Autóbaleset miatt kimarad a magyar válogatott játékosa

Autóbaleset miatt kimarad a magyar válogatott játékosa
Kisebb autóbalesetet szenvedett Predrag Bosnjak, ezért nem játszik a magyar labdarúgó-válogatott fehéroroszok és ausztrálok elleni felkészülési mérkőzésén.

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának beszámolója szerint vasárnap este történt a baleset, amikor Bosnjak a válogatott összetartására tartott Telkibe. A Szombathelyi Swietelsky-Haladás futballistájának nem esett komolyabb baja, mindössze a jobb térdét ütötte be erősebben, a Georges Leekens vezette szakmai stáb azonban a játékossal közösen elővigyázatosságból úgy döntött, hogy eltekint a szerepeltetésétől a két barátságos összecsapáson.

„Nagyon sajnálom, hogy ilyen szerencsétlen helyzet adódott, hiszen nagyon kíváncsiak voltunk rá, hogy Predrag Bosnjak hogyan teljesít az edzéseken, illetve adott esetben a mérkőzéseken – mondta az mlsz.hu-nak a belga szövetségi kapitány. – Mivel azonban nincs százszázalékos állapotban, ezért abban állapodtunk meg, hogy visszautazik a családjához. Ugyanakkor, ha továbbra is ilyen jól teljesít, mint az utóbbi időszakban, akkor a jövőben is nyitva áll majd előtte a válogatott ajtaja.”

„Annak természetesen örülök, hogy komolyabb bajom nem esett, ugyanakkor csalódott vagyok, hogy nem tudom megmutatni magam, és nem tudom segíteni a csapatot, pedig nagyon vártam, hogy megérkezzek a válogatotthoz, és elkezdjük a felkészülést. Bízom benne, hogy a jövőben lesz még alkalmam ezt bepótolni” – fogalmazott a 32 éves Predrag Bosnjak.

Az egyszeres válogatott védő 2014 áprilisában az Albánia elleni barátságos mérkőzésen mutatkozott be a magyar nemzeti csapatban.

Az már korábban eldőlt, hogy Nagy Dominik, a Ferencvárosi Torna Club labdarúgója sem állhat most a válogatott rendelkezésére, mivel agyrázkódást szenvedett csapata szombati bajnoki mérkőzésén, ezért kórházba szállították, ahol megfigyelés alatt tartják.

Hétfőn délelőtt egyéni edzés, délután pedig már hagyományos tréning szerepelt a csapat programjában.

*

A fehérvári Tóth Bencét hívta be a magyar labdarúgó-válogatott keretébe Georges Leekens szövetségi kapitány, miután két játékosra sérülés miatt nem számíthat a fehéroroszok és ausztrálok elleni felkészülési mérkőzésen.

Az MLSZ közösségi oldalának tájékoztatása szerint a belga szakember a Székesfehérvári Videoton FC egyszeres válogatott, 20 éves labdarúgóját hívta be.

A védő Tóth Bence tavaly júniusban az andorrai világbajnoki selejtezőmérkőzésen szerepelt a nemzeti együttesben, amely 1–0-ra kikapott a házigazdáktól. A szombaton zárult NB I-es idényben hatszor lépett pályára.

A magyar válogatott szerdán 20 órától játszik Fehéroroszországgal Bresztben, majd három nappal később 18.30-tól a budapesti Groupama Arénában fogadja a vb-résztvevő ausztrálokat. A mérkőzéseket élőben közvetíti az m4sport tévéadó, remélhetőleg nem geokódolással.

*

A magyar labdarúgó-válogatott egyébként szerdán története harmadik mérkőzését játssza a fehérorosz csapat ellen, amelyet még nem sikerült legyőznie.

2002-ben Debrecenben a milanos Vitalij Kutuzovval és a későbbi pályafutása során az Arsenalt és az FC Barcelonát is megjárt Alekszandr Hlebbel felálló fehéroroszok 5–2-re diadalmaskodtak az Oláh Gábor utcában. Öt éve az Egervári Sándor irányította magyar csapat a törökországi Belekben játszott 1–1-es döntetlent a fehéroroszokkal.

Fedőkép: A szerb–magyar focista nem öltheti magára ismét a címeres mezt