Ami odafönt van, azt keressétek. (Kol. 3.2)
DOBES ANDREA
A második világháború végén, a közép-kelet-európai geopolitikai helyzet a szovjet befolyás alá került országokban lényeges szerkezeti és alapvető változásokat idézett elő a politikai, a gazdasági, a társadalmi és a vallási életben. Romániában, a Groza kormány 1945. március 6-i hatalomra kerülése nyomán, az állam intézményei, majd a társadalom egésze rendre a kommunista uralom befolyása alá került. Ilyen körülmények között a román társadalom kommunizálása alól az egyház sem maradhatott ki, azonban a vallási felekezetek demográfiai összetettsége az egyes vallási közösség esetében megkülönböztetett hozzáállást követelt, amely aszerint alakult, ahogy a felekezetek részéről a világi hatalommal történő együttműködésre mutatkozott-e hajlandóság.
A katolikus egyház komoly problémát jelentett a kommunista rendszernek, központosított szerkezete révén, és amiatt, hogy mind szellemileg, mind kánonjogilag alá volt rendelve a Szentszéknek, amelyet a kommunisták a „nemzetközi reakció központjának” tekintettek”.[1] A rendszer, a többségében magyar nemzetiségű római katolikus hívek esetében, a vatikáni ellenőrzést a bukarestivel akarta felcserélni, mivel a felszámolási kísérletet a magyar nemzeti kisebbség elleni intézkedésként értelmezték volna. Ilyen körülmények között a római katolikus vallás megtűrt egyházként szerepelt a kommunizmus idején, de hivatalosan nem ismerték el, az államnak pedig nem sikerült a hatalma alá vonnia.[2]
A görög katolikus egyház esetében,[3] a kommunista kormányzás intézkedései révén egyértelművé tette, hogy a vezetőknek választaniuk kellett az új rendszerrel való együttműködés vagy az elnyomás között. Egyébként a görög katolikus egyház, helyzetét tekintve, 1948-tól kezdődően beilleszkedett a Moszkva és a Vatikán közötti kapcsolatok kontextusába, belföldön pedig a hatalmon levő kommunista rendszer és egy nyíltan antikommunista egyház közötti viszonyban helyezkedett el. A konfliktus alakulására az adott történelmi korszakban az ortodox egyház érdeke is meghatározó volt.[4]
Jelen tanulmány célja, hogy bemutassa azokat a fő szempontokat, amelyek Alexandru Rusu püspöknek a kommunista rendszerrel szembeni viszonyulásában meghatározóak voltak, ahogyan azok a titkosszolgálatok irataiból kitűnnek, valamint a szóban forgó viszonyulásnak a következményeit is, amelyek kezdetben nehéz börtönéveket jelentettek, és végül a halálát okozták.
Az eljövendő püspök Mezősályi községben született, Maros megyében, 1884. november 22-én. Középfokú iskoláit Balázsfalván, a felsőfokú tanulmányait pedig Budapesten végezte, és teológiai valamint folozófiai tanulmányokban szerzett doktori címet. Eztkövetően visszatért Balázsfalvára, ahol kiadta az Unirea című újságot, s ahol 1910. július 10-én pedig pappá szentelték. Párhuzamosan tanári munkát is végzett, és megszerezte a Balázsfalvi Teológiai Akadémián a dogmatikai teológia katedra címzetes tanári állását. 1920-ban kinevezték metropóliai titkárnak, három évvel később pedig a metropóliai káptalanság kanonokává. 1930. október 17-én, az újonnan létesített nagybányai egyházmegye püspökévé nevezték ki, s új hivatalába 1931. január 30-án, Balázsfalván iktatták be.[5]
A kommunista hatóságok, a Groza-kormány 1945-ös hatalomra kerülése után, megkezdték a vallási felekezetek felügyeletét, mivel a hatalmuk megerősítésére és az új rendszer társadalmi bázisának kiszélesítésére törekedtek. Ilyen körülmények között a katolikus egyházfőket fokozott figyelemmel követték, az ezek környezetében kialakított informátori hálózat révén. A Szekuritáté 1948-as évi létrehozásáig, a megfigyelési tevékenységet a Sziguránca Főigazgatóságának (Direcţia Generală a Siguranţei) II. Kémelhárítási Irodája, illetve a Különleges Hírszerzési Szolgálat (Serviciul Special de Informaţii) kémelhárítási részlege látta el.[6] Ezeknek a hírszerzési szolgálatoknak a tisztjei, akik a kommunista hatalomnak voltak alárendelve, az évek során több száz jelentést írtak, személyi dossziékat és jellemzéseket állítottak össze, a kivizsgálások, a feljelentések és a folyamatos megfigyelések nem voltak tehát elszigetelt intézkedések.[7] Speciális fejlapokat vezettek, amelyeken a megfigyeltek erényeit, de főleg hiányosságait nyilvántartották. Az okiratokban főleg az úgynevezett „személyi hibákat” emelték ki (a kommunista rendszerhez való ellenséges viszonyulást, a történelmi pártokkal történő kapcsolattartást, a birtokolt javakat), ezeket pedig a megfelelő pillanatban a megfigyeltek ellen használták fel. A titkosszolgálatok ügynökei által szolgáltatott jelentések 1945 októbere és 1948 novembere között valós érdeklődést bizonyítanak a görög katolikus főpapok iránt, Alexandru Rusu püspök pedig ezen a téren központi helyet foglalt el. Az egyik jelentés, amelyet 1945. november 5-én a „Mihai” fedőnevű ügynök írt, kifejezően példázza azt, ahogyan az unitus főpapot jellemezték: „Alexandru Rusut ádáz katolikus militánsként tartják számon, aki azzal a céllal érkezett Máramarosba, hogy a görög katolikus egyházba minden egyes románt bekebelezzen. Állandóan harcolt az ortodoxia ellen, és vallási intoleranciáról tett folyamatosan tanúbizonyságot. Más településeken lehetett látni ortodox papokat, akik nagy ünnepeken a görög katolikusokkal közösen szolgáltak. A Nagybányai Egyházmegyében ez a jelenség soha nem fordult elő. Elképzelhetetlen, hogy felfogja az igazi demokráciát, és hogy támogassa is azt. Ellenséges a dr. Petru Groza vezette demokratikus kormánnyal szemben, a Iuliu Manius vezette párt népszerűsítője. Prédikációiban a jelenlegi kormányzási formát nyíltan bírálja – ilyen eset történt Nagybányán, 1945. augusztus 23-án, továbbá Lacfalu (Şişeşti) községben, 1945. szeptember 8-án ‒, s egy másik, jobbra vágyik”.[8]
A jelentésekben rendszeresen hivatkoztak Rusu püspök ellenséges magatartására a hatóságokkal szemben: „Minden alkalmat felhasznál arra, hogy az országban létező demokratikus rendszer ellen úszítson, és felbújtson, finoman, hogy értsenek a sorok között, a szószékről pedig egyértelműen uszít, s anélkül, hogy kimondaná, támadja a Szovjetuniót. A rendszer és főleg a Szovjetunió ellenes nyílt tevékenységét már közvetlenül az 1944-es őszi felszabadításunk után megkezdte. A felszabadulás után szellemi vezetője volt a környékbeli románoknak és főleg a nagybányai értelmiségnek. Ő volt az, aki megakadályozta a románok betagolódását, illetve bármilyen kezdeményezésüket annak érdekében, hogy a Felszabadító Szovjet Hadsereggel, illetve a Szovjet Parancsnoksággal és az akkori civil hatóságokkal együttműködjenek.”[9]
