Az ideológiák keresztje
Vissza

Az ideológiák keresztje

Az ideológiák irdatlan tömegű, nagy tehetetlenségű nyers erők, amelyek az emberiség fantasztikus kavalkádját mozgatják, néha ijesztően kaotikus és kiszámíthatatlan pályákon. Egyszersmind idegajzó szerek, melyek ölnek, butítanak s nyomorba döntenek. Erre a megállapításra koronatanú maga a történelem, és csak az emberiség szívósságának tulajdonítható, hogy az elmúlt századokat egyáltalán túléltük s fajunk még itt van.

Az ideológiák kiiktatják az egyenletből a józan ész lényegi elemeit. Példa erre a napokban felröppent hír, amely szerint egy francia kisvárosban a II. János Pál pápa szobráról el akarják távolítani a keresztet.

Az igazság az, hogy ha képesek lennénk tisztán elméleti síkon tárgyalni a kérdésről, akkor lenne min vitatkozni.A kereszt az idők során többször volt botrány tárgya. Először rögtön a kereszténység történetének legelején, hiszen akkor még mindenki tudatában úgy élt, mint az egyik legborzalmasabb, legszégyenletesebb kivégzőeszköz. Tessék elképzelni, hogyan érezne a mai ember, ha egy újonnan megjelenő vallás az akasztófát használná szimbólumként! Hasonlóan érezhettek a kereszttel kapcsolatosan a Földközi tenger körüli népek az első pár évszázadban.

Ráadásul az ábrázolás meglehetősen pontatlan. Nem tudhatjuk biztosan, milyen alakú keresztre feszítették a Názáretit, de azt eléggé biztosan állíthatjuk, hogy nem olyanra, amilyennek azt a kereszténység azóta is ábrázolja. Az ugyanis nehezen előállítható, ráadásul a célnak semennyire sem megfelelő szerkezet. A legvalószínűbbnek a T alakzat tűnik, vagy az egyszerű függőleges oszlop (a rómaiak használták mindkét változatot).  Aztán a negyedik század elején Nagy Konstantin császár a keresztre feszítést betiltotta és így a kereszt valódi alakja lassan eltűnt az emberek emlékezetéből. Helyette bevonult a római zászlórúd (teljesen olyan, mint amilyen zászlókkal körmeneteken szokás felvonulni), ugyanis az időközben kereszténnyé lett római katonák ilyenekkel vonultak hadba. A kereszt és a zászló fogalmának egybeolvadásáról tanúskodik Venantius Fortunatus hatodik századi himnusza, a ma is, több felekezetben is ismert “Királyi zászló jár elől, keresztnek fénye tündököl…” kezdetű ének.

Aztán jöttek a keresztes háborúk, amelyek – és ez Európában nem közismert tény – annyira mély nyomot hagytak a Közel-Kelet népeiben, hogy annak hatása jelenleg is elég erősen érezhető. A “keresztes” abban a világban szitokszó.

Tehát volna mit vitázni arról, hogy milyen jelentéshalmaz tapad ehhez a sajátos szimbólumhoz, mennyire tükrözi mindazt, ami a kereszténység különböző ágazatainak a lényege, üzenete.

De persze, ez képtelenség, ilyen vita nincs és nem is lesz, különösen a katolikus teológiában a kereszt annyira lényeges és központi helyet foglal el, hogy kikezdése szóba sem jöhet.

Ami van, az egy roppant felszínes megítélése az olyan fogalmaknak, mint a vallás, a vallásgyakorlás és a multikulturalizmus. Ez a barikád mindkét oldalára igaz.

Franciaország nagyon fura módon reagált az iszlám térhódítására. Megakadályozni a beáramlást nem lehetett, már csak azért sem, mert az első jelentős hullámok pontosan a volt francia gyarmatokról érkeztek. Később az eredeti, fehérbőrű, minden tekintetben francia felmenőkkel rendelkező lakosság köreiben is terjedni kezdett az iszlám. Amikor ez elért egy kritikus tömeget és jelentős tényező lett a francia társadalomban, akkor kezdődtek a visszás intézkedések. Nyilván valakik úgy gondolták, hogy az lesz a legjobb, ha az ország nem túl vonzó a vallásukat komolyan gyakorló muszlimok számára – és mivel csak az iszlám külső jeleit betiltani diszkriminatív lett volna – egyetlen széles mozdulattal betiltották mindenféle feltűnő vallási szimbólum viselését.

