Ha valaki Erdővidékre látogat, nem távozhat úgy innen, hogy ne állna meg egy szusszanásnyi időre Miklósváron. Erdély kelet részén, Kovászna megye északnyugati oldalán, a Baróti-medencében található történelmi tájegység valamivel több mint négyszáz lelkes kistelepüléséről van szó. Nem véletlenül hívják Miklósvárnak, ugyanis neve Szent Miklóshoz kapcsolódik, mivel 1211-ben itt egy neki szentelt vártemplom állt. De a közigazgatásilag Baróthoz tartozó, az Olt jobb partján fekvő falu ma elsősorban a Kálnoky-kastély miatt vonzó az emberek, a turisták számára. Rendezetlen környezet helyett nagyon kellemes tájkép fogadja az idelátogatókat: a kastély régi fényében tündöklik, az ódon falakat övező park öreg fáinak árnyékában tett séta pedig feltöltődésre nyújt lehetőséget. Az épület melletti fűszerkert és a tavirózsákkal benőtt tavacska látványa nemcsak szemet és lelket gyönyörködtető, hanem egyben megnyugtató is. Csupán az időnként előbukkanó, ugrabugráló békák kuruttyolása s a madárkák koncertje töri meg a természet csendjét, illetve pontosabban: tökéletesen illeszkedik abba. A helyreállítási munkálatokat 2017-ben fejezték be, a kastélyban immár egy éve működő múzeum jött létre. Az erdélyi főúri élet múzeumában berendezett szobákon keresztül a 17., 18. és 19. századi erdélyi nemesi és polgári élet világába nyerhet betekintést az idelátogató. 

Az épület és környezetének restaurálása a sepsikőröspataki Kálnoky grófok sarja, a korábban külföldön élő Kálnoky Tibor grófnak köszönhető, aki az 1989-es romániai változások után úgy döntött, hogy hazatelepedik Erdélybe, s a múltból, a családi örökségből táplálkozva próbálja helyreállítani az egykori ősi fészket. A fiatal gróf ugyanis ragaszkodik annak a családi hagyománynak, mondhatni „törvénynek” a betartásához, miszerint bárhol is éljenek a világon, bárhova is sodorná őket a sors, a Kálnokyak közül egynek az ősi fészekben kell maradnia. Ezen az elven tehát sikerült visszaszereznie a kőröspataki kastélyt, jelenleg ott él feleségével és három fiával, viszont nagyon sok időt töltenek Miklósváron is. Kőröspatakra költözésük előtt az erdővidéki faluban egy régi, a kastélyhoz közeli, 19. századi kúriához hasonló épületet vásároltak meg, és állítottak helyre, a család éveken át itt lakott, míg a kőröspataki fészket helyreállították. A nagyszámú látogatók miatt egy idő után nem volt mindenkinek elegendő hely, ezért a faluban élő emberektől kértek szálláslehetőséget vendégeinek. Mivel nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett ezekben a falusi házakban eltöltött napok után, Kálnoky Tibor úgy döntött, hogy saját házából vendégházat készít, és a helyi nevezetességeket minél több külföldi embernek megmutatja. Lassacskán szinte állandó vendégnek számít Kálnoky gróf birtokain Nagy-Britannia trónörököse, az egyébként anyai ükanyja, gróf Rhédey Klaudia révén erdélyi gyökerekkel is rendelkező Károly herceg, aki már-már úgy jár ide, mint haza.

A család a címert választotta a fele királyság helyett 

Erdővidéki kisebb körutunk során magyarvistai barátainkkal a reggeli órákban tértünk be a miklósvári kastély udvarára, ahol még ekkor viszonylagos csend uralkodott, de a háttérben nagy sürgés-forgás zajlott, ugyanis a reneszánsz kastélynapokra készülődtek a helyiek. Kis várakozás után már érkezett is idegenvezetőnk, a Kálnoky Alapítvány muzeológusa, Lakatos Csilla néprajzkutató, aki bár az eseményre való tekintettel rengeteg feladat elé nézett, készségesen vállalkozott arra, hogy mesél nekünk a hely, a család történetéről, és elkalauzol bennünket a kastély évszázados falai között.

A Kálnoky család az első székely családok közé tartozott, amelyről írásos említések léteznek ebben a régióban – tudtuk meg a fiatal szakembertől, aki egyébként a kolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) végezte tanulmányait. A nemesi címert, II. Lajos magyar királytól kapta a család. A legenda szerint Kálnoky András testőrkapitánya volt Nagy Lajos királynak, aki nagyon szeretett Erdélyben vadászni. 

