Világpolitikai kérdésekről értekezett Kolozsváron az Egyesült Államok bukaresti nagykövete

Hans Klemmet a romániai kisebbségek helyzetének megítéléséről is kérdeztük

Világpolitikai kérdésekről értekezett Kolozsváron  az Egyesült Államok bukaresti nagykövete
A 21. század fenyegetéseiről beszélt tegnapi kolozsvári előadásában Hans Klemm, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete, aki Valentin Naumescu meghívására a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Európai Tanulmányok Karának a vendége volt. A Citadel elnevezésű agytröszt koordinátora elmondta: a magas rangú diplomata tavaly is elfogadta meghívásukat, s felbátorodva sikerén, idén is arra kérték, hogy tartson előadást az egyetemi hallgatóknak. Bevezetőjében az amerikai diplomata I. Mihály király történelmi szerepét méltatta, majd többek között Oroszországnak a világ különböző részein végrehajtott cselekedeteiről, az Észak-Atlanti Szerződés Szövetségének (NATO) ellenlépéseiről, a korrupcióról, a sajtó és az újságírók felelősségéről, valamint a kiberháború fenyegetéseiről értekezett a jelenlévőknek. A hallgatóság kérdései az Egyesült Államoknak a világpolitikában betöltött szerepére, a washingtoni külügyminisztérium Romániával kapcsolatos múlt héten kiadott állásfoglalására, továbbá Iránra, Észak-Koreára és Katalóniára vonatkoztak.

Kolozsvári előadása elején Hans Klemm részvétét és együttérzését fejezte ki a kedden elhunyt I. Mihály román király szimpatizánsai számára. A magas rangú amerikai diplomata kifejtette: az elmúlt évszázadokban sokan bátor cselekedetekkel jeleskedtek, de amennyiben az 1944-1947-es időszakra tekintünk, különösen Mihály királynak az 1944. augusztus 23-i átállásban vállalt szerepére, továbbá a második világháború 1945-ös befejezése után a kommunizmus megfékezésére irányuló törekvéseire, akkor elég nehéz lenne még egy olyan román államférfit azonosítani, aki nála bátrabb, határozottabb és nagyobb hazafi volt.

Rátérve előadása témájára Klemm elmondta: Kelet irányból Oroszország jelent fenyegetést, ugyanis a Vlagyimir Putyin vezette ország destabilizálja az európai biztonságot, és erőszakkal igyekszik Ukrajna határainak megváltoztatására. Déli irányból a szélsőségen iszlám terroristák fenyegetik a világ biztonságát, ezeket kiegészítik a szíriai, líbiai és iraki konfliktusok.

Az Európán belüli fenyegetések vonatkozásában a Brexitet, a szélsőséges ideológiák népszerűségének növekedését, illetve a menekülteknek a Schengen övezetre gyakorolt nyomását nevezte meg. Kiegészítette a felsorolást még azzal, hogy a terrorista merényletek végrehajtására hajlamos magányos farkasként cselekvő egyének, a szervezett bűnözés és a kibertámadások is jelentős kihívást jelentenek századunkban.

Klemm elmondta: az Egyesült Államok tudatában van annak, hogy Románia komolyan aggódik Oroszországnak a Moldovai Köztársaságra gyakorolt befolyása miatt, megemlítve, jelenleg körülbelül 2 ezer orosz katona állomásozik Transznisztriában. Ugyanakkor azzal vádolta Oroszországot, hogy több esetben befolyásolt választásokat, s hamis híreket terjeszt az államilag támogatott médián keresztül, az orosz közszolgálati televíziót és a Sputnic-ot hozva fel példának. Szerinte Oroszország arra törekszik, hogy az európai polgárok bizalma meginogjon az Európai Unióban és a NATO-ban.

Hangsúlyozta: az amerikai kormányzat felfigyelt a román igazságügyi minisztérium által előterjesztett és jelenleg a parlament által tárgyalt törvénymódosításokkal kapcsolatos aggályokra. „Románia saját igazságszolgáltatással foglalkozó intézményei, szakmai és civil szervezetei, átlagpolgárai, továbbá az Európai Unió és több tagország szintén aggodalmát fejezte ki a tervezett módosításokkal kapcsolatban. Az elmúlt évtizedben a korrupcióellenes harc tekintetében Románia egyre hitelesebbé vált, ezért rendkívül fontos az igazságszolgáltatás függetlenségének a megőrzése. Fontos ugyanakkor az újságírók tevékenysége is: mélyre kell ásniuk, keresniük kell az igazságot, s meg kell nevezniük azokat, akik rosszat tettek, és kérniük kell az illetékesek felelősségre vonását – fogalmazott a nagykövet.

Arra is kíváncsiak voltunk, mit gondol az amerikai nagykövet arról, hogy egyes politikusok a demokráciára nézve fenyegetésnek tartják az úgynevezett mély vagy párhuzamos államot, illetve Soros György üzletember tevékenységét. „Eléggé zavarban vagyok, amikor arra gondolok, hogy vajon melyek lehetnek ezek az államok. Ami pedig a kérdés második részét illeti, tekintettel arra, hogy az Egyesült Államok romániai nagykövete vagyok, inkább nem mondok véleményt a magyarországi helyzetről” – fogalmazott a magas rangú diplomata. 

Ugyanakkor a Szabadság arra kérte Hans Klemmet, jellemezze a kisebbségek helyzetét Romániában. „A romániai kisebbségek jól integrálódtak a társadalomba, mindenki számára elérhetőek a gazdasági és szociális lehetőségek. A nemzeti közösségek helyzete elsődleges kihívás volt az amerikai demokrácia számára is, így ezek igen ismerősek számunkra. Az Amerikai Egyesült Államok csupán részlegesen volt sikeres a kisebbségek teljes integrációjában, így arra bátorítjuk a világ különböző országait, hogy ilyen vonatkozásban többet tegyenek” – fogalmazott a diplomata.

A nagykövetet arról is kérdezték, hogyan kommentálja a washingtoni külügyminisztérium azon közleményét, amelyben aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a román parlament különbizottsága elé olyan törvényjavaslatok kerültek, amelyek „alááshatják” a korrupcióellenes harc eredményeit, csökkenthetnék az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségét. Következésképpen az amerikai külügy felkérte a román törvényhozást, utasítsa el a jogállamiságot gyengítő kezdeményezéseket. A képviselőház és a szenátus elnökei, Liviu Dragnea és Călin Popescu Tăriceanu közös állásfoglalást tettek közzé, amelyben hangsúlyozták: a parlamentben zajló viták, az ott született döntések a szuverenitás elvére alapulnak, és semminemű nyomásgyakorlásnak nem képezhetik a tárgyát.

„Kissé meglepett az amerikai külügyminisztérium állásfoglalásával kapcsolatos román reakció, mivel egybevág azzal, amit az Egyesült Államok az elmúlt több mint tizenöt évben kijelentett Romániának a korrupcióval folytatott harcával, a demokratikus intézmények megerősítésével és a jogállamiság megőrzésével kapcsolatban” – mondta Klemm.