Aranka György vetélkedő Szamosújváron

Aranka György vetélkedő Szamosújváron
A Szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum volt a házigazdája az V-VIII. osztályosoknak szervezett Aranka György Nyelv- és Beszédművelő versenynek. November 25-én a megye 11 iskolájának 140 diákja érkezett a megye legújabb oktatási intézményébe. Timsa Ildikó, a vendéglátó iskola igazgatója köszöntötte a vendégeket, majd Tárkányi Erika, a kisebbségekért felelős szakfelügyelő szólt a diákokhoz és a kísérő tanárokhoz.

A verseny három kategóriájában V-VI és VII-VIII. osztályosok mérhették össze tudásukat. A versenyszámok után a diákok kipróbálhatták a műfüves focipályát, cserkészjátékokat játszhattak, illetve filmeket nézhettek. Az ebédet, mind a 180 részvevő számára a szamosújvári Téka Alapítvány biztosította, a könyvjutalmakat a Gál Kelemen Oktatási Központ illetve a Szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum.

A versenyszámok és a díjazottak a következők voltak, iskolájuk és felkészítő tanáraik említésével:

Édes anyanyelvünk kategória, amely a kreatív nyelvhasználatot célozta meg, ezúttal három téma illetve műfaj közül választhattak a diákok. Díjazottak: V-VI. osztály: I. díj. Dénes Johanna Csenge (JZSUK, Bucur Tünde), II. díj: Papp Fruzsina (Báthory-líceum, Tímár Ágnes), III. díj Papp Rebeka Mária (Apáczai-líceum, Antal Orsolya), dicséretek: Szigeti András (Apáczai-líceum, Antal Orsolya), Kis Szabolcs Roland (JZSUK, Dénes Éva), Tóth Noémi Alíz (Titulescu, Széles Tímea). VII-VIII. osztály: I. díj: Balázs Hanna Imola (Apáczai-líceum, Fincicki Noémi), II. díj: Filep Ágnes Boglárka (Széki iskola, Nagy Edith), III. díj: Müller Tibor (Apáczai-líceum, Dohi Zsuzsanna), dicséretek: Ferenc Péter (Bálványosváraljai iskola, Fülöp Mónika), Kulcsár Blanka (Református Kollégium, Rácz Melinda).

A Szép magyar beszéd nevet viselő kategória leginkább a nyelvhelyességre, helyes kiejtésre helyezi a hangsúlyt. A versenyszám kétfordulós, az elsőben egy hozott, a másodikban pedig egy kapott szöveget mondtak. A kategória győztesei: V-VI. osztály: I. díj: Szenkovics Ervin (JZSUK, Dénes Éva), II. díj: Gergely Nóra (Apáczai-líceum, Antal Orsolya), III. díj: Török Schuller Lilla (JZSUK, Bucur Tünde), dicséret: Okos Rigó Alíz (Ady Endre Ált. Iskola, Péter Mónika Mária), Boné Ilán (Apáczai-líceum, Finczicki Noémi). VII-VIII oszt. I. díj: Szabó Péter (JZSUK, Dénes Éva), II. díj Rus Mara (Apáczai-líceum, Dohi Zsuzsanna), III. Mikó Henrietta (Apáczai-líceum, Fincicki Noémi), dicséret Német Mira (Báthory-líceum, Zágoni Melinda), ugyancsak dicséret Varga Mihály Adrienn (Körösfői Kós Károly Iskola, Péntek Éva), dicséret Gombár Aletta (Református Kollégium, Rácz Melinda).

A Versben bújdosó kategória is kétfordulós, egy hozott és egy kapott verset szavaltak a résztvevők.  Legjobbaknak bizonyultak a kisebbek közt: I. díj Rámay Ádám (JZSUK, Bucur Tünde), II. díj: Molnár András (Báthory-líceum, Kádár Réka), III.díj: Román János (Báthory-líceum, Zágoni Melinda), dicséret: Hârșan Fár Alia (Apáczai-líceum, Fincicki Noémi), Kerekes Botond ( JZSUK, Bucur Tünde), Bónis Réka (JZSUK, Bucur Tünde), Bazsó Dombi Tímea (Báthory-líceum, Zágoni Melinda). A nagyobbak közül díjjal tértek haza: I.díj: Pető Ágnes (Báthory-líceum, Tőkés Orsolya), II. díj Fazakas Boglárka (Báthory-líceum, Zágoni Melinda), III. díj: Kálmán András (JZSUK, Máthé Ildikó). Dicséret illeti Kovács-Barcsai Zsanettet (Körösfő, Péntek Éva) illetve Márton Dóra Esztert (Apáczai-líceum, Finczicki Noémi).

A gördülékeny szervezés a Szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum magyartanárainak munkája, dicséret illeti érte Debreczeni Orsolyát, Székely Melindát, Schuller Hajnalt illetve Papp Erzsébetet. Természetesen az iskola tanítói és más szakos tanárai is besegítettek, annak érdekében, hogy az iskolánkban szervezett vándorvetélkedőn mindenki jól érezze magát.