APIA: 661 környezetkímélő autót adtak el Romániában az év első három hónapjában

APIA: 661 környezetkímélő autót adtak el Romániában az év első három hónapjában
62,4 százalékkal nőtt a környezetkímélő autók eladása az idei első negyedévben a 2017-es év ugyanezen időszakához viszonyítva - közölte a Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesülete (APIA).
A hivatalos statisztikák szerint 661 környezetkímélő autót adtak el Romániában januárban, februárban és márciusban. Ezek közül 201 - azaz ötször több, mint a tavalyi első három hónapban - elektromos autó volt, 460 pedig hibrid meghajtású (25,7%-os növekedés tavalyhoz képest).

Az összes eladott új gépjármű számához viszonyítva a környezetkímélő járművek aránya 2,2 százalék, míg a tavalyi első három hónapban 1,7 százalékra volt tehető.

A legkelendőbb elektromos autónak a Volkswagen által gyártott modell bizonyult, amelyből 88-at adtak el, ezt a Smart követi 43 darabbal, majd a BMW (27), a Mercedes Benz (14), a Volvo (9), a Renault (8), a Porsche (4), az Audi (3) és a Kia (2) következik a sorban.