Mivel folyamatosan felrótták neki a politikai életbe történő beavatkozását, 1946. szeptember 8-án nyíltan kifejezte a véleményét a lacfalui templomban mondott prédikációjában: „Azt mondják rólam, hogy politizálok a templomban; igen, politizálni fogok, amennyiben az igazság az politika, [mert] tudom, hogy a híveim között olyan emberek is vannak, akik eljöttek, hogy meghallgassák a pérdikációmat, és majd elmennek a faluba a hívek közé, de ne hallgassanak azokra. Ők azt mondják, hogy mi nem vagyunk demokraták; úgy tűnik ma csak azok demokraták, akik tegnap még horogkeresztet viseltek. Mi keresztes demokraták vagyunk, és szeretjük a hazánkat, a Királyt és szent trikolórunkat. Nekünk egy Istenünk van, egy Királyunk és egy zászlónk, más zászlót a mi országunk nem ismer.”[10]
Bízva abban, hogy a november 19-i választások megváltoztathatják a román politikai életben az erőviszonyokat,[11] 1946. karácsonyának első napján mondott prédikációjában a választások eredményét határozottan bírálta: „Hol van most az írás és a szó szabadsága? Úgynevezett szabad választásokat tartottak, urnalopással és egyéb gazemberséggel.”[12] A görög katolikus szinódusban tartott 1946. március 16-i választáson, a szavazatok nagy többségével, megválasztották a metropolitai tisztségbe, amit a Szentszék elismert, de a Groza-kormány hivatalosan soha nem erősített meg.[13] Mivel úgy vélték, hogy Rusu püspök „a rendszerrel szemben ellenséges tevékenységet folytat”,[14] a nagybányai Sziguránca 1947. november 26-án keltezett átiratában javasolta a főpap őrizetbe vételét: „A mi véleményünk elsősorban az, hogy fent nevezettet tartóztassák le, és a bizonyítékokkal, amelyek elegendőek, adják át az igazságszolgáltatásnak, másodsorban pedig minden egyes vallásos szervezetet, amelyet kormányellenes propagandájához felhasznál, függesszenek fel. Ezeket a szervezeteket oszlassák fel nemcsak Nagybányán, hanem az egész országban, mivel ezeknek a szervezeteknek a szellemi atyja a római pápa, aki mindezeknek a vezetője és irányítója.”[15] Taktikai megfontolásból, a hatóságok a görög katolikus papok és főpapok letartóztatását egy időre elhalasztották.
A robbanás időpontját a kommunista hatalom és Romániai Katolikus Egyház közötti kapcsolatban 1948 jelentette, amikor olyan intézkedéseket fogadtak el, amelyek az egyházat alapjaiban támadták.[16] Az állambiztonsági szervek egyik, 1948. június 10-i jelentésében, amely „a Görög Katolikus Egyház 1945‒1948 közötti politikai magatartására” vonatkozott, a kormány politikáját aláásó „reakciós” és „antimarxista” egyház meghatározást újra elővették. Az irat szerint, Rusu püspök húsvét első napján tartott prédikációjában a következőket mondta: „Igen, beszéltem és beszélni fogok, annak ellenére, hogy tudom, mi következik. Mindig ki fogom mondani az igazságot, és harcolni fogok a sötétség erői ellen, a terror és a börtönök ellen. Meglehet, hogy ma is küldték a rendszer ügynökeit, hogy meghallgassanak és feljelentsenek, mert így néz ki manapság ebben az országban a szólásszabadság. Nincs szabadságunk. Börtönök és koncentrációs táborok vannak tele papokkal és más románokkal, akik akár 6 hónapot is ott tölthetnek, ameddig kihallgatják őket, mivel ez az egyén szabadsága manapság a Román Népköztársaságban. A felekezeti iskolákat megszüntették, hogy kevesebbet beszéljünk Istenről, és a román valamint más nemzetiségű ifjúságot vallás nélkül neveljék, a haladás szellemében.”[17]
A Szekuritáté Nagyáradi Regionális Igazgatóságának vezetősége, 1948. szeptember 10-én, bukaresti feletteseinek jelentést küldött Rusu püspök 1948. július-augusztusi tevékenységéről. „Az illető folytatta annak bizonyítását a nép körében, különféle alkalmakkor, a Katedrálisban tartott prédikációjában, más parókiák templomaiban, zarándoklatokon, de főleg írásban terjesztette és hozta a klérus, de a hívek tudomására is, hogy minden kereszténynek követnie kell Szent Péter földi helytartóját, vagyis XII. Pius Pápát. Következetes maradván ehhez a mélyen reakciós vonalhoz, hogy a görög katolikus vallással szemben hűséges népet vallásilag alárendeljék, fent nevezett nem mulaszt el egyetlen alkalmat sem, hogy bebizonyítsa: az ország politikai vezetőinek és a nyugati hatalmaknak a nézetei ellentétesek.”[18]
Rusu püspök, 1948. szeptember 19-én, 1500-2000 hívő jelenlétében, részt vett a Szatmár megyei Mezőaranyos községben a görög katolikus templom felszentelésén. A néhány nappal később megírt jelentésben a teljes prédikáció szövegét közlik, amely igazi kiáltvány volt a hívőknek arról, hogyan mentsék meg hitüket, akár az életük árán is: „Szeretett hívek, a jelenlegi vezetés azt akarja, hogy a görög katolikus egyház elszakadjon Rómától, ami viszont sohasem lesz lehetséges, és mondom mindezt úgy, hogy ti mondjátok, akik ma, itt, ilyen szép számban összegyűltetek. Nem igaz, hogy a pápa háborút akarna – mint ahogy bejelentették ‒, és hogy a pápa az imperialisták oldalán állna. Mindez hazugság, mivel a pápa igazi békét akar. Szeretett hívek, a jelenlegi vezetés kivette a keresztet az iskolákból, ahol gyermekeitek már nem fognak imádságokat tanulni, ellenben nektek, szülőknek, akik feleltek gyermekeitekért, az a kötelességetek, hogy olyan helyre vigyétek gyermekeiteket, ahol még imádkoznak, és ha már ez sem lesz lehetséges, akkor otthon tanítsátok meg nekik. Kedves hívek, még életünk kockáztatásával sem fogjuk elhagyni a hitünket, hogy az ortodox valláshoz csatoljanak. Az ortodox vallás hozzákapcsolódhat a görög katolikus valláshoz, mivel csak annyi a különbség, hogy ők nem akarják elismerni a Pápát egyházfőnek, ezen túlmenően nincs semmi.”[19]
A Belügyminisztérium vezetőségének egyik határozata alapján,[20] 1948. október 28‒29. között, jelentős számú papot letartóztattak. 1948. december 1-jén pedig, a Nagy Nemzetgyűlés rendeletével, a Görög Katolikus Egyházat felszámolták.[21] Formailag ugyan az egyház megszűnt létezni, de eltűnése csak illúzió volt, amely az egyház felszámolóiban rövidesen tudatosítódott is.[22]
