Az erdélyi magyar meg a referendum
Vissza

Az erdélyi magyar meg a referendum

A népszavazás kapcsán igazából úgy is fogalmazhatnánk: egy eleve rosszul feltett és számos félreértelmezésre okot adó kérdésre elég nehéz jól válaszolni. Márpedig amikor kérdeznek, illedelmes felelni. Ráadásul itt nem egy kérdezőről van szó, nem a „minden rossz” pillanatnyi megtestesítője, jelen esetben Liviu Dragnea kérdez, hanem hárommillió személy, hiszen ennyien írták alá a referendumról szóló kezdeményezést. Vagyis ez a népszavazás tényleg a nép akaratából született, s ha már így van, mi, aki szintén a nép része vagyunk, mégiscsak el kellene, hogy menjünk szavazni, hiszen erről szól a demokrácia.

A válasz megfontolása egyáltalán nem egyszerű. Sokan érvelnek azzal, hogy a férfi-nő kapcsolatára korlátozódó család definíciója kirekesztő, mert mi van az egyszülős családokkal, özvegyekkel, stb. Közben viszont mindannyian tudjuk, vagy legalábbis tudnunk kellene, hogy a kérdés nem erről szól, hanem az egyneműek közti házasság legalizálásának ellehetetlenítéséről. (Az egyneműek közti kapcsolatokon belül, gondolom, mindenekelőtt a férfi-férfi viszony az, ami ellenkezést vált ki, a két férfi intim kapcsolata az, ami „felháborító”, hiszen a népszavazást kezdeményezők között is vélhetően bőven vannak olyan hímek, akik nem tartják ördögtől valónak, lelkesen megnézik a két nő szerelmi jeleneteivel bővelkedő pornófilmeket...).

De még lehet fokozni – és még nagyobb zűrzavart kelteni a hagyományos értékrendűnek mondható átlagos hazai választópolgárban. Hiszen ebbe a népszavazásba mindent bele lehet magyarázni.

Mert ki-ki kénye kedve szerint azzal hozza összefüggésbe a népszavazást, amivel csak akarja: a nők bántalmazásának kérdésével, a családon belüli erőszakkal, a gyermekek nadrágszíjjal való nevelésével, mintha mindez a hagyományos családok tuti velejárója lenne (és egy másfajta, nem konvencionális családmodellben ez soha nem történhetne meg). De belemagyarázzák az árvaházakban nevelkedő gyerekek kilátástalanságát, s hogy ezt a nem kis pénzt másra is lehetett volna költeni, sokkal égetőbb problémákra, egészségügyre, kórházakra, oktatásra. Vagy olyanokat is hallok, hogy ez lényegében egy politikai harc, felkészülés a soron következő választásokra. Ezekről mind lehet beszélni, de az alapkérdés ettől még nem változik: mi a véleményünk, házasodhat-e férfi férfival, nő nővel? Alkothatnak-e családot?

Akármennyire is akarjuk, két férfi nem tud gyereket nemzeni. Két nő sem. Ezen még az sem fog változtatni, ha megszavazzuk ennek az ellenkezőjét. Egyezzünk meg tehát abban: a természet erre vonatkozó szabályait nem lehet felülírni. Egy 19. századi anatómiai lexikon szerint „a férfi és a női nemi szerv úgy illik egymásba, mint kulcs a zárba”. Ezt sem 200 évvel ezelőtt, sem most, sem 200 év múlva nem lehet megkérdőjelezni. Anatómiai szempontból tehát ez elég sokat elmond a témában. De mi a helyzet más szempontokból?

Bár két férfi vagy két nő nem tudnak utódot nemzeni, vajon fel tudnak-e közösen szeretetben nevelni gyermeket? Jobb sorsa lesz-e náluk például az árváknak, mint az állami otthonokban, ahová sok esetben épp a férfi-nő meggondolatlan „anatómiai kapcsolata” miatt kerültek? Részemről a válasz: igen. 

Talán az is baj e téma pontos megítélésében, hogy az átlagember annyit tud a homoszexualitásról, amennyit a tévében lát a meghökkentő, kihívó melegfelvonulásokról. Miközben a homoszexu­alitás nem erről szól, a saját neméhez vonzódó személy valójában ugyanúgy ingben és zakóban jár munkahelyre, ha értelmiségi, vagy ugyanúgy „salopétában”, ha építőmunkás. Valójában éppen olyan, mint mi, közülünk való…

Család az, ahol legalább két ember közösen birtokol egy zacskókkal teli zacskót – osztották már évekkel ezelőtt a „poént” a Facebookon, de tegyük hamar hozzá: minden viccnek a fele igaz. Folytatva a gondolatot, más nemi irányultságúak – ha elfogadjuk őket, ha nem – lesznek, vannak. És amiért ők nem az ellentétes nemhez vonzódnak, attól még semmivel sem másabbak a heteroszexuálisoknál. Akkor meg miért ez az ellenkezés? Miről is beszélünk tehát október 6–7-e kapcsán?

Lényegében egy elvi kérdésről. Arról, hogy a társadalmunk mennyire konzervatív vagy liberális, mennyire vallásos, mennyire akarja tartani a hagyományokat, mennyire régimódi vagy haladó gondolkodású. „Jó” válasz ilyenformán nincs. Értékrendek vannak, világnézetek, érvek és ellenérvek, mindez pedig annyira bonyolulttá teszi a kérdést, hogy ha minden oldalról meg akarnánk világítani, regényt lehetne írni. Ám regény helyett marad egy mondat a szavazólapon, ráadásul egy olyan mondat, aminek látszólag semmi köze a házasság és a nemi irányultság kérdéshez …

Amennyien kitették az elmúlt napokban a Facebook-profiljukra az „otthon maradok” képkeretet – s amennyien még kitennék, de szégyellik vagy nem mernek véleményt nyilvánítani –, nos, ha ők mind elmennének szavazni, már-már kezdem azt hinni, hogy akár át is mehetne a „nem”. Azzal viszont nem értek egyet, hogy egyesek azért nem mennek el szavazni, mert ez az egész pénzkidobás: az a 47 millió euró akkor is elúszott, ha csak egy ember megy el voksolni az egész országban.  