Mondanom sem kell, hogy az intézkedés várt eredménye teljes mértékben elmaradt: Franciaországban semmivel sincs kevesebb muzulmán mint más európai országban, sőt, a vallási fanatizmus borzalmas mellékterméke, a terrorizmus sem sújtja kevésbé, mint a többi nyugati országot. E tekintetben én inkább az ellenkezőjét érzem: az ott élő muszlimok javarésze bőrszíne alapján így is nehezebben találja meg helyét a társadalomban. A kirekesztettség arra készteti őket, hogy egymással keressenek közösséget s egy ilyen belterjes világban, ahol a különböző sérelmek miatt amúgy is csirázik a düh és a visszacsapás indulata, igazán nem segítenek azok az intézkedések, amelyek a normális vallásgyakorlás  egyébként senkit sem zavaró külsőségeit tiltják. Ezekben a muszlim enklávékban sokkal könnyebben radikalizálható egy idealista fiatal, ha folyton szembesülnie kell a vallásával, kultúrájával szembeni társadalmi ellenérzéssel és hatósági akadályozással.

És akkor a hatóságok egész egyszerűen következetesek akarnak lenni: ha a hivatalokban stb. nem viselhető sem hidzsab, sem nagyobb, látványosabb kereszt, akkor majdnem logikus, hogy egy köztéri szobron sincs keresnivalója.

Mondom majdnem, mert két nagy bökkenője van a kérdésnek. Az egyik, hogy egy szobor elsősorban műalkotás, amelyre ideológiai kényszerzubbonyt húzni meglehetősen barbár dolog. Egy műalkotásba mikor lehet valamennyi józansággal belenyesni, arra általában vannak jogszabályok – például jó okkal s indokkal nem szerepelhet sehol a horogkereszt.

A másik gond az a rendőrállami hozzáállás, amely ahelyett, hogy a társadalomban jelen levő valamennyi vallásnak megengedné a senkit sem sértő külsőségek, szimbólumok használatát, valamennyit betiltja. Ez nem a politikából száműzi a vallást (ott valóban nincs keresnivalója), hanem a társadalomból, ami alapvetően elhibázott elképzelés.

Azt hiszem, a politikusok meg kellene, hogy tanulják ezt az egyszerű és hatásos mondatot: elnézést, tévedtünk. Persze ezt nem fogják mondani, mert mindenestül valamilyen ideológiák foglyai.

Akárcsak azok a lengyel és magyar politikusok is, akik gyorsan és bőszen feljánlották, hogy átveszik a szobrot. Tévedés ne essék, a gesztust helyeslem: ha lehet, vegyék is át! Amit nem helyeslek, az a retorika, amely a két ország politikájában jelenleg uralkodó irányzat szájíze szerint értelmezi a helyzetet. Nem, ez akkor sem önfeladás és nem a kereszténység meghátrálása az iszlám előtt, vagy a kontinens őshonos kulturális gyökereinek a piszkálása a bevándorlótömeg kedvéért, ha ezt könnyű így magyarázni, akkor sem, ha ez jól és hihetően hangzik, sőt még akkor sem, ha szeretnék, hogy az legyen. Ez egy szélesívű, mindenféle vallásossággal hadakozó eléggé abszurd gondolkodásmód, amelyet a francia hatóságok következetesen hajszolnak bár sem célt nem szolgál, sem léptéket nem tart. Ebből valamiféle sajátosan keresztényellenes érvet faragni, fészbukos kommentekben elnézhető, hiszen arra az indulatban fetrengő szitokáradatra, ami ott zajlik sem a józanság, sem a megfontoltság, vagy a tájékozottság nem jellemző. A politikus viszont nem azon a szinten kellene, hogy tartson!

Nem lehet kizárni, hogy a felháborodás nyomán végül a francia hatóságok visszakoznak s a szobor keresztjével együtt maradhat. De jobban örülnék, ha a lényeg változna, és egyéb is lenne ezen a világon, mint a pusztító utálatosság, az értelmetlen, ideológiai vagdalkozás undok keresztje. Mert sokszor azt érzem, minden, abszolút minden vagy a pénzről, vagy erről szól csupán.


MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Erdélyi Magyar Érték lett a ...
Politikai zsákutcában Németország: új ...
Havazás és erős szél várható

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