Alexandru Rusu püspököt 1948. október 29-én tartóztatták le, a Belügyminisztériumhoz szállították, és a Dragoslavele kolostorban tartották fogva.[23] 1949. február 27-én átköltöztették a Căldăruşani kolostorba.[24] Az unitus főpap elismerte, hogy az új helyen „higiéniai szempontból nem volt jó, de másfelől jó volt, mert közel voltam Bukaresthez, és folyamatosan kapcsolatban voltam a Pápai Nunciussal, ezt a kapcsolattartást pedig egyik ortodox szerzetes tette lehetővé, a kolostorból.”[25] 1950. január 2-án Bukarestbe vitték, a Belügyminisztérium fogdájába, kivizsgálásra.[26] A kivizsgálás során a görög katolikus püspököt valutacsempészeti ügybe próbálták belekeverni.[27] 1950. május 22-én visszahozták a Căldăruşani kolostorba,[28] majd néhány nap múlva, a többi görög katolikus püspökkel és pappal együtt, átszállították a Máramarosszigeti Börtönbe.[29]
A szigeti tömlöc, 1950‒1955 között, az egykori politikai, kulturális és vallási elit bebörtönzési helyévé vált. A fogvatartottak többségét bírósági eljárás, illetve ítélet nélkül, a Belügyminisztérium vagy a Szekuritáté döntése alapján tartóztatták le és zárták a szigeti börtönbe.[30]
E börtön túlélői három olyan fő tényezőről meséltek, amelyek a börtönéletet meghatározták: az éhség, a hideg és az elkülönítés, amelyek mindegyike azt a célt szolgálta, hogy a foglyokat módszeresen kivégezzék.[31]
Rusu püspök az 1957. év elején megejtett kivizsgálás időszakában mesélt a szigeti börtönben alkalmazott büntetésekről cellatársának, a börtönvezetés egyik besúgójának: „Levetkőztették, és bakancs nélkül hagyták, csak ingben és alsóneműben, mezítláb a betonon vagy a deszkán, de késő őszi hideg volt; más alkalommal pedig elkülönítették, és 6 órára a fekete zárkába csukták, ameddig átkutatták a celláját, mivel 1954 júliusában, a 44-es cellában, villát és fakést találtak nála.”[32] Iuliu Hossu püspök emlékirataiban hivatkozott Rusu atya egészségi állapotára: „Csodálkozott volna Haţieganu Iuliu professzor, aki letartóztatása előtt megvizsgálta a kolozsvári klinikán, és azt mondta nekem, hogy az egészségi állapota szúlyos. »Nincs mit csodálkozni, ha egyik napról a másikra történik valami, de így élhet is bárhol, nem tudhatjuk.« És lám, jól bírta, mindig jókedvvel és jó kedéllyel; nem tett jót neki a puliszka; állandóan kenyeret kért puliszka helyett; az igazgató azzal áltatta, hogy majd Bukarestből kér jóváhagyást; egy ideig mind halasztotta, végül újabb kérésére azt válaszolta: »Hát egyél puliszkát, mert abból születtél.«”[33]
Alexandru Rusu püspököt, a többi életben maradt görög katolikus főpappal (Iuliu Hossuval és Ioan Bălannal) együtt, 1955. január 4-én, kiengedték a Máramarosszigeti Börtönből[34] és két bukaresti kórházba utalták, hogy helyrejöjjenek.[35] A „George” fedőnevű forrás március 16-i jelentésében utalt a püspök egészségi állapotára: „Rusu: a fogsora javításban, és egy krónikus savtúltengés fokozott székrekedéssel”.[36]
A három görögkatolikus püspököt 1955 májusában átszállították a Curtea de Argeş kolostorba.[37] A Szekuritáté Piteşti-i Területi Igazgatósága 1956. április 20-án jóváhagyta, hogy az unitus főpapok esetében közös informatív iratcsomót nyissanak.[38]
A görög katolikus püspökök 1956. április 23-án feljegyzést küldtek Gheorghiu-Dejnek, a Román Munkáspárt főtitkárának, amelyben tiltakoztak a román görög katolikus egyház megszüntetésének ötlete ellen, a hívek, a klérus és a püspökség akaratának semmibevételével.[39]
Az okirat szerzői népszavazás megszervezését tervezték „a hívők körében, a hatóságok beavatkozása nélkül”.[40] Július 12-én az unitus főpapokat átköltöztették a Ciorogârla kolostorba.[41]
Azt követően, hogy a püspökök buzdítására a görögkatolikus hívek a hatóságoknak számos petíciót küldtek,[42] amelyhez még hozzáadódik a Kolozsváron 1956. augusztus 12-én Vasile Chindriş és Izidor Ghiurco papok által megtartott nyilvános liturgia többezer hívő előtt,[43] a három püspököt szétválasztották egymástól.[44] A Belügyminisztérium 1956. augusztus 14-i, 6467. számú Határozata alapján, Alexandru Rusu püspöknek[45] 60 hónapra szóló kényszerlakhelyet állapítottak meg, a Cocoş kolostorban.[46]
1956 őszén, a Szekuritáté okirataiban feljegyezték Alexandru Rusu püspök elhatározását arról, hogy hű marad hitéhez, és példát mutat a híveknek még egy újabb letartóztatás árán is: „Ameddig a szigeti börtöncellában raboskodtunk elszigetelten, nem tudtam semmit a híveinkről és viszonyulásukról a görög katolikus egyházhoz, amelynek tagjai. Amikor ebbe a viszonylagos szabadság-állapotba kerültem, és rájöttem, hogy ők végleg veszítenek, ha megteszem a lépést, amelyet az ortodoxia akar, elsőként húztam meg a vészharangot. Felébresztettem őket az álmosság állapotából, és emlékeztettem, hogy görög katolikusok, ezt a vallást pedig megszüntetni nem lehet, és nem is szüntették meg. Mi továbbra is hűségesek maradunk a római Szentszékhez. Másképp azt jelentené, hogy megfutamodunk a kötelezettség és a harc elől, engem pedig nem érdekel a büntetés, mert sokat már úgysem maradunk itt, de örvendek, hogy megmutathattuk a világ előtt, hogy kötelességeinket teljesítjük, és hogy létezünk.”[47]
A klérus és a görög katolikus hívek titkos tevékenységének felerősödése következtében, 1956 decemberében a hatóságok elhatározták Alexandru Rusu püspök letartóztatását. A december 10-i jelentésben, amelyet Alexandru Drăghici belügyminiszter jóváhagyott, Virgil Pop hadnagy javasolta az egyházi vezető őrizetbe vételét, ezzel indokolva kérését: „A titokban végzett felbújtás, valamint a görög katolikus vallás újraszervezése illegalitásban, a volt görög katolikus püspökök, Bălan Ion, Hossu Iuliu és főleg Alexandru Rusu szóbeli és írott utasításai révén történt, ez utóbbi bizonyult a volt püspökök közül a legaktívabbnak a klérus és a görög katolikus egyházhoz tartozó hívek szervezésében. (...) Alexandru Rusu püspök, miután 1955 tavaszán a börtönből kiszabadult, megkezdi az illegális görög katolikus szervezkedést Nagybánya és Kolozsvár térségében, megerősítve és kinevezve az említett térségekben új vezető személyeket ennek az ellenséges tevékenységnek az élére. Fent nevezett személy levelekkel, szóban és bizonyos volt katolikus elemek látogatásai alkalmával, az ország törvényei ellen úszít, főleg az 1948/358. Rendelet ellen, arra biztatva ezeket a személyeket, hogy rágalmazó és gyűlölködő beadványokat, feljegyzéseket írjanak, és a volt hívek aláírásával nyújtsák be a kormánynak. Hasonlóképpen arra is buzdít, hogy az előbb említett rendeletet tömegdemonstrációk szervezésével hatálytalanítsák. Rusu Alexandru saját nevében is ír felfolyamodványokat, amelyek másolatát a tömegek körében felbújtási szándékkal terjeszti.”[48]
