Az Ab elutasította a kétfordulós polgármester-választásról szóló polgári kezdeményezést
Vissza

Az Ab elutasította a kétfordulós polgármester-választásról szóló polgári kezdeményezést

Az alkotmánybíróság elutasította a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) által több civil szervezettel együttműködésben benyújtott, a választások reformját célzó polgári kezdeményezést, amelyben egyebek mellett kétfordulós polgármester-választást kértek. Az ok: nem volt elég aláírás minden megyéből.

Mint a taláros testület közleményében rámutat, a bírák egyhangúlag döntöttek az elutasítás mellett, miután a polgári kezdeményezés nem felelt meg annak az előírásnak, miszerint legkevesebb 100 000 aláírásra van szükség, amelyeknek a megyék legkevesebb negyedéből, illetve Bukarestből kell származniuk, és legkevesebb 5000 kézjegy kell minden ilyen megyéből, illetve Bukarestből.

A döntés jogerős, és kötelező érvényű, s azt a szenátussal közlik, miután a felsőház kért alkotmányossági vizsgálatot április 8-án a polgári kezdeményezés kapcsán.

A kezdeményezés célja egyébként az volt, hogy a polgárok egyszerűbben szavazhassanak, szélesebb kínálatból választhassanak – mutatott rá korábbi közleményében az USR.

Ennek jegyében a következőket javasolták:
• a bejutási küszöb eltörlése a parlamenti és az európai parlamenti választásokon;
• a választásokon való induláshoz szükséges aláírások számának csökkentése;
• kétfordulós polgármester-választások;
• nyílt listás szavazás, vagyis a polgárok szavazhassanak az általuk preferált jelöltre, nem a párt által megalkotott listára;
• a diaszpórát képviselő jelöltek számának megkétszerezése annak érdekében, hogy a külföldön élő románok képviselete egyenlő legyen az itthon élőkével;
• a román diaszpóra bármely külföldi szavazókörben szavazhasson a parlamenti választásokon annak a megyének a jelöltjeire, amelyben az állandó lakhelye van.


EZ ÉRDEKELHETI
BELPOL ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

A kárpátaljai magyar képviselőjelöltek ...
Dăncilă nem bízik Kövesiben
Az első ember 50 éve lépett a Holdra

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