Az első teszteredmények szerint nem fertőzöttek a kormány tagjai

Az első teszteredmények szerint nem fertőzöttek a kormány tagjai
A stratégiai kommunikációs törzs péntek esti közlése szerint mind a Ludovic Orban ügyvivő miniszterelnöktől, mind pedig azoktól a miniszterektől vett minta koronavírus-tesztje negatív lett, akik péntek délelőtt a parlamentben voltak. A közlemény nem tért ki arra, hogy valamennyi miniszter tesztjét elvégezték-e.

Azért merült fel a fertőzés gyanúja, mert péntek délelőtt kiderült: koronavírus-fertőzött a Nemzeti Liberális Párt (PNL) egyik szenátora, Vergil Chiţac, aki az elmúlt napokban részt vett a párt vezető testületeinek a kormányválsággal kapcsolatos egyeztetésein. Ludovic Orban ezt követően bejelentette, hogy minisztereivel együtt házi karanténba vonul. Ezt kérte pártja szenátoraitól és a párt állandó tanácsa tagjaitól is.

A Digi24 hírtelevízió arra figyelmeztetett, hogy voltak már esetek Romániában, amikor valakinek az Olaszországból való hazatérés utáni első tesztje negatív lett és csak egy későbbi teszt mutatta ki a koronavírus-fertőzést. A megfertőződés elkerülését teljes bizonyossággal csak a 14 napos karantén végén lehet kijelenteni.