A galaţi-i Szekuritáté 1956. december végén letartóztatta, és Kolozsvárra szálították. Következett a vizsgálat időszaka,[49] amely 1957. január 5. és március 20. között zajlott le a Szekuritáté fogságában.[50] A kolozsvári III. Tartományi Katonai Törvényszék az 1957. július 3-i, 1202. számú ítéletével életfogytiglani kényszermunkára ítélték, „hazaárulásért”, azzal vádolva őt, hogy „a görög katolikus vallás révén uszító tevékenységet fejtett ki.”[51]
Miután a Legfelső Bíróság 1957 augusztusában a fellebbezését visszautasította, Rusu püspök 1957 novemberében a Kolozsvári Katonai Törvényszéktől a per újratárgyalását kérte. Az egyházi vezető kérését 1958 januárjában elutasították, majd két hónappal később, a Legfelső Bíróság az ebben az ügyben benyújtott fellebbezést is elutasította. Az Államtanács 1963/5. számú Rendeletének alkalmazása nyomán büntetését lecsökkentették 25 év kényszermunkára.[52]
Alexandru Rusu püspök elmúlt már 70 éves, amikor ismét el kellett szenvednie a börtönévek kálváriáját, a nélkülözést, az igazságtalanságokat és a megaláztatást. Szamosújvárra Ioan Bărdaş atyával együtt börtönözték be: „A cellában vegyesen voltak falusiak, munkások, értelmiségiek. Én voltam az egyetlen pap. Itt találkoztam a nagybányai püspökkel, Alexandru Rusuval. Körölbelül 65 éves volt. Az alsó ágy volt az övé, keveset mozgott, sok időt feküdt, és egy falusi ember, a földije segítette. Visszahúzódó ember volt, aki nemigen tartotta a többiekkel a kapcsolatot.”[53] 1958. augusztus 13-án Piteşti-re költöztették. A fogságának erről az időszakáról Ioan Ploscaru püspök a következőket jegyezte fel emlékirataiban: „A helyiségben csaknem mindegyik fekvőhely háromemeletes volt, és mindegyik ágyban két-két foglyot helyeztek el, a plafon alatti ágyak kivételével. Ugyhogy ebben a szobában több mint hetven személy volt. Engem kezdetben egyik alsó ágyba tettek, Alexandru Rusu püspökkel, de idővel cseréltem Gheorghe Guţiuval, aki fiatalabb volt. Alexandru Rusu püspök már régebbről ebben a szobában volt, és egy vallásos programot kezdeményezett minden vasárnapra. Ő felmondta az imádságokat a Szentírásból, Gheorghe Guţiu pedig énekelt. Végezetül a püspök tartott egy beszédet.”[54] Balaskó Vilmos református pap, akit szintén egy cellába zártak Rusu püspökkel, így emlékezett: „Állandóan körülötte ültek a papok és a szerzetesek, akik megtagadták, hogy áttérjenek az ortodox hitre. Minden este csendes elmélkedést tartottak, vasárnap és ünnepnapokon szentmisét celebráltak, amelyen részt vett majdnem mindenki a szobából. Napközben az öreg püspök az ágyon feküdve pihent. De ezt nem engedték meg. Éppen ezért, ha egy szigorúbb börtönőr volt szolgálatban, bejött a cellába, megszidta, és odaállította az ajtó mellé, hogy láthassa, büntetésből pedig az egész szobának lábon kellett állnia néhány órát. Mindez a belső rendszabályzathoz tartozott, nekünk vigyáznunk kellett egymásra, hogy a belső szabályzatot mindenki tartsa tiszteletben. Az öreg püspök végrehajtotta a büntetést, de máskor ismét lefeküdt az ágyba.”[55]
Miután körülbelül két és fél évet töltött a dési börtönben (1960. június 6–1963. január 17.), január 18-án átszállították Szamosújvárra.[56] Ioan Ploscaru püspök vallomása szerint „elkülönítették a 10-es cellába, az alagsorba, ahol megbetegedett a veséjével. Tudatánál volt az utolsó pillanatokig.”[57]
Emil Riti atya mesélte, hogy az 1946-os esztendőben megjósolták Alexandru Rusu püspöknek, hogy börtönben fog meghalni, és a görög katolikus egyház legfiatalabb papja fogja meggyóntatni. Argyasudvarhelyen (Curtea de Argeş) a máramarosi püspök megtudta Iuliu Hossutól, hogy a titokban, alig 23 évesen felszentelt legfiatalabb pap a Kolozsvár-Szamosújvár egyházmegye papja, Emil Riti volt. Második bebörtönzése időszakában, amikor egyik cellából a másikba költöztették, Rusu püspök kérdezgette: „»Van itt egy Riti nevű pap? « Ha a válasz elutasító volt, azt mondta: »Tehát nem ebben a cellában fogok meghalni.« A 10-es cellában találkoztak 1963-ban, Szamosújváron, ahol a püspök azt mondta neki: »Te vagy Riti? Nyisd ki jól a füleidet, és küldjed metropolitádat az égbe!«; aztán következett a gyónás.”[58]
1963. május 9-én halt meg, a szamosújvári börtönben,[59] 79 éves korában.[60] Beigazolódtak Alexandru Rusu püspök szavai, amelyeket majdnem húsz évvel azelőtt mondott, 1946 karácsonyának első napján, amikor egyik prédikációjában kifejezte elhatározását, hogy feláldozza magát hitének győzelméért: „Mi, papok, mindenkor eleget tettünk kötelességünknek, sokszor mártírhalált halunk, és az elkövetkezőkben is eleget teszünk, még ha Szibériába is fogunk menni, és ott fogunk meghalni a szabadságért és igazságért, amelyről nekünk beszélnek.”[61]
Közel kerülve a Nemzeti Parasztpárt vezetőihez, Alexandru Rusu püspök már a kommunizmus kezdetétől az egyik legrendíthetetlenebb a görög katolikus főpapok közül az új politikai rendszerrel szembeni viszonyulásban, nyíltan fellépve a katolikus hit megőrzése érdekében. Máramaros volt püspöke, miután a 20. század ötvenes éveinek közepén kiengedték a börtönből, kezdeményezője volt, a többi görögkatolikus vezetővel együtt, olyan beadványoknak, amelyekben az 1948 végén önkényesen megszüntetett vallás törvényes elismerését követelték. Tevékenysége, hozzáállása a hívők között egyre több követőre talált, ezért a hatóságok elkezdték a megtorlást. A püspököt letartóztatták, és „hazaárulásért”életfogytiglani börtönre ítélték. Az embertelen börtönkörülmények, valamint idős kora vezettek elhalálozásához, de mártírrá szentelve őt, aki a hitéért folytatott küzdelemben inkább a végső áldozatot választotta.
S. S. I. [Különleges Hírszerzési Szolgálat] 1945. november 5.
C. I. - Pr. „Mihai” ügynök
D/Z.