„Egy ilyen alkalommal a király valahogy eltévedt az erdőrengetegben, eltörte a lándzsáját, kilőtte az utolsó nyílvesszőjét, egyedül állt ott fegyvertelenül, amikor szembetalálta magát egy hatalmas anyamedvével. Amikor az már készült letépni a király fejét, akkor érkezett Kálnoky András, aki íjával célzott, és nyílvesszőjével az utolsó pillanatban a kitátott szájú medvét a száján keresztül meglőtte. Mire a király azt mondta neki: András, hálás vagyok neked, mert megmentetted az életemet, ezért választhatsz a fele királyságom vagy egy gyönyörű címer között. Ugye, a család nagyon szerény volt mindig, ezért a címert választotta, és maradt is ezzel a címerrel” – mesélte a muzeológus.

„Nagy szerencsénk volt a helybéli mesteremberekkel”

A Kálnoky-kastély a 17. században épült, és valójában vadászkastélyként szolgált a nemesi családnak. Az 1989-ben bekövetkezett rendszerváltozások után az 1948-ban államosított épület a baróti önkormányzat tulajdonába került. A 21. század kezdetétől pedig a Kálnoky Alapítvány vigyázza sorsát a baróti önkormányzattal kötött koncessziós (haszonbérszerződés) szerződés értelmében. Amúgy Kovászna megyei műemléképület, s a kastély és a park teljes mértékű megújulására 2015 januárja és 2016 áprilisa között az Európai Gazdasági és Pénzügyi Mechanizmusok (EEA Grants) és a román kormány pénzügyi támogatásával került sor. A projektet a Kálnoky Alapítvány kezdeményezte a baróti városi tanács előzetes jóváhagyása alapján, az INTBAU Scandinaviaval partnerségben és a PA16/RO12 program keretében, amelynek célja a kulturális és természeti örökség megőrzése, illetve ápolása. 

A visszaállítási munkálatok céljai között szerepelt a kastély épületének és parkjának eredeti állapotába való helyreállítása a korabeli inventáriumok alapján, 2016 elején pedig megalapítani és létrehozni benne Az erdélyi főúri élet múzeumát, amely Románia második magánmúzeumaként működne. A projekt ugyanakkor Erdővidék lakóinak életminőségét is szeretné feljavítani többféle módon. Egyrészt a norvég partner segítségével a helyi közösség turisztikai irányultságú szakmai képzése, másrészt a felújítás során a helyi munkaerő foglalkoztatása – a roma közösség bevonásával – is a terv része. Az INTBAU Scandinavia-val kötött partnerség – amely neves európai kulturális örökségvédő hálózat tagja – egyben lehetőséget teremtett kulturális és turisztikai kapcsolatok kialakítására, tapasztalatcserére – tájékoztatott Lakatos Csilla.

„Nagyon nagy szerencsénk volt a helybéli mesteremberekkel, mivel egy olyan környéken élünk, ahol megfelelő szakemberekkel tudtunk dolgozni. A legfontosabb dolog, amit elértünk, így tudnám megfogalmazni: amit tudtunk, megmentettünk, és amit lehetett, a régi, eredeti állapotába visszaállítottunk. A munkálatok kezdetét hétéves levéltári kutatómunka előzte meg. Fehér János művészettörténész foglalkozott a levéltári iratok összegyűjtésével és feldolgozásával, ezek az anyagok szolgáltak segítségül a kastély visszaállítási munkálataiban” – hangsúlyozta kísérőnk.  

Betekintés az erdélyi főúri és polgári élet múzeumába 

De mit is rejtegethet a kívülálló számára az ódon kastély belseje? Amint kitárult az ajtó, és beléptünk az első helyiségbe, mintha egy más világba, egy régvolt századba érkeztünk volna meg. De mindez egyáltalán nem tűnt idegennek, valószínűleg a terek berendezésének és kialakításának köszönhetően. A helyiségek, termek melegséget árasztanak magukból, az embert egyből az otthonosság érzése keríti hatalmába. A kiállított tárgyak, a szobák rögtön azt az érzetet keltik az idelátogatóban: hej, de jó lenne legalább egy napig az asszonya vagy ura lenni a kastélynak, de akár egyszerű lakója is…

Lakatos Csillától megtudtuk: a kastély földszinti teremsora a hozzájuk kapcsolódó két bástyaszobával a 17–19. századi erdélyi nemesi és polgári életet próbálja felidézni. A két bástyaszobában – az egykori szokásnak megfelelően – 19. századi jellegű hálószobákat rendeztek be, az ezekhez kapcsolódó termekben egy-egy szalon kapott helyet biedermeier és ónémet stílusban, a három középső teremben pedig a 17–19. századi életmódba tekinthet be a látogató. 

