról.[43]

A Szovjetunió Minisztertanácsa 5159-1967szsz számú 1949. november 5-i határozatával Abakumovot (MGB) és Csujkovot (SZKK) bízták meg, hogy 10 napon belül nyújtsanak be javaslatot a Minisztertanácsnak a MGB megbízott apparátusáról és funkcióiról a németországi SZKK-n belül (emellett hatálytalanították a témában korábban kibocsátott 00503 számú, 1946. november 5-i MGB parancsot és Szerov „VCS-n” leadott feljegyzését 1945-ben Berlinből).[44]

Az MVD németországi különleges táborainak és börtöneinek felszámolására vonatkozó végleges tervezetet Abakumovtól, Kruglovtól és Szafonovtól 1949. december 27-én továbbították Sztálinnak, Molotovnak, Berijának és Malenkovnak. A tervezet tartalmazott számszerű kalkulációkat is arra vonatkozóan, hogy a rabok közül kit és hova kell küldeni. Egyebek mellett javasolták 15 038 személy szabadon bocsájtását, 13 945 fő átadását az NDK börtöneinek, 649 személy átadását a németországi MGB megbízottnak, és végül az 58 „legveszélyesebb” külföldi Szovjetunióba irányítását további fogva tartásuk végett. Az utóbbi esetben nem németekről volt szó.[45] Ezt a határozatot az SZK(b)P KB politikai bizottsága 1949. december 30-án fogadta el (P172/100), és ugyanazon a napon a Szovjetunió Minisztertanácsa 6021-2251szsz számú határozatával adták ki.[46]

A német állambiztonsági szervek létrejötte – először a bűnügyi rendőrségen belül, majd az NDK létrejöttével az NDK Belügyminisztériuma keretében (1950 februárjától ez az NDK önálló Állambiztonsági Minisztériuma) – lényegesen csökkentették a Szovjetunió Állambiztonsági Minisztériuma németországi megbízottja apparátusának büntető/megtorló funkcióit.[47] Ez látható a Németország területén a szovjet állambiztonság által letartóztatott német állampolgárok statisztikájából is. Amíg 1947-ben az MGB operatív szektorainak apparátusa 4450 németet tartóztatott le, 1948-ban pedig 4463 személyt (köztük szovjet állampolgárokat), addig a későbbiekben ez a mutató állandóan csökkent. 1949-ben 2907, 1950-ben 2091, 1951-ben 1587 és végül 1952-ben a Szovjetunió Állambiztonsági Minisztériuma németországi apparátusa csupán 608 személyt tartóztatott le.[48]

A szovjet állambiztonság által letartóztatottak számának évenkénti csökkenése mindenekelőtt az NDK Állambiztonsági Minisztériuma repressziós politikájának kiterjedéséről tanúskodik az adott időszakban. Az úgynevezett „antidemokratikus bűnökért” a német rendőrségi és állambiztonsági szervek 1952 első felében 1428, a második félévben már 3295, 1953 első három hónapjában 2219 személyt tartóztattak le.[49]

A Belügyminisztérium németországi különleges táborok osztályát és a megmaradt táborokat 1950 márciusában feloszlatták.[50] A Szovjetunió Állambiztonsági Minisztériuma németországi megbízottjának apparátusa megőrizte hatáskörét és funkcióit, még a börtönöket is, továbbra is aktívan dolgozott és tartóztatta le az NDK állampolgárait, de most a katonai törvényszékek által hozott ítéletek után a büntetés letöltésére a Szovjetunióba irányították őket.