FELJEGYZÉS
Dr. Alexandru Rusu, Máramaros [kézírással: unitus] püspöke [kézírással: Nagybánya].
Felszentelték püspöknek, nagybányai székhellyel, az 1930. évben, amikor ‒ a Konkordátum 2. cikkelye alapján ‒ a Iuliu Maniu által elnökölt kormáy a Máramarosi Görög Katolikus Püspökséget létrehozta.
Azóta ebben a térségben folyamatos szellemi feszültségszítást tapasztaltak.
Alex[andru]. Rusu püspököt ádáz „katolikus” militánsként tartják számon, aki azzal a céllal érkezett Máramarosba, hogy a görög katolikus egyházba minden egyes románt bekebelezzen. Állandóan harcolt az ortodoxia ellen, és vallási intoleranciáról tett folyamatosan tanúbizonyságot. Más településeken lehetett látni ortodox papokat, akik nagy ünnepeken a görög katolikusokkal közösen szolgáltak. A Nagybányai Egyházmegyében ez a jelenség soha nem fordult elő.
A politikai mozgalmakra mindig a katolikus befolyás szemszögéből tekint és tekintett. Elképzelhetetlen, hogy felfogja az igazi demokráciát, és hogy támogassa is azt a mozgalmat, amelyben a proletáriátusnak vállalási és akarati joga legyen. Ilyenképpen, a legszélesebb demokratikus elvekre alapított, valamennyi társadalmi réteget magába foglaló, és főképpen a munkásosztály határtalan támogatását élvező mai kormány nem felel meg a feudális katolicizmus felfogásainak, amelyeknek [a püspök] hű követője.
Ellenséges a dr. Petru Groza vezette demokratikus kormánnyal szemben, és az őt 1930-ban püspökké kinevező Iuliu Maniu által vezetett párt népszerűsítője.
Ugyanakkor, bírálja az új demokratikus mozgalmakat, amelyeket soha nem segíti, és alárendelt papjait is meggátolja abban, hogy a jelenlegi közigazgatási szerveknek bármilyen segítséget nyújtsanak. Prédikációiban a jelenlegi kormányzási formát nyíltan bírálja – ilyen eset történt Nagybányán, 1945. augusztus 23-án, továbbá Lacfalu (Şişeşti) községben, 1945. szeptember 8-án ‒, s egy másik, jobbra vágyik stb.
Alex[andru]. Rusu püspök ilyen körülmények között nem folytathatja tevékenységét Nagybánya tartományában anélkül, hogy a felháborodott tömegek brutális támadásainak magát az Egyházat is kitegye.
Mindezekre a megállapításokra a dr. Vască Ioan lelkész, a Kultuszminisztérium főfelügyelője által a Nagybányai Egyházközség székhelyén 1945. október 19-25. közötti időszakban folytatott ellenőrzés alkalmával került sor.
Az említett ellenőrzés idején és alkalmával, vezető értelmiségiek és közéleti személyiségek 1945. október 23-án jegyzőkönyvet is készítettek, amelyet másolatban mellékelünk, s amelyből az Alex. Rusu püspök ellen felhozott vádak kiderülnek.
Továbbítva:
- Koordinációs Igazgatóságnak
- Zaharia igazgató úrnak
Belügyminisztérium
6467. sz. HATÁROZAT
A Minisztertanács 337. számú, 1954. március 11-én kelt Határozata értelmében, a Belügyminisztérium elhatározza:
1. cikkely. ‒ Nevezett RUSU ALEXANDRU számára, született 1884. november 22-én, a Nagybánya [helyesen: Maros Magyar Autonóm] tartományi Șăulia [Mezősályi] községben, Vasile és Rozalia fia, lakhelye Ciorogîrla kolostor, Bukarest tartomány, 60 hónapos időszakra kényszerlakhelyet állapítunk meg a Konstanca tartományi Cocoș kolostorban.
2. cikkely. ‒ A Belügyminisztérium „C” ügyosztályának és a Rendőrség Főigazgatóságának – a Lakosságnyilvántartó Igazgatóságnak – a hatáskörébe tartozik a fentebbi rendelkezések végrehajtása.
Kelt Bukarestben, 1956. augusztus 14-én
DANDÁRTÁBORNOK,
Nicolschi Alexandru
[olvashatatlan aláírás]
Belügyminisztérium
Bukarest Tartományi Igazgatóság
JÓVÁHAGYVA
A TART[OMÁNYI]. IGAZGATÓSÁG VEZETŐJE NEVÉBEN,
IGAZGATÓSÁG HELYETTES VEZETŐJE
Senater M. alezredes
[olvashatatlan aláírás]
HATÁROZAT
a HOS[S]U IULIU és BĂLAN ION
görög katolikus püspökök
csoportos informatív [megfigyelését
célzó] akció bejegyzését illetően
A Belügyminisztérium Pitești Tartományi Igazgatósága 1956. április 20-án csoportos informatív akciót kezdett HOS[S]U IULIU, BĂLAN IOA[N] és RUSU ALEX[ANDRU] görög katolikus püspökökre vonatkozóan, akik a Curtea de Argeș kolostorban kényszerlakhelyen tatózkodtak.-
Nevezetteket 1956. július 12-én átköltöztették a Domnești rajonbeli Samurcăsești (Ciorogîrla) kolostorba.-
A három püspököt 1956. szept[ember]. 28-án a következőképpen különítették el egymástól:
RUSU ALEXANDRU püspököt a Konstanca tartományi Cocoșul kolostorba, HOS[S]U IULIUt a Snagov rajoni Căldărușani kolostorba költöztették, miközben BĂLAN ION továbbra is a Samurcăsești kolostorban maradt.-
Annak nyomán, hogy RUSU ALEXANDRU püspököt Konstanca tartomány hatókörébe költöztették, a rá vonatkozó anyagokat is különválasztották, és az említett tartományhoz elküldték.-
Mivel a HOS[S]U IULIU és a BĂLAN ION püspökök tevékenysége tartományi és országos jelentőségű, rajoni szinten tehát nem követhető, engedélyt kérünk arra, hogy csoportos akciót jegyezzünk be, amelyet a „Vallások, szekták” Hivatal keretében kövessenek.-
JÓVÁHAGYVA,
FŐOSZTÁLYVEZETŐ, OSZTÁLYVEZETŐ,
Voicu Marin őrnagy Goia N. százados
[olvashatatlan aláírás] [olvashatatlan aláírás]
[kézírással: Érk. ikt. sz.: 60/1957.09.04.]
R. N. K. [Román Népköztársaság] SZIGORÚAN TITKOS
Belügyminisztérium 1. sz. példány
Dátum: 1956. dec[ember]. 10.
