Áprilistól a háziorvosok is oltanak koronavírus ellen

Áprilistól a háziorvosok is oltanak koronavírus ellen
Április 6-ától további 12 oltóközpontot helyeznek üzembe a Moderna által kifejlesztett vakcinával történő immunizálásra – közölte ma Valeriu Gheorghiţă, COVID-19 elleni oltási kampányt koordináló országos bizottság (CNCAV). Hozzátette: ezáltal legalább napi ezerrel nőhet a Moderna vakcinájával beoltott személyek száma. Április 13-ától a Pfizer-BioNTech oltóanyagának felhasználására is megnyitnak további 144 oltóközpontot – tette hozzá a katonaorvos a kormánypalotában tartott sajtótájékoztatóján.

Fokozzák a koronavírus elleni oltáskampány ritmusát is, a tervek szerint április 10-től egy oltóponton 12 óra alatt már nem 60, hanem 90 személy immunizálására lesz lehetőség. Ezzel a várólistások várakozási ideje is lerövidül, áprilisban pedig a mobil oltóközpontok is üzemképessé válnak – mondta még Valeriu Gheorghiţă.

Áprilistól a háziorvosok is oltani fognak koronavírus ellen – tájékoztatott az országos bizottság elnöke. Elmondta: az előzetes felmérések szerint az orvosok 50-55%-a venne részt az lakosság immunizálásában. A CNCAV vezetője mintegy 5000 háziorvos közreműködésére számít, akik egyenként 100-100 embert tudnának immunizálni hetente.

Gheorghita arról is tájékoztatott, hogy közvetlenül az oltási platformon kérhetnek időpontot az immunizálásra azok a külföldi állampolgárok, akik tartózkodási engedéllyel tartózkodnak Romániában.

A lakosság beoltásáért felelős országos bizottság vezetője azt mondta: azok a külföldi állampolgárok, akik nem rendelkeznek a román hatóságok által kiállított személyi számmal (CNP), de van romániai tartózkodási engedélyük, közvetlenül az oltási platformon kérhetnek előjegyzést. Nekik egyéni azonosító kódjuk lesz, például az útlevélszám alapján.

A külföldi állampolgárok számára várhatóan április 10-én nyílik meg az oltásra való előjegyzés lehetősége – mondta még a katonaorvos.

Áprilisban 3,3 millió dózis koronavírus elleni oltóanyag érkezik Romániába, májusban és júniusban pedig további több mint 5 millió adag – közölte a keddi sajtótájékoztatón Andrei Baciu a koronavírus elleni oltási kampányt koordináló bizottság alelnöke.

Baciu szerint a Pfizer-BioNTech áprilisban hetente 511 ezer adag oltóanyagot küld Romániába, a hónap utolsó hetén pedig valamivel többet, így jövő hónapban összesen 2,046 millió dózis érkezik ettől a gyártótól.

A Moderna összesen 249,6 ezer adagot szállít le április második és negyedik hetén, az AstraZeneca vakcinájából pedig 880 ezer dózis érkezik. Mindemellett a Johnson&Johnson április harmadik hetében 60 ezer, a negyedik héten pedig további 103 ezer adag oltóanyagot szállít le.

Ez azt jelenti, hogy áprilisban összesen 3,4 millió dózis koronavírus elleni vakcina érkezik az országba, míg májusban és júniusban a becslések szerint további több mint 5 millió adag – összegzett Baciu.

Az oltási kampány kezdetétől március 28-áig 13,4 ezer személynek lett pozitív a koronavírustesztje azok közül, akik előzőleg megkapták a koronavírus elleni oltás első adagját, 1859-en pedig a második dózis után fertőződtek meg – nyilatkozta kedden az oltási kampány koordinátora.

Valeriu Gheorghiţă szerint az első adag oltás után megfertőződöttek aránya a beoltottak teljes számához képest 0,69 százalék, és ezeknél a személyeknél 10-11 nap elteltével igazolták a betegséget, vagyis mielőtt elkezdődött volna az antitest-termelődés. „Esetükben pontosan akkora volt a megfertőződés kockázata, mint egy oltatlan személynél” – magyarázta a szakember. A második adaggal való beoltást követően a beoltottak 0,19 százalékánál mutatták ki a fertőzést, az oltást követő első tíz napban.

Az oltás után megfertőződöttek közül 89-en életüket vesztették, közülük 77-en az első dózis, 12-en a második adag után kapták el a betegséget. Legalább százszor kisebb az elhalálozás kockázata egy beoltott személynél, mint egy oltatlannál, a halálozási arány előbbieknél 0,2 százalék, utóbbiaknál 2,4 százalék – tette hozzá Gheorghiţă.