Aranyba-ezüstbe foglalt családi vállalkozás

Aranyba-ezüstbe foglalt családi vállalkozás
Emberemlékezet óta a drágafémek, köztük elsősorban az arany, értékmegőrzó szerepet játszottak minden társadalmi berendezkedésben. Napjainkban, amikor az emberi tűrőképességet gyakran teszik próbára különböző válságok (hogy csak a legaktuálisabbakat említsük, az infláció és a koronavírus-járvány), még inkább felértékelődik az a munka, amelyet az ékszerészek végeznek. Egyikük, a szakma kolozsvári és talán erdélyi legkeresettebb mestere, Holdmann Gerhárdt, barátai számára Geri, aki feleségével, Judittal, a Diamann családi vállalkozást vezeti. Az alábbiakban műhelyükbe látogatunk.

A képzőművészet határát súroló szakma

A belvárosi kisbolt és műhely magán viseli régi közmondásunkat: sok jó ember kicsi helyen elfér. Ide pedig sokan, és jó szándékot, kellemes célokat követve térnek be.

De hogyan és mikor kezdődött ez a ritka mesterségbeli pályafutás? Geri elmondja, hogy az 1980-as évek elején vízilabdázott a Kolozsvári Politechnika Sportklubnál, amikor azt tervezte, hogy a sportnak és -ból fog élni. Azonban egy agresszív sárgaság közbeszólt, egyéves kimaradással járt, amely után orvosi tanácsra fel kellett hagynia ezzel a tervével. Édesanyja jó ideig az ékszerészetben dolgozott, talán tőle örökölte a készséget. Ugyanakkor már szerette a képzőművészetet, amikor inasként a kolozsvári Metalurgia Szövetkezethez került, ahol ezüstből – az erdélyi hagyományokat követve – tálcákat, gyertyatartókat, kelyheket, dísztárgyakat stb. készítettek, teljes egészében kézi munkával.

– Ott és akkor tanultam meg, hogy az ezüstművességhez legalább 10-15 évnyi tapasztalat kell – vallja a mester. – Abban az időben a kommunista rendszer különválasztotta az aranyműveseket az ezüstművesektől. Ezüstben nehezebb dolgozni, mint az aranyban, de nekem jobban tetszik, és anyait-apait beletehetek.

A régi időkből ismert nagy tudású mesterekkel, akiket a múlt rendszer állandóan zaklatott, zsarolt és akadályozott, 1990 után felújította a kapcsolatot. 1991-ben elhagyta a szövetkezetet, és másik, szintén magánvállalkozó aranyműves kollégáját vette maga mellé. Aztán eljött 1996, amikor megalapította első cégét és műhelyét egyik ügyes kollégájával, akivel 2000-ig dolgoztak együtt. Közben 2004-ig megpróbált átállni az ékszerkereskedésre, de rájött, hogy az nem neki való foglalatosság. Talán, mert más volt az alapképzése, és ebből adódóan az életszemlélete.

2005-től feleségével, Judittal, aki a könnyűiparban dolgozott, most pedig az adminisztrációs munkát végzi, családi vállalkozásban dolgoznak. Csak minőségi munkát, és csak rendelésre végeznek. Az ügyfél bejön az ötletével, tematikus, eseményhez kötött munkát kér, ő pedig átveszi a gondolatot, megtervezi, kijavítja az ékszert, és úgy adja vissza. Ragaszkodik a jó minőséghez, de ezt nem lehet mindig beszámítani a árba, mert ha egy hétig dolgozik valamin, azt úgysem lehet megfizetni. Ha kell, tanácsadással is szolgál.

– Sok karikagyűrű és jegygyűrű kell a mai fiataloknak, bármit tíz-tizennégy nap alatt bárkinek szakmai etikett szerint elkészítek – mondja a mester.  

– Mikor a legnagyobb itt a vásárlói forgalom?

– A lagziszezon húsvéttól szeptemberig tart, de a leánykérésre a foglalógyűrűk ideje karácsonytól január végéig szokott tartani.

– Honnan jönnek a vevők?

– Klienseink vannak nemcsak innen a városból, hanem más megyékből is, és jó minőségük miatt munkáim elkerültek Magyarországra, Ausztriába, Izraelbe, Amerikába, Új-Zélandra, Svájcba… Az általános kérés a vásárlók részéről, hogy manufakturális munkát akarnak maguknak.

– Az utóbbi években az arany árfolyama nagyon gyorsan változott. Ez azonnali hatással van a tarifákra? 

– Igen. De mi az aranyat nem áruként, hanem nyersanyagként kezeljük. Nálunk az árat a nyersanyag plusz a kézi munka alkotja.

– Érződik-e valamilyen változás az utóbbi időben a vásárlóerő alakulásában?

– Feltétlenül. Sokan és szerencsére, főleg a fiatalok, kezdenek ráérezni arra, hogy mennyire jobb a minőségi munka eredménye. Amit nem sorozatmunkával, dömpingmunkával érnek el, hanem hozzáértő kézi munkával lehet csak kimesterkedni. Amiért hajlandók pénzt áldozni.

– Miért afféle „mostohagyerek” a mai Romániában ez a szakma?

– Erre én is kíváncsi lennék. Az állam működtetett mester- és inasiskolákat (szakiskolákat), amelyek oktatási időszaka az 1980-as  évekig három év  volt, amit aztán 1982 és 1993 között másfél évre csökkentetek, majd 1996-ban megszüntettek. Jelen pillanatban olyan két-három hetes gyorstalpalók vannak, amelyeket magáncégek működtetnek,  ahol csak minimális  szaktudásra tudnak szert tenni a fiatalok. De úgy látszik, ez is elég ott, ahol a kereskedelem az úr.

 

„Szíve csücske”

Geri bavallja, hogy legkedveltebb foglalatossága a régi, antik ékszerek restaurálása. Azért, mert az öreg mestereket juttatják eszébe, és az ilyen tárgyaknak a múltját részletesen ismerni kell. Ebben a kérdésben „hajtóerő”, hogy ő presbiteri tisztséget tölt be a Kolozsvári Evangélikus-Lutheránus Egyházközségben, ahol olykor régi kegytárgyak kerülnek elő, amelyeken látszik, hogy nem hozzáértő kezek kontárkodtak bele. Több kijavított munkája látható a püspökség épületében. Nemrég viszont, éppen a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált elővigyázatosság miatt, ritka leletek kerültek hozzá felújításra: harminc darab ezüstpohár, amelyekre istentiszteletek során szükség lesz, és amelyek a 18. századi Petrőczi Kata Szidónia adományát képezik. Egészen megfeketedett állapotban voltak, de már sikerült „feltámasztania” azokat, és úrvacsoraosztásra használhatókká váltak. 

Ez a családi vállalkozás nem dolgozik török eredetű vagy műanyag drágaköves ékszereken, nem végez zálogházi, sem bizományi tevékenységet. Azért, mert Holdmann Geri csak a teljesen minőségi manufakturális munkát akarja és tudja szavatolni.