Apróka eszponka – könyvbemutató a Minerva-házban
Vissza

Apróka eszponka – könyvbemutató a Minerva-házban

Olvasóink számára bizonyára nem ismeretlen az „apróka eszponka” szóösszetétel, hiszen lapunk hasábjain jelent meg először ez a kifejezés néhány évvel ezelőtt, amikor Művelődés rovatunkban közölni kezdtük Máthé Kriszta írásait.

Kriszta ötlete alapján született meg ez a rovatcím, és mintegy magyarázatként, mottóként szerepelt minden héten a szövegek előtt a következő néhány sor: „Ne, egy apróka eszponka! – kiáltottak fel a frumószai csángó lányok, amikor gyöngyfűzéskor meglátták a pici biztosítótűt. – A ziherájsztűre mondjátok? – kérdeztem csodálkozva.”

Az „apróka eszponkák” aztán elbűvölték olvasóinkat, sokak visszajelzése alapján bizton állíthatjuk, és több éven át követhettük a frumószai történeteket. Sajnáltuk annak idején, hogy megszűnik a rovat, de megértettük, hogy ennek így kell lennie, hiszen a Kriszta életében is változások történtek, újabb gyermekáldás elé nézett, és a frumószai tapasztalatok és egyben az életterük is változás előtt álltak.

Annak idején Máthé Kriszta az én felkérésemre kezdte küldözgetni közlés végett az „eszponkákat”, én pedig örömmel fogadtam minden kis szösszenetét, ami a frumószai ottlétükről, a munkájukról, az ottaniak életformájáról szólt, hiszen nagyon hangulatos és lélekmelengető írások voltak, amelyeket boldogan „osztottam meg” olvasóinkkal.

Kriszta azóta „visszatért” lapunk hasábjaira, szövegeinek hangulata nem, csupán az ihletforrás változott, de ezeket is nagy érdeklődés övezi.

Örömmel vettem tudomásul néhány héttel ezelőtt, hogy az „aprókákból” könyv született, amely a nagyváradi Europrint Kiadó és az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége közös kiadásában jelent meg idén.

Ennek a kötetnek a bemutatóját tartjuk június 15-én, pénteken délután 6 órakor a Minerva Művelődési Egyesület Cs. Gyimesi Éva termében (Jókai/Napoca utca 16 szám), amelyre szeretettel hívunk és várunk minden kedves érdeklődőt.

A könyvbemutatón jelen lesz a szerző, Máthé Kriszta, a kiadványt Péntek János nyelvész, néprajzkutató, egyetemi tanár, akadémikus mutatja be. Velük beszélgetek a pénteki eseményen, Kriszta pedig minden bizonnyal szívesen dedikál majd.


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Tücsök és a barátkozás
Holnap Keresztelő Szent János főünnepe
Olgi néni, Görögország, Isztambul és ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