JÓVÁHAGYVA
[olvashatatlan aláírás]
JELENTÉS
TÁRGYA: Nevezett RUSU ALEXANDRU volt görög katolikus püspök letartóztatása.-
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Az 1956. év második felében, Nagybánya és Kolozs belügyi tartományokban őrizetbe vettek különböző elemeket, akik a betiltott görög katolikus vallás vonalán kiterjedt illegális tevékenységet végeztek.-
Ezek az elemek, köztük VIDA LUDOVIC, MARIAN GHEORGHE, SASARAN ALEXANDRU, CHERTES IOAN, CHINDRIS VASILE, BALIBAN TEOFIL, MANU IULIAN LEON és mások, tevékenységük során az egykori híveket febujtották a görög katolikus vallást feloszlató 358/1948. sz. Rendelet ellen, provokatív megnyilvánulások rendezésére [bíztattak], amelyek során az említett Rendelet ellen izgattak, a 358/1948. sz. Rendelet hatályon kívül helyezését és a görög katolikus vallás újraalakítását szorgalmazó röpcédulák nyilvános terjesztésére, írott felfolyamodványok szerkesztésére, amelyeket, a hívekkel aláíratva, a Kultszminisztériumnak és a Kormánynak elküldtek, titkos teológiák megszervezésére Kolozsváron és Nagybányán, továbbá más hasonló cselekedetekre [buzdítottak], amelyek célja a lakosság és különösképpen a volt görög katolikus valláshoz egykor tartozó elemek bujtatása volt a görög katolikus vallást felszámoló intézkedés és e vallás működését az országunk területén betiltó rendelet ellen.-
Az említett elemek kivizsgálása snyomán megállapítottuk, hogy a felbújtó és a görög katolikus vallás titkos újjászervezését célzó illegális tevékenységet szóbeli és írott utasítások alapján végezték, amelyeket volt görög katolikus püspökeiktől kaptak, BALAN IONtól, HOSSU IULIUtól és különösképpen RUSU ALEXANDRU részéről, aki a volt görög katolikus valláshoz tartozó papok és hívek szervezésének terén az egykori püspökök között a legakítvabb elemnek bizonyult.-
A VIZSGÁLAT EREDMÉNYEI:
Szabadlábra helyezésüket követően, mindhárman azonnal [...]
KÖVETKEZTETÉSEK:
A fentebb ismertetettekből az következik tehát, hogy RUSU ALEXANDRU volt görög katolikus püspök, a börtönből 1955 tavaszán történő szabadlábra helyezését követően, azonnal megkezdte az illegális görög katolikus tevékenység megszervezését Nagybánya és Kolozs tartományban, megerősítve és kinevezve ezekben a tartományokban új személyeket ennek az ellenséges tevékenységnek a vezető tisztségeibe.-
Fentnevezett levelek útján, szóban és azn látogatások alkalmával, amelyeket nála különböző volt katolikus elemek tettek, az ország törvényei ellen uszít, nevezetesen a 358/1948. sz. Rendelet ellen, és arra bíztatja őket, hogy rágalmazó és ellenséges tartalmú kérvényeket, felfolyamodványokat szerkesszenek, amelyeket írassák alá a hívekkel, és küldjék el a Kormánynak. Ugyanilyen céllal, nyilvános tüntetések szervezésére is felbujtat az említett rendelet hatályon kívül helyezése érdekében. RUSU ALEXANDRU személyesen is szerkeszt felfolyamodványokat, amelyek másolatait nyilvánosan terjeszti, felbujtató módon, és hogy példát mutasson.-
A RUSU ALEXANDRU által folytatott ellenséges és bűnügyi tevékenységét az RNK Büntetőtörvénykönyv 327. cikkelyének III. bek[ezdése], [és] 325. cikkelyének „B” pontja előírja és bünteti.-
A fentiek nyomán,
JAVASOLJUK:
RUSU ALEXANDRU volt görög katolikus püspök letartóztatását és átkutatását.-
FŐNYOMOZÓ
Pop Virgil hadnagy JÓVÁHAGYVA:
[olvashatatlan aláírás] OSZTÁLYVEZETŐ
Gruia Manea százados
[olvashatatlan aláírás]
JÓVÁHAGYVA:
TART[OMÁNYI]. IGAZGATÓSÁG VEZETŐJE,
Nedelcu Mihail ezredes
[olvashatatlan aláírás]
[1] Cristian Vasile, Între Vatican şi Kremlin. Biserica Greco-Catolică în timpul regimului comunist [A Vatikán és a Kremlin között. A görög katolikus egyház a kommunista rendszer idejében]. Editura Curtea Veche, București, 2003, 21. (a továbbiakban: Cristian Vasile, Între Vatican şi Kremlin…).
[2] Dennis Deletant, Teroarea comunistă în România. Gheorghiu-Dej şi statul poliţienesc (1948-1965)[Kommunista terror Romániában. Gheorghiu-Dej és a rendőrállam (1948-1965)]. Polirom, Iaşi, 2001, 78.
[3] 1945-ben, Romániában hozzávetőlegesen 1,5 millió görög katolikus hívő volt, 1725 templommal, 1594 pappal, 34 kanonokkal, 75 prelátussal, öt egyházmegyében. 1948-ben, a püspöki tisztséget az alábbiak töltötték be: Ioan Suciu, (a gyulafehérvári és fogarasi érsekség apostoli kormányzója), Iuliu Hossu (Kolozs), Valeriu Traian Frenţiu (Nagyvárad), Ioan Bălan (Lugos), Alexandru Rusu (Máramaros), Bukarestben pedig általános vikárius Vasile Aftenie személyében. Három évvel később, a Pontifikátusi Értesítő szerint az Egyesült Egyház 1822 pappal, 2429 templommal és 1 600 857 hívővel rendelkezett. (Sergiu Soica, Biserica greco-catolică în perioada regimului comunist din România. Corespondența Episcopului Ioan Ploscaru 1968-1975 [A görög katolikus egyház a kommunista rendszer alatt Romániában. Ioan Ploscaru püspök levelezése 1968-1975]. Editura Galaxia Gutenberg, Târgu Lăpuș, 2013, 7-8.).
[4] George Cipăianu, Catolicism şi comunism în România (1946-1955). O perspectivă diplomatică franceză [Katolicizmus és kommunizmus Romániában (1946-1955). Francia diplomáciai nézőpont]. Editura Argonaut, Cluj-Napoca, 2015, 52.
[5] Életrajzi adatokért lásd: *** 120 ani de la naşterea Episcopului Dr. Alexandru Rusu [120 éve született Dr. Alexandru Rusu püspök]. Editura Scriptorium, Baia Mare, 2004; Mircea ManuIoan Tîmbuş, Episcopul Alexandru Rusu [Alexandru Rusu püspök]. Editura Galaxia Gutenberg Târgu Lăpuș,, 2012.
[6] Ioan-Marius Bucur, Din istoria Bisericii Greco-Catolice (1918-1953) [A görög katolikus egyház történetéből (1918-1953)]. Editura Accent, Cluj-Napoca, 2003, 153.
[7] Andrea Dobeş, Biserica Greco-Catolică în atenţia serviciilor de informaţii (1945-1950) [A görög katolikus egyház a titkosszolgálatok érdeklődésének kereszttüzében], in Ţara Bârsei. Revistă de cultură, Brașov, 2004, 124-133.
[8] A Román Titkosszolgálat Irattára (a továbbiakban ASRI-ként idézve), Dokumentációs állomány, 2322. dosszié, 159-160.
[9] A Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Országos Tanács Irattára (a továbbiakban ACNSAS-ként idézve), Információs állomány, 714. dosszié, 16-17.
[10] Uo., 39.
[11] Az 1946. november 8-án, Mihály király névnapján mondott szentbeszédében, Rusu püspök kijelentette: „Reméljük, hogy ez a börtönbe zárt évforduló az utolsó lesz, és jövőre Isten megsegít, és ezt a napot szabadabban ünnepeljük meg. Közeleg a választások napja, és nektek, szeretett híveinknek, tudnotok kell hogyan szavazzatok, hogy ezt az országot olyan emberek vezessék, akikben a külföld teljes mértékben megbízhat.” (Uo., 17.).