Tábori statisztikák 40 évvel később

Az összes német közül, akik az NKVD-MVD németországi különleges táboraiba kerültek, 756 személyt lőttek agyon.[51] Mind a kivégzettek, mind a különleges táborok elhunyt foglyainak holttestét általában a táborok melletti temetőkben közös sírban temették el. Ugyanakkor arra vonatkozó adatok is vannak, hogy krematóriumokat is igénybe vettek (a legnagyobb valószínűséggel Buchenwaldban) a holttestek elégetésére. Így például a szovjet hadsereg elítélt hadnagya, Ny. I. Bodnarenko,[52] akit a Németország területén található egyik különleges táborban helyeztek el, leírja az 1946. második felében ott uralkodó rendet. „Ez kétségtelenül az emberiség megsemmisítésének hatalmas gépezete volt, amely az MVD kezeiben pontosan, tisztán és szabályosan működött. Minden éjjel, miután takarodót fújtak, a nagy dízelt az ugyanolyan hatalmas utánfutóval, tetejéig holttestekkel megtömötten odavonszolták a krematóriumhoz.”[53] És a továbbiakban „A táborban elviselhetetlen önkény, kínvallatások, kínzások és gúnyolódások uralkodtak, a legkisebb vétséget szörnyű önbíráskodással büntették. Az őrséget kivétel nélkül árulókból és hazaárulókból válogatták össze. Ők nyilvánvalóan zsigerileg gyűlölték a szovjethatalmat és a hazánkért harcoló frontharcosokat.”[54]

Az 1945–1947 közötti időszakban a legóvatosabb becslések szerint a németországi szovjet katonai törvényszékek ítéletei alapján legalább 5 ezer német állampolgárt lőttek agyon.

A gorbacsovi „peresztrojka” idején a németországi különleges táborok, valamint az Belügyminisztérium és Állambiztonsági Minisztérium NDK-beli büntetőpolitikájának témája újra felkeltette a szovjet vezetés figyelmét. A KGB elnöke, V. A. Krjucskov 1990. június 9-i, az SZKP KB-nak küldött feljegyzésében megvonta az MVD németországi különleges táborai munkájának mérlegét az 1945–1949-es években.[55] Ebben a dokumentumban közölték, hogy a CGAOR-ban [Centralnij Goszudarsztvennij Arhiv Oktjabrszkoj Revoljucii – Októberi Forradalom Központi Állami Levéltára] (ma GARF) helyezték el a németországi különleges táborok osztályának anyagait. Az említett osztályon belül 1945 májusától 1948-ig 9 tábor és 2 börtön működött az elítéltek és az internáltak őrzésére. Utána 3 tábor és 2 börtön maradt, melyeket 1950 januárjában számoltak fel a speciális kontingensnek az NDK belügyminisztériumának történő átadásával.

A [feljegyzés] a továbbiakban így szólt: „Az általános tájékoztató kartonokkal és más levéltári dokumentumokkal való előzetes megismerkedés arról tanúskodik, hogy a táborokban polgári személyeket is fogva tartottak, többek között asszonyokat és kiskorúakat, akik nem tartoztak az említett kategóriákba, és nem voltak a nácikkal való aktív cinkossággal vádolhatók, nem követtek el konkrét bűnöket. A működés egész időszaka alatt 122 671 német állampolgár került be a különleges táborokba, közülük 42 889 fő (34,9%) halt meg, golyó által halálra ítéltek 756 személyt (0,6%), szabadon bocsátottak 45 262 főt, átadtak az NDK Belügyminisztériumának 14 202 személyt. A kontingens többi részét elvitték a Szovjetunióba: 6037 főt, hadifogolytáborokba szállítottak 6680 főt, illetve átadtak a katonai bíróságoknak és a Szovjetunió Állambiztonsági Minisztériuma németországi operatív szektorainak 6072 személyt.”