Egyébként ebben a népszavazás előtti felfokozott hangulatban azt sajnálom a legjobban, hogy nem volt olyan párt, civil szervezet vagy elismert, köztiszteletnek örvendő személyiség, aki fekete-fehéren, abszolút tényszerűen, érzelemmentesen leírja/összefoglalja – akár egy táblázatban – hogy mivel jár az igen, s mivel a nem szavazat. Hogy például mit veszítenek a LGBTQ közösség tagjai, ha érvényes lesz a népszavazás, s bekerül a tervezett „férfi és nő házassága” kifejezés a család fogalmába. Milyen jogaik csorbulnak? Nem köthetnek házasságot, OK, ez eddig is így volt. De milyen más jogaik sérülnek? Amíg ez nem világos, hogyan tud valaki igenre vagy nemre pecsétet ütni, azaz véleményt nyilvánítani egy dologban, amit nem ismer?

Azt se nagyon magyarázta senki, hogy miért kell mindezt alkotmányba foglalni, amikor a Családi Törvénykönyv előírásaiból egyértelműen következtethető, hogy a jogalkotó férfi és nő házasságát érti család alatt, tehát ilyen szempontból szintén úgy tűnik, felesleges, de legalábbis jogi nonszensz a népszavazás.

Nem csoda tehát, hogy nagyon sok jóhiszemű ember nem érti ezt az egész tragikomédiát.

És ekkor még nem is beszéltünk egy másik, talán még bonyolultabb vetületről, nevezetesen a világi és a vallási szempontok keveredéséről e témában. Mert mi is a házasság?

Kérj egy körtét a piacon. Kérj egy körtét a villamossági boltban. Mást kapsz, pedig ugyanazt kérted. Lehet, nem a legjobb a hasonlat, de tény, hogy a házassággal is ugyanez a helyzet: kicsit más, ha világi szemmel, s más, ha vallási szempontból értelmezed. Például, a polgári esküvő és a hatályban lévő törvények nem zárják ki a válást, míg a katolikus hívőnek a házasság szentség, és a Biblia szerint felbonthatatlan. És persze, kizárólag férfi és nő között köttethet. Akkor most mi is a házasság? Jogi, vagy vallási kérdésként álljunk hozzá vasárnap, amikor is, nem a Szentírásban, hanem az Alkotmányban lévő megfogalmazásról kell döntenünk?

Egyesek azzal érvelnek az „igen” mellett, hogy a hagyományos családmodell szerint a házasság igenis férfi és nő között köttetik évszázadok óta, a mostani népszavazás pedig csupán ennek a szokásnak a megerősítését célozza, ilyenformán pedig valami mellett szól, és nem valami/valakik ellen. A házasság mint fogalom, a férfi és nő egybekelését jelenti, s ha ez így marad, akkor felőlük lehetnek az egyneműek közt is törvényes kapcsolat, de azt ne házasságnak hívják. Akár korrektnek is tűnhet ez a felfogás, csakhogy ehhez szükség lenne kidolgozni például az alternatívát, ami lehet a bejegyzett élettársi kapcsolatok intézménye, amivel szerintem rég adós a törvényhozás, hiszen a hazai jog szerint vagy házastársak, vagy „idegenek” élnek egy tető alatt, attól függetlenül, hogy az együtt élők milyen neműek.

Világnézetek ütköznek tehát a vasárnapi népszavazáson, amelynek tétje egyesek szerint nagy – mások szerint pedig teljesen mindegy, hogy ki fog győzni, mert attól még nem biztos, hogy valaki nyerni is fog. Éppen ezért én inkább úgy fogom fel, mint egy jó gyakorlatot arra, hogy ki-ki önmagába nézzen, tisztázza saját értékeit, értékrendszerét, s még inkább azt, hogy mondjuk fiúgyermek apjaként el tudja-e fogadni azt, ha nem menye, hanem veje lesz – vagy inkább az életben nem beszél többet a saját, az illető kapcsolatban egyébként boldog gyermekével. S ha mindezeket sikerül időben tisztáznia, akkor és csak akkor, lelkiismerete szerint menjen el szavazni.

Ha mindenki így tenne, akkor tényleg lenne értelme ennek a népszavazásnak, amelynek így, szerintem, legfeljebb az lesz a hozadéka, hogy a téma bekerül a közbeszédbe. Egy olyan téma, ami egyébként nem is kellene, hogy ekkora téma legyen, hiszen – hadd botránkoztassak, s kavarjam össze kicsit én is a dolgokat – a parancsolat csak annyit mond: szeresd felebarátodat úgy, mint önmagadat (és nem teszi hozzá, hogy csak akkor, ha heteroszexuális). Ebbe a felebaráti szeretetbe pedig talán az is belefér, hogy tartsuk tiszteletben a témában a sajátunktól különböző véleményeket, mert ha én leírok egy papírra egy 6-ost, az, aki az asztal másik oldalán ül, 9-est fog olvasni – s mindkettőnknek igaza van. Igen vagy nem?


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Nemzetiségi viszály szítása miatt indul ...
Johannis konzultálni akar a pártokkal ...
Brüsszel felszólította a román kormányt ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