[12] Uo.
[13] Ioan Bota, Pagini din istoria suferinţelor Bisericii Române Unite cu Roma, Greco-Catolică, în perioada 1945-1989[Részletek a Rómával egyesült görög katolikus egyház 1945‒1989 közötti szenvédeseiről], in Experimentul Piteşti ‒ Reeducarea prin tortură [A Pitești-kísérlet – Kínzás általi átnevelés]. Ilie Popa (szerk.), II. kötet. Fundația Culturală Memoria, Filiala Argeş, Piteşti, 2003, 94.
[14] A dokumentumban többek között ez szerepelt: ,,Fent nevezett jelen pillanatban sem hagyott fel kormányellenes agitációs, felbújtó és propagandisztikus tevékenységével, ellenkezőleg, annál erősebb vehemenciával folytatja, az utóbbi időben pedig különböző vallásos szervezetek által megpróbálja folytatni a demokrácia-ellenes aljas propagandáját.” (ACNSAS, Információs állomány, 714. iratcsomó, 19.).
[15] Uo.
[16] 1948 augusztusában két elfogadott törvénynek volt közvetlen és negatív hatása a görög katolikus egyházra, mintegy csökkentve annak nyilvánosságát. Az augusztus 3-án 175-ös számmal kibocsátott Törvényrendelettel, amely az oktatás reformjára vonatkozott, az állam kiterjesztette monopóliumát az oktatásra, a 176. számú Törvényrendelet értelmében pedig az állam tulajdonába mentek át az egyházak, kongregációk és közösségek összes javai, amelyek az oktatási intézmények működtetését és fenntartását szolgálták. A 177. számú Törvényrendelet 1948. augusztus 4-i elfogadása jelentette az egyházi szabadság felszámolásának utolsó szakaszát, és beillesztését a kommunista rendszerbe. (Cristian Vasile, Între Vatican şi Kremlin…, 127.).
[17] Cristian Vasile, Istoria Bisericii Greco-Catolice sub regimul comunist, 1945-1989. Documente şi mărturii [A görög katolikus egyház története a kommunista rendszerben, 1945-1989. Dokumentumok és vallomások], Marius Oprea (előszó). Polirom, Iaşi, 2003, 69‒70. (a továbbiakban: Istoria Bisericii Greco-Catolice…).
[18] ACNSAS, Információs állomány, 736. iratcsomó, I. kötet, 173.
[19] Uo., 176.
[20] Az ülés jegyzőkönyvét Raluca Spiridon és A. N. Petcu kutatók közölték: Represiunea statului comunist asupra Bisericii Greco-Catolice din România [A kommunista állam megtorlása a romániai görög katolikus egyház ellen].Flori de crin, 3(28). sz., 2008. szeptember, 20‒21.; online: http://www.egco.ro/media/downloads/1.pdf; letöltve: 2016. november 16.
[21] Az 1948. december 1-jei rendelet szövege pontosította: „1. cikkely. – Azt követően, hogy a görög katolikus helyi közösségek (parókiák) visszatértek a román ortodox hitre, az 1948-ban kiadott 177. Rendelet 13. cikkelye értelmében, ezen egyház központi és statútum szerinti szervezetei, úgy mint: érsekség, püspökségek, esperesi hivatalok, kolosorok, alapítványok, egyesületek, illetve bármilyen más intézmény és szervezet, függetlenül annak jellegétől, megszűnik létezni. 2. cikkely. – Jelen rendelet 1. cikkelyében megjelölt szervezetek ingó és ingatlan vagyona, kifejezett kivételt képeznek a volt parókiák javai, átkerülnek a Román Állam tulajdonába, amely azonnal átveszi ezeket. Egy parlamenten belüli bizottság, amelynek tagjai az alábbi minisztériumok képviselői: Vallásügyi, Pénzügyi, Belügyi, Mezőgazdasági és Földterületek és Közoktatás ‒ határoz ezen javak sorsáról, egy részüket átadja a Román Ortodox Egyháznak vagy ezen egyház különböző alkotórészeinek.” (Monitorul Oficial, 281. sz., 1948. december 2., 9563.; a továbbiakban: M. O.).
[22] A máramarosi görög katolikus ellenállásról lásd: Camelia Ivan Duică, Ioan Dunca Joldea – un preot greco-catolic în rezistenţa armată anticomunistă [Ioan Dunca Joldea – egy görög katolikus pap a kommunistaellenes fegyveres ellenállásból], in Partidul, Securitatea şi Cultele, 1945-1989 [A párt, a Szekuritáté és a felekezetek, 1945‒1989 között], Adrian Nicolae Petcu (szerk.). Editura Nemira, București, 2005, 236‒245.
[23] Emlékirataiban Iuliu Hossu püspök leírja Alexandru Rusu atya érkezését a Dragoslavele kolostorba: „Egyszer csak látom, hogy belép az ajtón Őszentsége máramarosi püspök testvérem, Alexandru. Nevetve felém fordul, és viccesen megkérdezi: »Hát te, mit keresel itt?« »Nézd, várok«, válaszoltam én, és mondtam, hogy üljön le mellém a padra. Őszentsége Alexandru, kis bőröndjével lépett be, amelyet utazáshoz használt, továbbá egy pokróc volt a karján.” (Credinţa noastră este viaţa noastră. Memoriile Cardinalului Dr. Iuliu Hossu [A mi hitünk, a mi életünk. Dr. Iuliu Hossu bíboros emlékiratai]. Editura Viaţa Creştină, Cluj-Napoca, 2003, 126‒127.; a továbbiakban: Memoriile Cardinalului Dr. Iuliu Hossu...).
[24] Iuliu Rațiu vikárius emlékirataiban meséli, hogy a máramarosi püspök „jó sakkozó volt, a parancsnok pedig arra vágyott, hogy legyőzze sakkban, de nem sikerült”. (Sergiu Soica, Biserica greco-catolică din Banat în primele două decenii ale regimului comunist [A bánsági görög katolikus egyház a kommunista rendszer első két évtizedében]. Editura Mega, Cluj-Napoca, 2014, 160.; a továbbiakban: Biserica greco-catolică din Banat...).
[25] ACNSAS, Információs állomány, 3012. iratcsomó, 147. f.
[26] Uo., 6632. iratcsomó, 2. kötet, 54. f. A vizsgálat során az egyházi méltóságnak felajánlották: „Monseniore, megkaphatsz mindent, amit akartok! Iași-i metropolitát csinálok belőled!”, a püspök elutasítása után a vizsgálatvezető így szólt: „De, Monseniore, te nem tudod, hogy a kezeimben vagy, és akár 25 évre is börtönbe csukathatlak?” Alexandru Rusu határozottan válaszolt: „Mondd, hogy életfogytiglanra, mert az rövidebb lesz!” (Biserica greco-catolică din Banat..., 161.).