A dokumentumok a rabok és internáltak közötti magas megbetegedési és halálozási számokról tanúskodnak, 1945–1947-ben több mint 35 ezer ember halt meg. A legyengültek és betegek étkezési kalóriájának növelésére 1948 elején meghozott intézkedések jelentősen csökkentették a halálozást, 1948-ban 5525 és 1949-ben 1475 fő halt meg.[56]

A továbbiakban Krjucskov azt írta, hogy „kívánatos lenne létrehozni egy kormányzati bizottságot, bevonva abba a MID [Minisztyersztvo Inosztrannih Del – Külügyminisztérium], a MVD, KGB és az Ügyészség képviselőit, hogy a különleges táborokról rendelkezésre álló levéltári adatokat teljesebben és objektívan kiértékeljék”.

Ugyanakkor a történelem már nem hagyott időt a szovjet vezetésnek, hogy tájékozódjon ezekben a kérdésekben. Az elmúlt évtizedben a német állampolgárok elleni szovjet represszióról sok dokumentum napvilágot látott. Folyik a sztálini represszióktól szenvedett németek rehabilitációja. Ezzel együtt a szovjet rezsimnek a háborút követő években Németország területén végrehajtott megtorló akcióiról még mindig nem hozták nyilvánosságra a teljes igazságot. Bármennyire is szomorú, az erre vonatkozó dokumentumok túlnyomó többsége a hatósági levéltárakban még titkos és hozzáférhetetlen.

Jegyzetek

[1] Az NKVD front megbízottak apparátusa által végrehajtott megtorlásokról részletesebben, illetve az NKVD utasítások szövegét lásd: Die Apparate des NVKD/MVD und des MGB in Deutchland (1945–1953). In:Sowjetische Straflager in Deutschland 1945 bis 1950. Berlin: Akademie Verl. 1998. Bd. 1, 2. Lásd még: Apparat upolnomocsennogo NKVD-MGD SzSzSzR v Germanyii (1945–1953). Arhiv novejsej isztorii Rossziji. Szerija „Publikacii” T. II. Szpecialnije lagera NKVD/MVD SzSzSzR v Germanyii 1945–1950 gg. Szbornyik dokumentov i sztatyej. Moszkva, 2001.

[2] GARF [Goszudarsztvennij Arhiv Rosszijszkoj Federacii – Orosz Állami Levéltár] F. 9401 Op. 12. D. 184

[3] Uo.

[4] GARF F. 9401 Op. 1. D. 2201 L. 98

[5] Uo. L. 99

[6] Uo. L. 98.

[7] Uo. L. 100

[8] Uo.

[9] Uo. L. 102–103.

[10] Uo. L. 157–158.

[11] Uo. D. 2202 L. 151–152.

[12] Lásd Petrov, Ny. V.: Pervij predszedatyel KGB Ivan Szerov. [Az KGB első elnöke Ivan Szerov] Moszkva, 2005. 60–62., 65–67., 227.

[13] 1945 augusztusában a GULAG parancsnok-helyettese, Dobrinyin visszatért Moszkvába, alapvető munkahelyére.

[14] 1945 novemberében a banditizmus jaroszlavi tombolásával összefüggésben, a Jaroszlav megyei belügyi igazgatóság vezetőjét, Gubint visszahívták eredeti munkahelyére. GARF f. 9401 Op. 1. D. 2223 L. 249–250.

[15] Rosszijszkij Goszudarsztvennij Arhiv Szocialno-Polityicseszkoj Isztorii (RGASZPI) F. 17 Op. 100. P. M. Malkov személyi anyaga.

[16] GARF F. 9401 Op. 2 D. 144 L. 153–154.

[17] Uo. D. 134 L. 231-232.

[18] Arhiv Prezidenta Rosszijszkoj Federacii (AP RF) F. 3. Op. 58. D. 9. Az SZK(b)P KB Politikai Bizottsága 1946. augusztus 20-i P53/39. számú határozata.

[19] Rosszijszkij Goszudarsztvennij Vojennij Arhiv (RGVA) F. 32933 Op. 1 D. 49. L. 548–553.  A Belügyminisztérium németországi karhatalmi egységei elhelyezési kimutatása szerint 1946 áprilisában az őrizetük alatt állt az MVD 18 körzeti és 183 járási, illetve városi operatív csoportja. (Uo. F. 32925 Op. 1. D. 146. L. 189-192.

