Átfogó Kárpát-medencei templomfelújítási program indul

A listán 262 erdélyi templom is szerepel

Átfogó Kárpát-medencei  templomfelújítási program indul
Átfogó Kárpát-medencei templom-felújítási programot hirdetett meg Magyarország kormánya, amelyből 400 templom felújítását biztosítja. A kedvezményezettek között 262 erdélyi templom is szerepel, több mint kétszáz településről – jelentette be Soltész Miklós, a magyar Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, aki csütörtökön, Nagyváradon tanácskozott a magyar történelmi egyházak vezetőivel, Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszterrel, Szabó Ödönnel, az RMDSZ parlamenti képviselőjével és Matuz Zsolttal, a Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért felelős Minisztérium államtitkárával.

Az RMDSZ hírlevelének tájékoztatása szerint a tanácskozáson Soltész Miklós elmondta: nagyon fontosnak tartja, hogy a közösségek egymást támogassák, a magyar kormány számára pedig prioritás a történelmi magyar egyházak megerősítése egy olyan időszakban, amikor komoly kihívások előtt áll a keresztény lét. Hozzátette: a program a befogadó országokban, így Romániában is segíti a vállalkozói szférát, hiszen lehetőséget biztosít azoknak a kisebb-nagyobb vállalkozásoknak, amelyek templomok restaurálására szakosodtak. A program összköltségvetése megközelíti a 3,5 milliárd forintot, és olyan beruházásokat tesz lehetővé, amelyekből elsősorban templomokat újítanak fel, s ott, ahol szükséges, gyors beavatkozásokat eszközölnek.

Tánczos Barna örömét fejezte ki, hogy újabb területen érkezik segítség az erdélyi magyaroknak azt követően, hogy óvoda- és bölcsődeépítési, gazdaságfejlesztési programokat indított, a sportot és a kultúrát támogatta a magyar kormány. Az RMDSZ minisztere a legfontosabbnak azt tartja, hogy ezeket a támogatásokat a leghatékonyabb módon tudják felhasználni, és szolgálják a szülőföldön való megmaradást. Az RMDSZ az elkövetkező időszakban is minden rendelkezésére álló eszközzel támogatni kívánja a történelmi magyar egyházak intézményes megerősödését, javainak védelmét – mondta el.

Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek a történelmi magyar egyházak vezetőinek nevében mondott köszönetet a támogatásért, és kifejezte: érzik azt, hogy mind Romániában, mind pedig Magyarországon a választott vezetők – akiket a magyar közösség a képviseletével megbízott – a járványhelyzet nehéz időszakában is komoly támaszai az egyházaknak, a családoknak. Fontos eredménynek tartja ugyanakkor azt, hogy a gyulafehérvári érsekség kérésére és az RMDSZ közbenjárására egy év kihagyás után a román kormány lehetővé tette a csíksomlyói búcsú megtartását. 

A templomfelújítási program egyházmegyékre lebontott támogatási listáját a megbeszélését követő nyilvános sajtótájékoztatón adta át Soltész Miklós államtitkár az egyházi vezetőknek.

(Borítókép: nemrég összeomlott a tarcsi református templom tornya. Fotó: Kiss Gábor/reformatus.ro, Tóth Zoltán Csaba/Facebook)