Aranymetszés
Vissza

Aranymetszés

Ónos esőt, majd havazást jósoltak reggelre a meteorológusok. Eléggé bosszantotta, mert pont akkor reggel akarta első alkalommal kipróbálni a drónját, nem is akárhogyan. Azt tervezte, hogy valahogy felmászik a Gellért-hegyre, és onnan fellövi a drónt, ami készít majd egy fantasztikus panoráma fotót, amivel neki komoly tervei vannak. A Szabadság szobor számára legelérhetőbb pontjára tervezett felmászni. Élete első, tudatosan megkomponált drónfotójával a pálmaágat tartó nőalakot olyan szögből igyekezett megmutatni, ahogy eddig elképzelhetetlen volt.

A megfelelő fényhatások miatt korán reggel kellett elindulnia, megvárva, hogy már világos legyen. Fél hétre legkésőbb vissza kell érnie, ha még szeretne egy kávét meginni, mielőtt a reggeli nagyüzem beindulna.

Nyolc+nyolc atomerős elemet rakott be a hátizsákba, kiszámolta: 5 perc felvételre elég lesz úgy is, ha közben cserélnie kell az elemeket. Már megbánta, hogy az akciós drónt vette meg saját magának karácsonyra, de akkor nagyon vonzó ajánlatnak tűnt, a reklámból pedig kifelejtették az elemcserére szánt időt.

Még visszaszalad fülhallgatóért: az akció közben mindenképp hallgatni fogja a rádióműsort, ahova a beharangozó szerint a híres művészt hívták meg beszélni, aki ez alkalommal sok vitát kiváltó legújabb szoboralkotásáról beszél. A művésznek szeretné a fotót beküldeni, megmutatni azt, ahogyan ő látja a pálmaágat tartó nőt, aki nem a mindenki számára ismert okokból vált jelképpé, hanem mert abból a szögből még senki se látta. Szerinte a más szögből való látásmód jellemzi az ő egész életét, és természetesen, az arányok a fontosak, megtalálni a megfelelő arányt, az aranymetszést, most már tisztán hallja a műsorban Várhegyit a művéről beszélni. A legfontosabb, hogy a szobor a térben hol helyezkedik el, hogyan aránylik a többi épülethez, a városhoz, a hídhoz, amit most fejeztek be, de nem visz sehová, mondja a művész, ő meg épp próbál a második elcsúszásából újra felállni. A sétány felől már egész közelinek hat a nő oldala, most látja, hogy a karja jó hosszúra sikeredett, de nem kell mindig az apró részletekkel bajlódni, az csak idő- és idegromboló, röhög a fülébe Várhegyi, majd lekeverik, és egy filmzenét játszanak, őt idegesíti, hogy ezt se ismeri fel, pedig ismeri, ott a nyelve hegyén. Régebben sorra nyerte a Játék és muzsika tíz percben műsort, és tessék, most ez az egyszerű dal is fejtörést okoz.

A harmadik megcsúszás kivédhetetlen volt, bele a pocsolyába, ami jégnek tűnt, a művész épp az anyagról beszél, ahogy formálta az idomokat több anyagot is kipróbált, míg visszatért a kőhöz, mert a kő mégiscsak kő, ő meg felnéz a pocsolyából, tekintete találkozik a fáklyás mellékalakéval. Elmosolyodik, feláll, és már lövi is a drónt fel, a pálmaág felé, körberepüli az emlékművet, pásztázza a reggeli varjakat, a ködfelhőt, a szürke szőnyeget, ami maszkként telepszik rá az ébredő városra.

Hat negyvenre ér haza: 10 perc végzetes is lehet, ha annyival később lépnek ki a lakásból, annyival későbbi buszra szállnak fel, a lánya hisztizni fog, hogy megint elkésünk, anya, az óvodást ráadásul az iskolától számított 10 perc alatt kell valami bravúros megoldással – helikopter, anya! – az óvodába érkeztetni, mert reggel pontban 8-kor torna van, ami azt jelenti, hogy pontban nyolckor 18 apróláb szépen felsorakozva bevonul a tornaterembe.

Friss uzsonnakészítésben rutinja van, ott nyert is két perc előnyt. Öltöztetni a még félálomban lévő gyerekeket nagyobb kihívást jelent, pláné úgy, hogy közben ott a dugó a fülében, és épp amikor beolvassák a facebook üzeneteket, akkor beakad a kicsi kezébe a zsinór, aki kirángatja a füléből a zsinór másik végét, megszólal a zene, ezt már a másik gyerek is hallja, anya, tényleg ezt kell hallgatnom?, kiált dühösen, de legalább felébred, és itt megint nyert 2-3 percet pluszba.

Elindulnak, az ő cipője vizes, a cipő orrán már száradni kezd a fehér só. Az óvodás a sapkáját dobja le lázadásként, az iskolás zen nyugalommal az ajtóból visszalép azzal, hogy valami nagyon fontosat ottfelejtett, és majd jön.

A levegőn már minden könnyebben megy, a dühöt is kifújni, a busz után futni, az iskolába csengetésre beérni. A tornaóra is majdnem összejön, de az óvodás a rohanás közben észreveszi az ovi mellett levő nagy üvegépület ablakait tisztító alpinistákat. Hárman vannak, háromfelé lógnak, egyszerre mozognak. Az alulról néző kisgyereket elbűvölik, lecövekel az óvoda kapuja előtt, és mint egy szobor, félig felemelt kezekkel bámulja őket. Ő meg lassan szétrobban a dühtől, de amint rájön arra, hogy a tornaórát lekésték, odaáll a gyereke mellé, és nézi az izmos alpinistákat, amint mossák az épület abalakait.

És ahogy nézi az vödörbe csurgó koszos folyadékot és a megtisztult ablakokat, eszébe jut az Etelkás sztori, amikor az anyuka mondogatja a hosszú sorban a pénztárnál, hogy Etelka nyugodj meg, még csak 5 perc, és fizetünk, a pénztárhoz érvén a még mindig lihegő gyereknek mondja, hogy Etelka nyugodj meg, 2 perc és a parkolóban vagyunk. Ahogy kiérnek a parkolóba, egy vásárló kérdezi: hogy tud ilyen nyugodt lenni anyuka, amikor Etelka ennyire hisztizik? Etelka én vagyok, mondja most már magában, és hallja, amint Várhegyit már újabb beszélgetőtársak méltatják: a művészi tökéletesség dicsérete, gondolja, ő meg itt lavíroz a megőrülés határán. Tökéletesen.


MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI
  • Pokolra szállás
    Pokolra szállás
  • Elment a New York-i emberünk
    Elment a New York-i emberünk
  • Halál élőben
    Halál élőben
  • A város bombái
    A város bombái
  • Lángoló katedrálisok kora
    Lángoló katedrálisok kora
  • Intő jel?
    Intő jel?
  • Bevágott budiajtó
    Bevágott budiajtó
  • Szegény betegek, gazdag egészségesek
    Szegény betegek, gazdag egészségesek
  • Kampánytrollkodás
    Kampánytrollkodás

ROPOGÓS ROPOGÓS

Iohannis: a kormányátalakítás ...
Mennyire csökken Románia népessége ...
Tánc világnapi rendezvénysorozatot ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