[20] RGASZPI F. 17 Op. 116 D. 344 L. 117

[21] RGVA F. 32888 Op. 1 D. 110 L. 8

[22] Centralnij Arhiv Federalnoj Szluzsbi Bezopasznosztyi (CA FSZB) F. 4-osz. Op. 7 D. 5 L. 603–605

[23] CA FSZB F. 4-osz Op. 4. D. 46. Egy évvel korábban, 1945 júniusában az I. Belorusz Front Hadbíróságának bázisán létrehozták a GSZOVG hadbíróságát.

[24] Helga Mader, a bűnügyi rendőrség operatív munkatársa meggyilkolásának ügyét 1947. január 29-től február 9-ig tárgyalták Halléban. Az ügyben vádlottak voltak: Alfred Peter, a bűnügyi rendőrség államtanácsosa, Henrich Schturman a bűnügyi rendőrségi főtitkára, Hans Zimmermann munkanélküli, Otto Nolte reklámtervező művész. Peter, Zimmermann és Nolte együttműködtek az NKVD operatív szektorával. A bíróságon a vádlottak kijelentették, hogy Mader meggyilkolását a szászországi belügyminiszter, Robert Siwert és a rendőrség főnöke, Georg König utasítására követték el. A gyilkosság indítéka az volt, hogy Mader olyan dokumentumokkal rendelkezett, amelyek a NSZEP vezetőinek – volt kommunisták és a helyi tartományi kormány tagjai - bűnös tevékenységéről tanúskodtak. „Mader személyi titkára volt spekulánsnak, Schwabnak. Ő vezette a személyes levelezését, többek között az élelmiszerek nyilvántartását, amelyet nagy mennyiségben kaptak a nevezett vezetők, köztük Siwert és König. Az élelmiszerek egy részét Wilhelm Pieck számára kapták.” (lásd GARF F. 8131 Op. 37 D. 3418 L. 1-2.)

[25] CA FSZB F. 4-osz Op. 6 D. 26 L. 129–150

[26] CA FSZB F, 4-osz. Op. 6. D. 9. L. 123–134.

[27] CA FSZB F. 4 Op. 5. D. 22 L. 17

[28] A találkozón jelen volt: V. M. Molotov, A. A. Zsdanov, G. M. Malenkov, a SZVAG politikai tanácsadója, V. Sz. Szemjonov és G. Ja. Korotkevics, F. Elsner tolmácsok.

[29] RGASZPI F. 558 Op. 11 D. 303 L. 24–26.

[30] RGASZPI F. 558 Op. 11. D. 303 L. 27.

[31] AP RF F. 93. A Szovjetunió Minisztertanácsa 1029-355szsz számú, 1948. március 31-i határozata, kiadmányozott példány. Ezt a határozatot a Szovjetunió Minisztertanácsa 1949. november 5-i határozata, majd az SZK(b)P KB Politikai Bizottsága 1950. augusztus 21-i határozata felülvizsgálta.

[32] Ennek a határozatnak a szövegét lásd Arhiv novejsej isztorii Rossziji. Szerija „Publikacii” Tom II. Szpecialnije lagerja NKVD/MVD SzSzSzR v Germanyii 1945–1950. Szborbyik dokumentov is sztatyej. Moszkva, 2001. 146–147.

[33] CA FSZB F. 4-osz. Op. 6. D. 9. L. 336–344.

[34] Uo.

[35] Uo. D. 10. l. 362.

[36] Arhiv novejsej isztorii Rossziji. Szerija „Publikacii” Tom II. Szpecialnije lagerja NKVD/MVD SzSzSzR v Germanyii. 1945–1950. Szbornyik dokumentov i sztatyej. Moszkva, 2001. 147–148.