A díszterem, az Európában egyedülálló erdélyi késő reneszánsz–kora barokk (17–18. század fordulója) stílusában mutatja be egy főúri kastély legreprezentatívabb részét, a hangversenyekre is alkalmas ebédlőt és tánctermet.
Az „asszony háza”, ahogy a korabeli megnevezés is jelzi, a ház úrnőjének szobáját mutatja be. Ebben az asszony tárgyain és szokásain keresztül elevenednek fel a késő reneszánsz–kora barokk korszak mindennapjai. Ezután az „úr háza”, azaz a kastély urának szobája következik, a 19. századi nemesember szokásainak és tárgyainak bemutatásával. Az ún. ónémet szalonban a háromszéki kuriális világ polgárosult tárgykultúrája látható.

A pinceszint kifejezett múzeumi részlege a számmal jelzett bástya földszinti boltozott szobája és annak előtere, ahová a kastélytörténetet és a felújítást bemutató pannók, s a munkálatok során előkerült régészeti leletek kerültek. Az egykori pince termeiben berendezett kávézóban egy 18. századi konyhasarok rekonstrukciója emeli a tér hangulatát. Ezen a szinten a kiszolgáló helyiségek miatt kis területet foglal el a múzeum, viszont az épületben megvalósuló kulturális tevékenységek egy része ebben a térben valósítható meg. Külön varázsa van az egykori kastélykonyhát felidéző helyiségnek csebrekkel, használati kerámiaedényekkel, száradó gyógynövényekkel stb.

A művészettörténész-muzeológus a sok-sok közül három érdekesebb darabot emelt ki a kiállított tárgyak közül, amelyből kettő a Székely Nemzeti Múzeum tulajdonát képezi, de pár évre szerződéssel megkapta ezeket a miklósvári múzeum. Egy gyönyörű szép rokokó tükör, amely egykor a Kálnoky család kőröspataki főúri kastélyából származik, nagyon jó állapotban, frissen restaurálva. Gróf Kálnoky Dénes eredeti íróasztala, ami ugyancsak a Székely Nemzeti Múzeumtól kölcsönkapott tárgy, ez is nagyon szép állapotban lévő 19. századi darab. Végezetül pedig egy üveg gyertyatartó, amelyet Tüdős S. Kinga műtárgykereskedőtől vásároltak, és feltehetőleg a zalánpataki Kálnoky üveghutához köthető a története.  

„Legfőbb célunk: életet akarunk vinni az épületbe” 

Lakatos Csilla beszámolt arról, hogy két síkon próbálják használni a kastély épületét. Elsősorban mint múzeum, másodsorban pedig kulturális rendezvények, tevékenységek, klasszikuszene-koncertek, tematikus kiállítások helyszíneként, főként a kastély pincéjét, de kihasználva a 4, 2 hektár kastélykertet is. 

„A legfőbb célunk, életet vinni ebbe a késő reneszánsz, korai barokk épületbe. Egy újabb vonzó kulturális és turisztikai célponttal egészült ki Erdővidék, hozzájárulva a kistáj szélesebb körökben való megismeréséhez, s ezáltal szociális és gazdasági fejlődéséhez. Erdővidék turisztikai vonzereje szeretnénk lenni, s egy nagy lehetőség a falu hírnevének öregbítésére. Véleményem szerint a település közössége nagyon büszke a kastélyra, és boldogan ajánlják másoknak is. És ugyebár egy munkalehetőség is, mivel szükség van alkalmazottakra is egy ekkora kastélyban, főleg nyáron, amikor több esemény zajlik itt” – fejtette ki a szakember. 

Anélkül nem távozhattunk a Kálnokyak ősi fészkéből, hogy legalább egy finom kávét, teát ne kortyolgattunk volna el a kastély teraszán, a rózsaszín szirmú tavirózsák látványában és a bennünket körülvevő park szépségében gyönyörködve. Ha rövid időre is, de a kastély urainak és asszonyainak, na jó: megtisztelt vendégeinek, kamaszkorú lányaink pedig hercegkisasszonyoknak érezhették magukat ezen a csodálatos helyen, amely kellemes feltöltődésre nyújtott lehetőséget mindannyiunk számára, és ahova bármikor szívesen újra visszajövünk. És másoknak is szeretettel ajánlunk.

Fotóriportunk ide kattintva tekinthető meg.