ANYÓ: három téma a Mező óvodában

ANYÓ: három téma a Mező óvodában
Az Argumentum Nostrum Egyesület az idén is megszervezte sikeres programját, az ANYÓ-t, vagyis a nyári óvodát. A program július-augusztus hónapokban, 10 helyszínen biztosít színvonalas nyári foglalkozásokat óvodás korú gyermekeknek Kolozsváron, 26 óvónő bevonásával. A 36 csoportba több mint 800 óvódás gyermeket írattak be.

Az Alverna utcai Mező (Poienița) óvoda óvónőjeként örömmel vállaltam Fekete Emőke főszervező felkérését, hogy az ANYÓ programban első ízben részt vegyek. Kicsit félve vágtam neki, hisz ismeretlen gyerekeknek és szülőknek kellett biztonságot és elfoglaltságot nyújtsak, de annál nagyobb volt az elégtétel, amikor délután a gyerekek mosolygósan távoztak szüleikkel, és másnap ugyancsak mosolygósan érkeztek.

Annak ellenére, hogy a megszokott óvónői tevékenységekre volt alapozva a nap nagy része, mégis egy új megközelítésben és más lehetőségekkel számolva kellett nekivágjak a munkának. Új, ismeretlen 3-7 éves korú gyerekek részére tartalmas programot összeállítani, megismerni őket pár óra alatt, nagy kihívás volt számomra, de nagy öröm is, hogy ez sikerült. Igyekeztem naponta érdekes tevékenységekkel, komatállal színesíteni az együtt töltött időt, és nem utolsó sorban a kinti, szabadtéri játékoknak is örvendezhettünk.

A három hét alatt, három különböző témát igyekeztünk kimeríteni: Nyári zsongás, Virágos természet, Mozgásos játékok. A Nyári zsongás (július 9-13) hét alatt az “Erzsike kiskacsái” című mesét dolgoztuk fel, majd kiállítottuk és értékeltük a heti munkákat, amelyeket a gyerekek hazavihettek. Annak ellenére, hogy második héten (július16-20) esős volt az időjárás, sikerült a kertben ültetni, és egész héten a kis ültetvényeket öntözgetni, nevelgetni, szeretgetni. Gondoskodásunk nem volt hiábavaló, a növények szépen kibújtak a gyerkőcök nagy örömére, a hét végén pedig hazakerülhettek a gyerekek otthonába. Harmadik héten (július 23-27) mozgásos játékokkal igyekeztünk pergősebbé tenni az együtt töltött időt: énekeltünk, ugráltunk, játszadoztunk.

Megtanultuk a Hopp Juliska, Cirmos cica énekeket, eljátszottuk az „Ugráljunk, mint a verebek”, „Menjünk medvét vadászni”, „Lassan forog a kerék”, továbbá tapsoló-kiszámoló játékokat, és „kijártuk” az ugróiskolát is.

Kellemesen és meglepően gyorsan teltek el az ANYÓ-napok, a röpke három hét alatt megismertük és megszerettük egymást a gyerekekkel, és ezúton is gratulálni szeretnék a szervezőknek, hogy a nyári vakációban a kisgyerekek és nem utolsó sorban a szülők segítségére sietnek. A foglalkozásokon készült fényképeket és videókat az ANYÓ facebook oldalán tekinthetik meg: https://www.facebook.com/Nyari.ovoda/. A program folytatódik a Mező óvodában augusztus 10-ig, más helyszíneken augusztus 24-ig.

Köszönöm a szülők és szervezők bizalmát! 

Fábián Ágnes Helga, óvodapedagógus