Antonio Banderas Picassót alakítja egy sorozatban

Antonio Banderas Picassót alakítja egy sorozatban
Antonio Banderas alakítja Pablo Picassót a Géniusz című amerikai tévésorozat második évadában, amely körüljárja a világhírű festő életét és karrierjét – közölte az AFP hírügynökséggel Antonio Banderas, a Deauville-i Filmfesztiválon. A sorozat első évada Albert Einstein életét mutatta be, a fiatal fizikust Johnny Flynn alakította, az idősebbet az Oscar-díjas Geoffrey Rush.

„Nagy kötelezettségekkel járó munka ez. A forgatás november elején kezdődik, egészen március végéig tart. Az első epizódokat Amerikában április–május környékén fogják bemutatni” – nyilatkozta a spanyol színész a sorozatról.

Banderas szerint a különböző „képernyő-felületek” megjelenésének és népszerűségének köszönhetően a filmiparban egy korszak végéhez értünk. „Nem tudom elképzelni, hogyan tud a lányom egy telefonképernyőn Kubrick-filmet nézni, úgy, hogy közben értékelni tudja a képet és a színészi játékot, de neki mégis sikerül ez” – magyarázta a színész, hozzáfűzve, egyesek a mozitermekben szeretnek filmet nézni, míg mások otthon, ahol nem csámcsog mellettük senki pattogatott kukoricát. Banderas bevallotta: életében eddig egyetlen egyszer dolgozott kifejezetten tévéképernyőre készült alkotásban, de számára az is ugyanolyan forgatás volt, mint bármelyik más.

Az 57 éves színész új filmjének versenyen kívüli bemutatóján vett részt a Deauville-i Filmfesztiválon. A Michael Radford rendezte The music of silence (A csend zenéje) című film az olasz tenor, Andrea Bocelli életét mutatja be. Banderas a vak énekes tanárát alakítja a nagyjátékfilmben.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Történelmi-politikai thriller sorozat készül Móricz Zsigmond máig nagyhatású, 100 évvel ezelőtt megjelent Tündérkert című regényéből, amelyben a 17. századi Erdély politikai és társadalmi világa elevenedik meg Bethlen és Báthory főszereplésével. A film vezető írója Bereményi Géza és Tasnádi István – írja a Nemzeti Filmintézet (NFI).
KultSzínTér