Az egység illúziója, mint nemzeti ünnep
Vissza

Az egység illúziója, mint nemzeti ünnep

A nemzeti ünnepet sikerült ismét egymástól függetlenül, sőt továbbra is egymás ellenében megünnepelnünk. Az már régóta nyilvánvaló, hogy a kisebbségeket a román állam nem tekinti saját állampolgárainak. Ha annak tekintené, már eleve ódzkodott volna attól, hogy egy olyan történelmi eseményt tegyen meg nemzeti ünnepe alapjává, amely elkerülhetetlenül megoszt, és nem egyesít.

A jelek szerint – nem csak az ünnep maga az, amely alkalom arra, hogy a nyelvileg-kulturálisan „homogénnek szánt” állampolgári közösség megosztottságát nyilvánosságra hozza. A tényszerű megosztottság is kérdőjelessé teszi egy efféle ünnep létjogosultságát. Hiszen az elfogulatlanul gondolkodó románok számára is nyilvánvaló, hogy mindannak, ami most történt, és ami az előttünk álló esztendőben történni fog, „nemzeti”, azaz állampolgári vonatkozásban egyetlen valóságos célja lehet: elterelni a figyelmet a társadalom nyelvi-kulturális megosztottságtól független, de annál – román szempontból – jóval súlyosabb, az állam rendeltetésszerű működését veszélyeztető megosztottságról, amely az ünnepet is megmérgezte.

Hogy a nagy évforduló előestéjén emberek tízezrei az ünnepét ülő hatalom ellen tiltakoznak, mindent elmond a tényállásról.

De arról is, hogy mind több az olyan román állampolgár, aki a magyarok fölött aratott diadal mámorában sem adja fel a tisztességes, demokratikus, valóban egységes államról kialakított álmát.

És ebben az államban mi, magyarok legalább annyira érdekeltek vagyunk, mint maguk a románok. Mert addig, amíg a románok egy számbelileg jelentéktelen része igényt tart arra, hogy román honfitársai fölött a múlt század diktatúráinak szellemében uralkodhasson, a mi önrendelkezésünkre sincs lehetőség. Ezt az önrendelkezést a román társadalom egymással szemben álló csoportjainak egyszer önmaguk számára kell kivívniuk, hogy a mi önrendelkezési igényeink létjogosultságát is megérthessék és elfogadhassák.

Persze, mindez egy olyan fergetegesen militarizálódó államban, amelynek „elitje” a NATO és az Amerikai Egyesült Államok hónaljában megkucorodva védelmezi-védelmezteti állítólagos nemzeti érdekeit, egyelőre nem sok esély van.

Az évforduló tetszetős jelszava a Triumful unei națiuni (ha román lennék, azt mondanám, hogy sajnos) nem valóságos győzelem. Azt a győzelmet nem a román nép, nem a román hadsereg vívta ki, hanem – amint Boia is utalt rá – pusztán egy – a nagyhatalmak által megvívott – háború eredménye gyanánt hullt az ölébe. Anélkül létre sem jöhetett volna.

De volt valami, amit ennek a háborús győzelemnek a nyomán a románság valóban a saját erejéből teremtett meg. S ez a két világháború közti lenyűgöző szellemi teljesítmény. Erre valóban büszkének lehetne lenni. A katonai triumfnak, ami siralmasan jelentéktelen volt, szinte már groteszk dolog világraszóló jelentőséget tulajdonítani. De az a Nagy Egyesülés, amely a Nagy Háború, és az azt követő antidemokratikus (mert korántsem az erdélyi román, magyar, szász és zsidó lakosság önrendelkezési aktusai, azaz össznépi) döntései nyomán jött létre, egy soha nem látott intellektuális fellendülést eredményezett Romániában, nos ez valóban megteremthetné az alapot a büszkeségre.

Európai rangú kultúra született. Románia Liviu Rebreanu, Mateiu Caragiale, Hortensia-Papadat Bengescu, Mihail Sebastian, Panait Istrati, Camil Petrescu, Tudor Arghezi, Constantin Noica, Mirea Eilade és sokan mások intellektuális teljesítményeinek köszönhetően és nem a Patriot rakétákhoz hasonló szörnyűségek révén válhatott volna és válhatna tiszteletreméltó európai és euro-atlanti állammá.

Csakhogy minderről a nagy évfordulón szó sem esik, s feltehetőleg nem is fog esni.

A fentebb felsorolt intellektuális értékek a mieink is. Vagy azért, mert a fiatal erdélyi magyar értelmiség ma már a saját – sokszor tökéletesen birtokolt – második nyelvének birtokában ismeri és magénak vallja, vagy azért, mert a romániai magyar értelmiség legjelesebb képviselőinek fordításában ezek a szellemi teljesítmények a – mellesleg nem létező – székelyföldi olvasóközönség számára is hozzáférhetők,. A román irodalom és kultúra egyelőre csak magyarul világirodalom.

Hazai használatra tehát nem csupán a Nagy Egyesülést tető alá hozó katonák teljesítményeivel, hanem főként a román kultúrával lehetne meggyőzni arról, hogy a Nagy Egyesülés a románok számára is jelentett valami nagyon fontosat.

Minderről azonban szó sem esik. Ahogyan arról sem, hogy Csíkszeredában székely fiatalok immár százai válnak – mellesleg a magyar állam pénzén – a román kultúra használható szakembereivé.

Minden lehetőségünk megvan arra, hogy kölcsönös tiszteletben és rokonszenvvel élhessünk egymás mellett, egymást is gazdagítva. De addig, amíg ennek jelentőségét a román politikum nem képes felfogni, amíg nem érti meg, amíg nem hajlandó a kölcsönös kétnyelvűség lehetőségeiből adódó előnyöket kihasználni, aligha nyílhat rá esély, hogy a románok egymást elfogadják.

A nemzeti egység – vagyis az egyes nemzetrészek harmonikus együttélése – egyelőre sajnos illúzió. Románia száz év után sem egységes nemzetállam (a szó sem állampolgári, sem területi értelmében), hanem egymást ismerni sem igen akaró román tartományok látszategysége.

A mi kárunkra is, persze.


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Három terrortámadást akadályoztak meg ...
1989. december 17: 28 évvel ezelőtt ...
Leonardo Sini nyerte a Maestro Solti ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