Apák és lyányok

Apák és lyányok
„Bennem a szándék sok százados szándék, / Magyar bevárás, Úrverte ajándék, / S lelkem: bevárás, dac-fajok úri daca.” „Hepehupás, vén Szilágyban, / Hét szilvafa árnyékában / Szunnyadt lelkem ezer évet.” „Valaki az Értől indul el, / S befut a szent, nagy óceánba.”

Ady sorok szállonganak bennem, újra és újra megsebzik és összeforrasztják a lelkem, mint a tékozló fiú a másik tékozló fiút, az apa elleni lázadó a másikat. Ahogy elnéztem Ady Lőrinc rendtartó bajuszát, el tudom képzelni, miért lázadt a nagyobbik fia ellene. Bár ő is szeretett mulatni, jegyzi meg a barátom, aki hazavisz Zilahról. Persze, válaszolom, hiszen a poharazgatás a legősibb magyar virtus; de aki úgy iszik, hogy a szenvedélyét csillapítja, az nem ember ebben a nagy Árpád vére, hejben.

Egyelőre azonban Kolozsvárt vagyok, Bogdan Suceavă kötetét mutatom be Vallasek Julival és Doru Poppal. Bogdan Istoria lacunelor. Despre manuscrise pierdute (A hiányok története. Elveszett kéziratokról.) címmel írt egy igazi kulturális oknyomozó esszét, melyben abból indul ki, amit Eco regényéből is tudunk: Arisztotelész komédiáról szóló műve eltűnt, nem találjuk. Hány ilyen kézirat van a világon, melyeket természetesen mind legenda övez, hány filozófus, író, matematikus és ki tudja, ki alkotása veszett el örökre. Azazhogy nem veszett el, hiszen minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy rekonstruáljuk őket.

A bemutató után Doruékhoz vonulunk: már a közös kötetünk utáni vacsorán megbeszéltük Mihaelával, hogy legközelebb hozzájuk megyünk. Remek házaspár: nyitottak, lazák, nevetősek, boldogok.

Másnap egy másik házaspárral ebédelek. Tőlük egy ostoba félreértés távolított el néhány esztendőre, de már minden a régi, bennem is. Aztán Ágotával találkozom, aki a román dolgozat miatt ég harminchat fokos lázban. Megmutatja a piszkozatát, egy olyan hetesre saccolom. Másnap hív: hetest kapott. Apa csak egy van, hiába.

Szerdán reggel visz le egy Facebook-stop Zilahra, ahonnan Érmindszentre száguldok. Mire kikeveredünk Kolozsvárról, kilenc óra, holott félkor indultunk. Majdnem lekéssük az érmindszenti templomot, mely olyan, mint a mélyhűtő, biztos nem romlunk meg benne. Beszédek, szavalatok, citerázás, emléktábla-avatás. Én is elmondom a magamét, megeszem a töltött káposztát, megiszom a pálinkát, aztán a barátommal vissza Zilahra anyósomékhoz. A sógorom telepítette a Windowst az új laptopra, most már azon dolgozom.

Csütörtökön visszajövök Vásárhelyre, mert szombaton már a nagyváradi Könyvmaratonra rángat a kultúra. Itt is több barátommal találkozom, ebédelek, iszogatok, beszélgetek. Demeter Zsuzsa Kinde-monográfiája a maraton egyik nagy újdonsága, egy kis Várad, egy kis öröklét. Firtos Edit és Kovács Enikő felolvas a Kinde-versekből. Bemutatják a regényemet, elhangzik a Lélekcsönd. Ez az előadás egyre jobb – ritkán láttam ennyi alázatot és kreativitást egy helyen. Salat Lehel és Márkos Albert folyamatosan kitesznek magukért és értem.

És akkor még nem is említettem sem azt, hogy mindezek előtt marosvásárhelyi könyvvásár, Térey, Nádasdy, Arany, Városi állatok, Noémi rajzköre, fények és színek, mindezek után pedig, amíg az olvasó ezt olvassa, debreceni felolvasás.