Australian Open: Fucsovics három szettben kikapott Federertől

Australian Open: Fucsovics három szettben kikapott Federertől
Fucsovics Márton három szettben, 2 óra 3 perc alatt kikapott hétfőn a 19-szeres Grand Slam-bajnok Roger Federertől az ausztrál nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjében.

A világranglistán 80. magyar először találkozott versenykörülmények között a sportág történetének legeredményesebb játékosával – tavaly együtt edzettek néhány napot Svájcban –, a remek hangulatot ezúttal is telt ház, azaz 14 800 néző garantálta a Rod Laver Arénában. A korábbi napok 40 fokos hősége után, egy hidegfrontnak köszönhetően kellemes, 23 fokban kezdődött a meccs a 36 éves címvédő adogatásával, s az első pontot Fucsovics nyerte. Hat gém után (3:3) a magyar teniszező – akinek edzője, Sávolt Attila 2002-ben kikapott Federertől Melbourne-ben – semmi-negyvenről hozta a szerváját, majd remekül tartotta a lépést a volt svájci világelsővel. Az ötszörös melbourne-i bajnok azonban 5:4-nél kihasználta első játszmalabdáját, és 36 perc elteltével szettelőnybe került.

A folytatásban a juniorként wimbledoni bajnok Fucsovics 1:2-nél bréklabdákat hárított, majd mindketten hozták az adogatásaikat, a svájci időnként alig egy perc alatt. A fantasztikus hálójátékot bemutató Federer 6:5-nél elpuskázta a szettlabdáját, a rövidítésben 3–3-ig együtt haladtak, majd az ellenfél besöpörte a második – 54 perces – játszmát is.

A harmadik felvonás már Federer egyértelmű fölényét hozta, aki rögtön brékelt, majd nemsokára ismét elvette az elfáradó magyar szerváját, és 5:1-re elhúzott. Fucsovics erejéből még egy gémre futotta, majd bő két óra elteltével mehetett a hálóhoz gratulálni riválisának.

A pályán adott nyilatkozatában a 37 esztendős Federer – akire a negyeddöntőben a cseh Tomas Berdych vár – méltatta Fucsovics teljesítményét:

„Jól és tisztán játszott, igazából csak két szett és brékelőny után dőlt el a meccs. Ilyen hátrányban már nehéz mentálisan összeszednie magát egy játékosnak, ezzel együtt gratulálok, és sok sikert kívánok neki.”

Ami a 25 éves Fucsovics ausztráliai szereplését illeti, a 128-as főtábla 1982-es bevezetése óta ő volt az első magyar férfi, aki a legjobb 16-ba jutott – Baranyi Szabolcs nyolcaddöntőzött 1973-ban, de akkor még 64-es volt a főtábla. Egyben Fucsovics lett az első magyar 2004 óta, aki az Australian Openen a nyolcaddöntőbe került, akkor Kapros Anikónak sikerült ez a bravúr. Továbbá ő az első magyar férfi játékos Taróczy Balázs menetelése óta az 1984-es Roland Garroson, aki Grand Slam-tornán a legjobb 16-ba jutott, a teljes open érában pedig a negyedik Gulyás István (Roland Garros 1968, 1969, 1971), Baranyi Szabolcs (Australian Open 1973 és Wimbledon 1973) és Taróczy (Roland Garros 1976, 1980, 1981, 1984 és 1980 Wimbledon) után.

Fucsovics új karriercsúccsal várhatóan a 62–63. helyre jön fel a világranglistán, és átszámítva 48,6 millió forintot keresett Melbourne-ben.

 

A hatszoros győztes Novak Djokovics és a világranglistán ötödik Dominic Thiem is kiesett a negyeddöntőben. A szerb klasszist a dél-koreai Csung Hjon búcsúztatta három játszmában, míg az osztrákot az amerikai Tennys Sandgren verte meg öt szettben.

Halep negyeddöntős Melbourne-benSimona Halep gond nélkül bejutott az ausztrál nyílt teniszbajnokság női egyes versenyének negyeddöntőjébe, miután hétfőn két sima játszmában, 6:3, 6:2 arányban legyőzte a 20 éves japán Naomi Oszakát (72. a világranglistán).

A még mindig bokasérülésével küzködő világelső és első kiemelt román teniszező ezúttal sokkal meggyőzőbb játékot mutatott, mint az amerikai Lauren Davis elleni, csaknem négyórás, drámai mérkőzésen, és 1 óra 19 perc alatt túllépett távol-keleti ellenfelén.

