Asztalos Csaba Ilan Laufer vádaskodásáról: ezzel a témával nem jó viccelni

Asztalos Csaba Ilan Laufer vádaskodásáról: ezzel a témával nem jó viccelni
Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke kedd esti televíziós nyilatkozatában „rendkívül súlyosnak” nevezte Ilan Laufer szociáldemokrata párti (PSD) politikusnak a Klaus Johannis államfőre vonatkozó kijelentéseit.

Emlékeztetett egyúttal, hogy Johannis egyszer kinevezte miniszternek Ilan Laufert.

„Rendkívül súlyos nyilatkozatok és vádak. Ezzel a témával nem jó viccelni. Olyan téma ez, amit nem használhatunk fel a politikai csatározásban érvek és bizonyítékok nélkül” – szögezte le Asztalos Csaba a B1 Tv kedd esti műsorában.

„Úgy látom, hogy ezek a vádak még a 2014-es államelnök-választási kampányban előkerültek, és Johannis úr nemzetiségével állnak kapcsolatban. Az én emlékeim szerint Laufer úr már volt kormánytag, és ugyanaz az elnök, Klaus Johannis úr, német nemzetiségű román állampolgár nevezte ki” – fogalmazott a diszkriminációellenes tanács elnöke.

Klaus Johannis államfő kedden bejelentette, hogy nem nevezi ki Lia Olguța Vasilescut a közlekedésügyi, Ilan Laufert pedig a fejlesztési minisztérium élére. Ilan Laufer kedd este, a PSD székházában megtartott sajtótájékoztatóján antiszemitizmusnak nevezte azt, hogy Klaus Johannis nem fogadta el jelölését a fejlesztési miniszteri tisztségbe, és jelezte egyúttal, hogy a történtek miatt panaszt tesz az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD).

Közben a szociáldemokraták keddi országos állandó bizottsági ülésükön elfogadták, hogy Lia Olguța Vasilescut jelölik a fejlesztési minisztérium élére, a közlekedésügyi tárcavezetői székben pedig Mircea Drăghicit látnák – nyilatkozták a MEDIAFAX-nak kormánypárti források.