„Aki lefelé néz, az nem látja maga előtt az akadályokat. Felfelé kell nézni, a cél felé, örömmel” – hangsúlyozta Papp Hunor, arra intve: ne azt firtassuk folyton, hogy milyen volt a múlt, hanem azon dolgozzunk, hogy milyen a jelen, milyen legyen a jövő. Az örömteljes céltudatosságot emelte ki, hiszen „kényszerből nem lehet furulyázni, tanítani, de nevelni sem”. Arra is intett: ne egymáson keresztüllépve törtessünk a cél felé, könyöklés helyett segítsünk a megtorpanókon, lemaradókon. Érintőlegesen említette a tanárok japánsztrájkját: „nem könnyű ma tanárnak lenni, nem véletlen az a fehér karszalag”. Többen fehér cédulát tűztek hajtókájukra, Horváth Anna pedig szülőként fehér zászlóval érkezett a Farkas utcai református templomba. A szülőkhöz is szólt az ige: mint mondta a hirdető, gyermekeink nem buták, nem kell őket hajtani, hogy mindenütt ott legyenek, hanem nevelni kell őket, szeretettel. „Mit szeretnétek, hogy a ti gyermeketek legyen a legjobb, a legügyesebb vagy ő legyen a legboldogabb?”
„A gyermekek olyanok, mint a virágok. Az egyiket sokat kell öntözni, a másikat csak ritkán szabad. (…) Vannak könnyen alkalmazkodók és érzékenyebbek. Ha mindegyikkel ugyanúgy bánok, az egyik kivirul, a másik elszárad. (…) Csak annyit tehetek, hogy megismerem őket, rájövök, hogyan érzik a legjobban magukat a kertemben, a nekik megfelelő, egyéni módon gondoskodom róluk, és gyönyörködöm bennük, ahogyan nőnek, erősödnek, kivirágzanak” – nyitotta meg a 2018-19-es tanévet Friedrich Fröbel német pedagógus szavaival Vörös Alpár iskolaigazgató, majd a szűk félórás ünnepség végén értő derültséget keltett sokatmondó elszólásával: „tanévzárónk végeztével…”
A diákok átvonultak a közeli iskolaépületbe, ahol az elemisták nagy kíváncsisággal vették birtokukba az új épületszárny hangulatos tantermeit. Az előkészítősök virágkapu alatt vonultak be, a mellettük elhaladó gimnazisták, licisták tömegében egy srác mosolyogva így szólt: „A virágkapu! Milyen szép emlék…”
Borítókép: a szerző felvétele