[37] Kuznyecova, G. A.: Otdel szpeclagerej NKVD-MVD v Germanyii. In. Szovjetszkaja vojennaja adminisztracija v Germanyii 1945–1949. Szpravocsnyik. Otv. red.: Jan Foitzik-T. V. Carevszkaja-Djanika-A. V. Doronyin, H. Küntzel és D. Ny. Nohotovics közreműködésével. Moszkva, ROSZSZPEN, 2009. 100.

[38] CA FSZB F. 4-osz. Op. 7. D. 7. L. 190–203.

[39] Arhiv novejsej isztorii Rossziji. Szerija „Publikacii” T. II. Szpecialnije lagera NKVD/MVD SzSzSzR v Germanyii 1945–1950 gg. Szbornyik dokumentov is sztatyej. Moszkva, 2001. 156.

[40] CA FSZB F. 4-osz. Op. 7. D. 18. L. 395–398.

[41] Uo. L. 195–197.

[42] GARF F. 9401 Op. 2 D. 240 L. 262–265.

[43] RGANI F. 89 Op. 75 D. 20. L. 1–2.

[44] AP RF F. 93 A Szovjetunió Minisztertanácsa 5159-1967. számú, 1949. november 5-i határozata. Kiadmányozott példány.

[45] RGANI F. 89 Op. 75 D. 22 L. 1–2.

[46] Uo. D. 23. L. 1–2.

[47] Wolf, Marcus: Igra na csuzsom polje. Moszkva, 1998. 45. Érdekes, de a német állambiztonság további átszervezései a Szovjetunió példáját követték – 1953-ban, az NDK-ban különállóan létező állambiztonsági minisztériumot és belügyminisztériumot a Belügyminisztériumban egyesítették.

[48] Mozohin, O. B.: Pravo na represszii: Vnyeszudebnije polnomocsija organov goszudarsztvennoj bezopasznosztyi (1918–1953) Moszkva, 2006. 383., 387., 403., 417., 431. 446.

[49] AP RF F. 3 Op. 64 D. 803 L. 143

[50] Kuznyecova, G. A.: Otdel szpeclagerej NKVD-MVD v Germanyii. In: Szovjetszkaja vojennaja adminisztracija v Germanyii 1945–1949. Szpravocsnyik, Otv. red.: Jan Foitzik-T. V. Carevszkaja-Djanika-A. V. Doronyin, H. Küntzel és D. Ny. Pohotovics közreműködésével. Moszkva, ROSZSZPEN, 2009. 105.

[51] GARF F. 9414 Op. 1 D. 364 L. 200

[52] Nyikolaj Ivanovics Bodnarenko gárdahadnagyot (szül: 1918) 1946. július 15-én ítélte GSZOVG hadbírósága azért, mert elhagyva a szolgálatot Németország területén „1945. november-decemberben az általa fabrikált fiktív dokumentumok alapján a harmonikagyárban kapott 8 tangóharmonikát, amelyekért egyenként 210 márkát fizetett. Közülük 4 tangóharmonikát spekulációs áron tangóharmonikánként 1200-tól 25500 márkáig terjedő áron adott el. (GARF F. 8131 Op. 32. D. 92599 L. 6.)

[53] GARF F. 8131 Op. 31. D. 92599 L. 14ob.

[54] GARF F. 8131 D. 92599 L. 14ob–15.

[55] Lásd CA FSZB, V. A. Krjucskov 1172-K számú, 1990. június 9-i feljegyzése az SZKP KB-nak. A feljegyzés egy megjegyzés található: „AZ SZKP KB egyetért. 1990. 06. 08. Általános Osztály szektora”.

[56] Arhiv novejsej isztorii Rossziji. Szerija „Publikacii” Tom II. Szpecialnije lagera NKVD/MVD SzSzSzR v Germanyii 1945–1950. Szbornyik dokumentov is sztatyej. Moszkva, 2001. 363.