Anna legenda a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban

Anna legenda a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban
Március 9-én, pénteken este 7 órától mutatja be a Szent Anna-tó legendáját feldolgozó, a szó helyett elsősorban a zene és a mozgás nyelvén megszólaló Anna legenda című előadást a Tamási Áron Színház.

„A Szent Anna-tó keletkezéséről számtalan mítosz és legenda kering, amelyek nem csak a természeti csodát, de a székely lelkületet is pontosan megragadják. Erdély egyik legköltőibb helyszínének a története nem véletlenül van tele zsarnoksággal, telhetetlenséggel és kapzsisággal. A lányok önfeláldozói magatartásának kérdése az emberiség élethez való viszonyának szimbóluma”, olvasható a színház közleményében.

Az előadásban felsejlő történetfoszlányok forrása Tamás Menyhért Szent Anna-tó regéje című műve, azonban a pszichológiai mélységek kibontását a társművészetek használata teszi lehetővé.

Mezei Kinga, a produkció rendezője, vajdasági származású, Szerbiában, Magyarországon és Erdélyben egyaránt jelenlévő színész-rendező, most dolgozik első alkalommal a társulattal. „A körülötte lévő vajdasági és magyarországi alkotói stáb pedig szintén egy olyan színházi kultúrából érkezett, amellyel mindezidáig kevés élményszerű találkozásunk volt, áll a közleményben.

A március 9-i bemutatót követően március folyamán még két alkalommal játsszák az előadást: 11-én, vasárnap és 13-án kedden 19 órai kezdőidőpontokkal a nagyteremben.

További információk az előadásról itt: www.tasz.ro

(Borítókép: Jelenet az előadásból. Fotó: Barabás Zsolt)