Halep visszafogottan kezdte a találkozót, 1:0-ra, 2:1-re és 3:2-re is vezetett a japán, ám miután a hatodik játékban hárított három breaklabdát, átvette a kezdeményezést, és 6:3-ra hozta a szettet. A második játszma Oszaka-brékkel indult, de Halep fordított, aztán elhúzott 4:1-re, és végül 6:2-re nyerte a játszmát.

A 26 esztendős román teniszező két ászt ütött a mérkőzésen, a japán ötöt, és mindketten egy-egy kettős hibát vétettek. Halep sokkal hatékonyabban adogatott, mint Oszaka, ugyanakkor előbbi a hétből öt bréklehetőséget értékesített, míg utóbbi nyolcból mindössze egyet. Mindkét játékos 22 direkt nyerő ütést ért el, Oszakának azonban több ki nem kényszerített hibája volt.

A konstancai lány 2014 és 2015 után harmadszor jut az Australian Open negyeddöntőjébe. Halep, akinek az elmúlt két évben nem sikerült túljutnia Melbourne-ben az első fordulón, ezzel a győzelmével 440 ezer ausztrál dollárt (mintegy 287 ezer eurót) és 430 WTA-pontot biztosított be magának. Következő ellenfele cseh teniszező a hatodik helyen kiemelt Karolína Plísková lesz.

Eredmények, nyolcaddöntő:

Férfi egyes: Federer (svájci, 2.)–Fucsovics 6:4, 7:6 (3), 6:2; Sandgren (amerikai)–Thiem (osztrák, 5.) 6:2, 4:6, 7:6 (4), 6:7 (7), 6:3; Berdych (cseh, 19.)–Fognini (olasz, 25.) 6:1, 6:4, 6:4; Csung (dél-koreai)–Djokovics (szerb, 14.) 7:6 (4), 7:5, 7:6 (3).

Női egyes: Halep (1.)–Oszaka (japán) 6:3, 6:2; Keys (amerikai, 17.)–Garcia (francia, 8.) 6:3, 6:2; Kerber (német, 21.)–Hszieh (tajvani) 4:6, 7:5, 6:2; Ka. Plískova (cseh, 6.)–Strycova (cseh, 20.) 6:7 (5), 6:3, 6:2.

Babosék negyeddöntősök női párosbanBejutott a női párosverseny negyeddöntőjébe az ötödik kiemelt Babos Tímea, Kristina Mladenovic kettős, a magyar, francia duó két szettben 7:5, 6:2 arányban, másfél óra alatt múlta felül hétfőn a Viktorija Golubic, Nina Stojanovics svájci, szerb kettőst.

Az első játszmában Babosék az első és az ötödik játékban is elvesztették adogatásukat, a folytatásra azonban feljavultak és 1:4-ről egyenlítettek. Ezután újra elment egy adogatójáték, végül mégis a jól küzdő magyar, francia páros került szettelőnybe 49 perc alatt.

A második játszma már simábban alakult, az ellenfél ebben a szakaszban csak két gémet tudott nyerni.

„Nem volt könnyű az elmúlt néhány mérkőzés, a mai sem volt egyszerű – kezdte értékelését a honlapján Babos. – Az első szettben 4:1-re vezetett az ellenfél, nagyon jól játszott, de úgy gondolom, mi is meccsről meccsre jobbak vagyunk, és ez a legfontosabb."

A magyar teniszező szerint partnere is egyre jobban játszik, és pozitívum az is, hogy mindketten végig küzdöttek az eddigi mérkőzéseiken.

„Az is nagyon fontos, hogy akármennyire is sikeres voltam tavaly, most érzem azt, hogy újra élvezem a párost. Kristinával sokkal jobban megértem magam a pályán” – mondta Babos, hozzátéve, hogy kedden érdekes és nehéz mérkőzés vár rájuk és aznap még vegyespárosban is pályára lép.

„Örülök, hogy kedden két mérkőzést is játszhatok. Ez mindenképpen pozitív” – vélekedett Babos, aki először jutott negyeddöntőbe női párosban az Australian Openen.

A következő ellenfél az első helyen kiemelt Andrea Sestini Hlavackova, Csan Latisha (cseh, tajvani) kettős lesz. Előbbi játékossal nyerte tavaly a WTA-vb-t Babos. Az ugyanott a svájci Martina Hingisszel szereplő tajvanit az elődöntőben győzték le.

Fedőkép: A magyar teniszező emelt fővel távozhatott Melbourne-ből – MTI-fotó