Arisztokraták portréit mutatták be a Bánffy-palotában
Vissza

Arisztokraták portréit mutatták be a Bánffy-palotában

A 18. századi erdélyi portréfestészet legfontosabb vonatkozásairól, ikonográfiai sajátosságokról, alkotókról és megrendelőkről beszélt Alexandra Sârbu muzeológus a Bánffy-palotában a Kolozsvári Magyar Napok keretében szervezett tárlatvezetésen.

Az Arisztokrata portrék a Művészeti Múzeum gyűjteményében címmel meghirdetett tárlaton egy kisebb teremben elhelyezett néhány portrét ismertette, mutatta be a muzeológus a látogatóknak. Csekély számú alkotást láthattunk, de szerepeltek olyan művek is köztük, amelyek kétségkívül számot tarthatnak az érdeklődésre.

A barokk korban a világi műfajok között a portéfestészet volt a legnépszerűbb; a 18. században az Erdélyi Nagyfejedelemség főurainak körében is meghonosodott a szokás, hogy portrékat készíttessenek magukról és családtagjaikról – magyarázta a muzeológus. Ezt a törekvést valószínűleg azok az impozáns családi arcképcsarnokok ihlették, amelyeket az erdélyi főurak utazásaik alkalmával láthattak nyugat-európai arisztokrata rezidenciákban – tette hozzá. Az erdélyi arisztokrácia tagjai felismerték azt, hogy a portré nemcsak az utókor számára őrzi meg az ábrázolt személy jellemvonásait, hanem a reprezentációnak is kiváló eszköze, hiszen a portré a társadalmi rangra, érdeklődési körre, beállítottságra utaló tartalmi elemeket is megjeleníthetett.

Kezdetben a megrendeléseket főként a császárvároshoz kötődő, ismert külföldi festők teljesítették, aztán megjelennek, és egyre népszerűbbekké válnak a különböző nyugat-európai államokból származó, kisebb-nagyobb tehetségű vándorfestők is, akik életvitelszerűen országról országra, kastélyról kastélyra utaztak megrendeléseket keresve.

Az osztrák későbarokk-empire ízlésnek megfelelően a portréfestők – mint ahogyan a tárlatra összeválogatott alkotásokon is látható, nagy hangsúlyt fektettek a modell megjelenésére, az arc ábrázolására – részletezte Alexandra Sârbu. Nem véletlen, hogy a kor festőiskoláiban valósággal „tűzpróbának” számított egy jó portré elkészítése.

Az ábrázolt személyt gyakorta építészeti elemekkel, pilaszterekkel, oszlopokkal, drapériákkal képzett enteriőrben, vagy természeti háttér előtt helyezik el, a méltóságteljes, hatásos megjelenítés érdekében – magyarázta. Gyakoriak a különféle bútorok, azok részleteinek megjelenítése is, valamint a portré alanyának származására, érdemeire, szellemi irányultságára utaló motívumok is. A bemutatott 18. századi főúri képmások között Máriássy Zsófiának, valamint a gyermek Rhédey Ferencnek portréja szerepelt, mindkettő ismeretlen festő munkája lévén, valamint a Wesselényi Miklósné Cserei Helénáról festett portré, amelyet 1799-ben festett Franz Neuhauser (1763–1836). Ő egy osztrák származású, Nagyszebenben megtelepedett festőcsalád legnevesebb tagja volt, és a zsibói Wesselényi-kastély enteriőrjének freskóin dolgozott, ily módon kapta a bárónő portréjának elkészítésére a megrendelést – tudatta Alexandra Sârbu.

Az alkotáson Wesselényi Miklós­né Cserei Helénát háromnegyedes alak­ábrá­zolással jelenítette meg a festő, és azonnal megragad a bárónő nyílt tekintete, visszafogott mosolya, amely valósággal bevonja a szemlélőt a festmény világába – hívta fel a figyelmet a muze­ológus. A kép a festő alkotói periódusának első időszakában keletkezett, a bécsi késő barokk és rokokó hatásai érződnek rajta – a bárónét egyenes, méltóságteljes testtartásban jeleníti meg a festő, nagy figyelemmel adva vissza pompás ruhájának, éksze­reinek anyag­szerű­ségét, részleteit. A portré­alak fölé a felső regisz­terben egy hatalmas fa lombja borul, a háttérben a láthatárral lankás dombok találkoznak, a dombok aljában álló kastély pedig a Wesse­lé­nyik zsibói rezidenciája – magyarázta a muzeológus.

Az öltözék és a tartozékok apró részleteire való festői odafigyelés a többi portrén is megfigyelhető – a Máriássy Zsófiát ábrázoló kép merevebb, színpadiasabb beállítású ugyan, mint a Wesselényi bárónéról festett alkotás, de az arcábrázolás kiváló, a ruházat ékei, a hímzések, csipkék valósággal kidomborodnak a képből. Máriássy Zsófia egyik kezében a szépségre, fiatalságra, de a múlékonyságra is utaló rózsákat tart, a másikat pedig egy imádságoskönyvre támasztja, amely kegyességét, vallásosságát jelzi. Az ifjú Rhédey Ferencet nagy, élénk szemű gyermekként jelenítette meg a festő, koraérett komolysággal, a kor főúri csemetéinek öltözékében.   

A 18. század folyamán a portréfestészet kifejezésmódját és megrendelői körét tekintve is egyre változatosabbá vált, elterjedt a kisnemesek és tehetős polgárok körében is – mondta a muzeológus, aki a továbbiakban felhívta a figyelmet Franz Anton Bergmannak az ifj. Pataki Sámuel orvosdoktor feleségéről, Papp Sáráról készített portréjára, valamint Bikfalvi Kóréh Zsigmondnak az ifj. Pataki Sámuelről készített képmására 1792-ből. Mint kifejtette, sajátos típusnak minősül a hasonlóan megtervezett férj-feleség portré a korban. Ilyenek készültek Rödl Andrásról és feleségéről is; mindkét képen apró csendéletrészletek, körték, búzaszálak, szőlőlevelek utalnak a család foglalkozására, a mezőgazdasági termékekkel való kereskedésre.

– A Kolozsvári Magyar Napok alkalmából szervezett tárlatvezetéssel a múzeum a körülbelül három évvel ezelőtt már meghirdetett szándékát hangsúlyozza: nyitni kíván a közönség, és a különféle korosztályú és érdeklődésű látogatók felé, egy olyan térként, ahol több kultúra találkozhat – jelentette ki a muzeológus.


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Törökvágási Héttorony fesztivál ...
Sporthírek röviden
VIDEÓ - „Most nevetünk, de akkor ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