Asztalos Lajos emlékére
Vissza

Asztalos Lajos emlékére

Valamikor február közepe táján futottunk össze a szerkesztőségben. A környéken járt ügyintézni, s mivel kissé elfáradt, belépett hozzánk megszusszanni. Látszólag úgy tűnt, minden rendben, s legutóbbi lebetegedése után szépen felépült. Tele volt tervekkel és ötletekkel. Azon törtük a fejünket, hogyan és milyen formában írjuk újra a Kolozsvár 1944. június 2-i amerikai bombázásáról szóló közös könyvünket. Ugyanis mind a hétszáz példány elfogyott már, és a megjelenés óta eltelt négy év alatt mindketten sok érdekes anyagot-adalékot gyűjtöttünk, amelyekről úgy gondoltuk: jó lenne közkinccsé tenni a közelgő hetvenötödik évfordulón. És hát igen, nagyon várta, hogy megjelenjen legújabb könyve, a Kolozsvár – közelről című helytörténeti munkájának második kötete. Nem hittem volna, meg sem fordult a fejemben, hogy ez lesz az utolsó találkozásunk…

Aztán nem sok időre jött a hír, hogy ismét lebetegedett, de ezúttal állapota nem jó irányba alakult, hanem fokozatosan romlott. Egyre nyilvánvalóbbá vált számunkra, hogy sajnos, innen már nincs visszaút, s fel kell készülnünk a legrosszabbra, a végső búcsúra, amely április 4-én bekövetkezett.

Nem könnyű feladat néhány sorban, gondolatban kiértékelni egy emberi életet, egyfajta mérleget készíteni arról, hogy az illető ki volt, s mit valósított meg pályafutása során. Egyáltalán van-e jogunk nekünk, földi halandóknak bármiféle ítéletet mondanunk eltávozott embertársunk felett?

Emlékeznünk viszont lehet és kell is, hisz ez a legkevesebb, amit embertársunkért megtehetünk.

Az 1936. január 31-én Párizsban született Asztalos Lajos élete utolsó pillanatáig szerkesztőségünk állandó külső munkatársa volt. Éveken keresztül saját rovatot vezetett, amelyben Kolozsvár helytörténetével (régi feliratok, emléktáblák szövege, évszázados utcanevek, földrajzi elnevezések stb.) kapcsolatos gazdag gyűjtésének eredményét ismertette meg az olvasóval, ugyanakkor a magyarságot érintő egyéb, időszerű kérdésekről is rendszeresen közölt lapunk hasábjain.

Folyamatosan figyelmezetett bennünket, ha felfedezett egy-egy nyelvi vagy helyesírási hibát, továbbá gyűlölte az idegen szavak használatát, mondván: mindent szépen, magyarul is ki lehet fejezni. Ilyen téren nem ismert „kegyelmet”, makacsul ragaszkodott igazához, egy i betűért képes volt bárkivel nyilvánosan is vitába szállni. Mindenekfelett szerette a betűt, az anyanyelvét, azaz a magyar nyelvet, a magyar kultúrát. És ugyanígy szerette otthonát, Kolozsvárt, amely számára a világ közepét jelentette. Munkássága során mindent megtett azért, hogy anyanyelvét és városát „szolgálja”: mindezt írásai és könyvei egyértelműen tanúsítják. Helytörténeti köteteit sokan kézikönyvként használják, a régi utcanevek, ezek eredetéről írt könyvét például szerkesztőségünk, szó szerint ronggyá forgatta.

De nemcsak anyanyelvét és a magyar kultúrát, hanem más népek nyelvét és kultúráját is nagyra becsülte. Spanyol, portugál, galego, baszk vers-, elbeszélés- és népmese-fordításai, akárcsak kalotaszegi népmese- és mondagyűjtései egyformán maradandók.

Külön tiszteletreméltó az a mód, ahogyan szert tett arra a tudásra és ismeretanyagra, amely munkáiból visszatükröződik. Ugyanis mindezt önerőből, vagyis autodidakta módon sajátította el, ehhez pedig nagy elszántságra, kitartásra és akaraterőre volt szükség. Akárcsak a nagyon időigényes, pontos és aprólékos helytörténeti kutatások elvégzéséhez.

De miért így? Asztalos Lajos ugyanis tízedik osztályos tanuló volt, amikor 1952-ben részt vett egy kommunistaellenes szervezkedésben, s ezért három év börtönre ítélték. 1954-ben kiszabadult, és 1955-ben leérettségizett, a marosvásárhelyi orvosi egyetemre való felvételin azonban politikai okok miatt elgáncsolták. Egy év múlva felvették ugyan a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem földrajz- és természetrajz karára, de 1958-ban ugyancsak „politikai múltja” miatt kizárták. Ezután csak papírraktárban kapott munkát, majd behívták munkaszolgálatra, amelynek során iszapot és földet lapátolt. Hazakerülése után kötöttárugyári munkásként dolgozott, végül nyomdai gépszedő lett. „Csodálkoztam is, hogy a betű, a „legveszélyesebb fegyver” mellé engedtek. A kéziratok, a kezem alól kikerülő, ólomba öntött szövegek jobban lekötöttek, mint a kötöttárú” – mondta hetvenötödik születésnapja alkalmával készített beszélgetésünkben. Ugyanekkor fogalmazta meg, hogy amikor kizárták az egyetemről – visszavételi kérelmeit mindannyiszor elutasították! –, úgy érezte: számára véget ért a világ. Nem csoda tehát, ha kirekesztettnek érezte magát, és folyamatosan keményen küzdött a szakma, okleveles kollégái elismerésének megszerzéséért.

Mi lett volna, ha annak idején Asztalos Lajos külföldön szerencsét próbáló, párizsi divatszalonokban jó pénzért dolgozó, a szabóság mesterségét űző szülei alig néhány hónapos fiúkkal nem térnek haza Erdélybe? De a honvágy és a szülőföld iránti szeretet erősebb volt, s ezzel eldőlt a gyermek sorsa. És mi lett volna, ha középiskolás diákként nem ítélik el politikai nézetei miatt, ha simán bejut az egyetemre, ha oklevelet szerez? Vagy éppen a kirekesztettség, a mellőzöttség, az elnyomás érzése volt az a felhajtó erő, amelynek köszönhetően elérte, amit elért?

A prédikátor, Salamon óta tudjuk, hogy az ember életében s az ég alatt semmi sem történik véletlenül. Asztalos Lajos is azt az utat és pályát járta be, amely számára fentről elrendeltetett. Példaértékűen, tisztességgel, becsülettel. És maradandón.

Nyugalmad legyen csendes, kedves Lajos!

Asztalos Lajos igazi értelmiségivé,

polihisztorrá nőtte ki magát

(Gaal Györgynek, a KLMT elnökének április 7-én, szombaton a Házsongárdi temetőben elhangzott búcsúbeszéde)

A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság nevében búcsúzom egykori alapító, majd választmányi és tiszteletbeli tagunktól, Asztalos Lajostól. 1990-ben, közvetlenül a politikai fordulat után ismerkedtünk meg, amikor Balogh Ferenc akkori alpolgármester összegyűjtötte a Kolozsvár sorsáért, műemlékeiért, magyar jellegéért aggódó értelmiségieket egy táraságba. Aztán évekig minden szerdán este összeültünk, s megbeszéltük a soron lévő feladatokat, melyek ugyancsak megszaporodtak a Funar-korszak kezdetével. Lajosról addig csak azt tudtam, hogy meséket, mondákat gyűjt és fordít. Rendre aztán megismerhettem élettörténetét, sokoldalú érdeklődését. Diákkori röpcéző lelkesedése egy életre megszabta pályafutását. Nem lehetett földrajztanár, hanem a kötőiparban és a nyomdászatban kellett dolgoznia. Ez azonban nem gátolta meg abban, hogy igazi értelmiségivé, sőt polihisztorrá váljék, nyelveket tanuljon.

A felszabadult sajtó aztán utat nyitott a helytörténetnek, nyelvművelésnek és a politikai kommentároknak. Frappáns cikkekben ostorozta a napi politika magyarellenes szólamait, de megintette nemzettársait is, ha anyanyelvüket helytelenül használták. Helytörténeti vonatkozásban először a kolozsvári emléktáblák összeírására vállalkozott. Egész társaságunk segítségére volt. Végül egy tekintélyes kötetben örökítette meg a Kőbe írt Kolozsvárt. Aztán a helynevek következtek. Ezek összegyűjtéséből valóságos lexikon lett. Mindmáig nélkülözhetetlen kézikönyv. S közben könyvei szövegét a Szabadságban is közzé tette, így mindenkihez eljuttatta. Emellett felkérésre, ünnepi alkalmakkor városnéző sétákat vezetett. Rövidesen fogalommá vált neve a kincses városban. Megírta a város épített kincseinek közkézen forgó kalauzát. Kolozsvár 1944-es bombázásáról még kortársként állíthatott össze munkatársával emlékkötetet. S aztán jöttek a Szabadság Múltidéző oldalain a kisebb-nagyobb cikkek, tanulmányok, amelyek két Kolozsvár – közelről című kötetében láttak legutóbb nyomdafestéket. Ezekből nem csak történeti, nyelvészeti képzettsége tűnik ki, hanem emlékezőtehetsége is. Az 1940-es évekre, sőt édesapja emlékeire hivatkozik. Mindnyájunk vesztesége, hogy nem írhatta meg tanulságokkal tele, korrajzzá szélesedő élettörténetét.

Asztalos Lajos beírta nevét városunk irodalmába és a kolozsváriak szívébe. Most befogadja városunk sok évszázados temetője, melynek elnevezéséről értekezést írt. A Házsongárd nevezetessége lesz az ő kőbe írt neve is.

 


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Teherán készen az urándúsításra, ha ...
Fed-kupa: 2–0-ra vezet Románia ...
Nem hiába

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