[27] Ioan Marius Bucur, Culpa de a fi greco-catolic. Procesul episcopului Alexandru Rusu (1957) [Görög katolikusnak lenni, mint bűn. Alexandru Rusu püspök pere (1957)]. Kolozsvár, Editura Argonaut&Mega, 2015, VI. (a továbbiakban: Ioan Marius Bucur, Culpa de a fi greco-catolic...). Egyik, Márton Áron püspökkel 1954. júliusában folytatott beszélgetés során dr. Petru Groza anekdotikusan mesélte el a történteket. Állítólag azt tanácsolta a máramarosi egyházi méltóságnak, hogy ,,senkitől se fogadjon el valutát, mert arra nincs szüksége”. A püspök szerinte ekképpen válaszolt: „Drága Péter, hogy is gondolsz ilyesmire?” A kommunista vezető így folytatta: ,,Kezdettől fogva tudtam, hogy valami nincs rendben. Rusu 70 000 frankot kapott, de nem tudott mit kezdeni a pénzzel, mivel azt be kellett volna váltani. A pénzt Rusunál találták meg egy vonatos utazás során, aki úgy próbált volna megszabadulni a pénzzel teli táskától, hogy azt kidobta volna az ablakon. Ezt követően normális volt, hogy a papokat letartóztatták. Volt egy erre vonatkozó törvény. Hívtam Rusut, és megkérdeztem: »Hogy áll a dolog? Megegyeztünk valamiről.« Amikor szóba került a 70 000 frank, elsápadt, elájult, és aztán már nem mondott semmit. Állandóan azt ismételte: »Kérlek, segíts.« Én segítettem rajta.” (Az 1954. július 5-i beszélgetés gyorsírással rögzített jegyzőkönzvét Csendes László közölte: Párbeszéd a börtönben. Gheorghe Gheorghiu-Dej második kormányának viszonyulása a római katolikus egyházhoz, in Ecce Sacerdos Magnus. Tanulmányok Márton Áron püspökké szentelésének 75. évfordulójára. Marton József, Diósi Dávid, Bodó Márta (szerk.). Szent István Társulat‒Verbum, Budapest‒Kolozsvár, 2014, 152‒153.).
[28] Nicolae Brînzeu prépost azt tette hozzá, hogy Căldăruşani-ról való visszatérte után Rusu püspök elmesélte nekik „hogyan raboskodott a beügyminisztérium pincéiben, ahol nincs napsugár, friss levegő, mikor kevesebben, mikor többen voltak a cellában, majd leghosszabb ideig 12 férfi volt egy helyre bezárva. (...) Valutával, levelekkel és beszélgetésekkel kapcsolatosan vizsgálódtak. Két-három hetente kellett nyilatkozatokat írnia. Megpróbálták terrorizálni, egyszer a vallatója 25 év börtönnel fengyegette, amire ősztentsége azt mondta: »Mondd azt, hogy életfogytiglan, mert az rövidebb lesz!«” (Nicolae Brînzeu, Jurnalul unui preot bătrân [Egy öreg pap naplója]. Pia Brînzeu‒Luminița Wallner-Bărbulescu (szerk.), Claudiu T. Arieșan (előszó). Editura Marineasa, Timișoara, 2011, 768.).
[29] Máramarosi fogvatartása alatt az I. emeleti 34., 44. és 48. cellában raboskodott.
[30] A Belügyminisztérium 64. számú, 1952. január 30-án kelt Rendelete értelmében, Alexandru Rusu püspököt a „Duna különleges nyilvántartás” elnevezésű munkaegységbe küldték [a máramarosszigeti börtön kódneve] további 31 egyházi méltósággal és katolikus papokkal, 24 hónapra, 1952. január 30-tól kezdődően. Utólag, a Belügyminisztérium 684. számú, 1853. december 28-i Rendeletével a büntetést további 24 hónappal meghosszabbították (ASRI, Dokumentációs állomány, 9572. iratcsomó, 9. kötet, 22‒23; 35‒37; 290; 370‒372. )
[31] A máramarosszigeti fogvatartásról részletekért lásd: Andrea Dobes, Reprimarea elitelor interbelice. Colonia „Dunărea” Sighet (1950-1955) [A két világháború közötti elit elnyomása. A szigeti „Duna”-tábor (1950‒1955). Editura Valea Verde, Sighetu Marmației, 2010, 77‒180.
[32] ACNSAS, Információs állomány, 3012. iratcsomó, 172v.
[33] Memoriile Cardinalului dr. Iuliu Hossu …, 316.
[34] A Szekuritáté egyik jelentésében pontosították Alexandru Rusu szabadon bocsátásáról: ,,1955 januárjában, Hossu Iuliu és Bălan Ioan püspökökkel egytemben feltételes szabadlábra helyezték azzal a feltétellel, hogy tovább nem tevékenykedik a kommunista rendszer ellen, és lojális magatartást tanúsít. Ennek ellenére, szabadon bocsátását követően, Rusu Alexandru azonnal ellenséges magatartást tanúsított – a szabadon bocsátott püspökök közül ő volt a legmakacsabb –, azt állítva, hogy továbbra is a nagybányai és a máramarosi volt parkókiák püspökének tartja magát, és soha nem mond le a görög katolikus felekezet újralétesítéséről és az egyház javainak visszaszolgáltatásáról.” (ACNSAS, Bűnvádi állomány, 6632. iratcsomó, 2. kötet, 3.).
[35] Memoriile Cardinalului Dr. Iuliu Hossu …, 377.
[36] ACNSAS, Információs állomány, 736. iratcsomó, 1. kötet, 186.
[37] Lásd Memoriile Cardinalului Dr. Iuliu Hossu…, 396.
[38] ACNSAS, Információs állomány, 736. iratcsomó, 1. kötet, 6.
[39] A volt máramarosi püspök azt mondta „Trofan Pavel” ügynöknek, aki Curtea de Argeşben tett látogatást, hogy a Vallásügyi Minisztériumhoz benyújtott felfolyamodványok, „habár nem hozzák meg a kívánt eredményt, látni engedik, hogy mi nem nyugszunk bele a görög katolikus egyház feloszlatásába. Ezek közzététele azzal a céllal történik, hogy a hívek megértsék, hogy mi, a püspökök, nem fogtunk kezet a rendszerrel.” (Uo., 195467. iratcsomó, 127.
[40] Ioan Ploscaru, Lanţuri şi teroare [Láncok és terror]. Editura Signata, Timișoara, 1994, 306.
[41] ACNSAS, Információs állomány, 736. iratcsomó, 1. kötet, 6.
[42] Szuggesztív Vasile Mare pap vallomása: „Curtea de Argeşre érkezve, Alexandru Rusu felvette a kapcsolatot a vallásügyi miniszterrel, akitől azt kérte: Uraim, kérjük, biztosítsák egyházunk szabadságát! Minket szabadon bocsátottak, tegyék meg a következő lépést is. »Mindenképpen! Megadjuk a szabadságot önöknek, de nem léteznek« ‒ válaszolta a miniszter. Máramaros püspöke a következő szavakkal fejezte be: »Miniszter úr, bizonyítsam be, hogy tényleg létezünk?« S üzent az egyházmegyéje híveinek és papjainak: »Akik meritek, készítsetek aláírási listákat az egyház elismerése céljából.« Csak Máramarosban 15 000 görög katolikus hívő írta alá a listákat, amelyeket elküldtek a Vallásügyi Minisztériumba.” (Cristian Vasile, Istoria Bisericii Greco-Catolice…, 163.).
[43] Részletekért lásd Ioan Marius Bucur, Culpa de a fi greco-catolic..., XXX.
[44] Iuliu Hossút a Căldăruşani kolostorba költöztették, Ioan Bălan Ciorogârlán maradt (ACNSAS, Információs állomány, 736. iratcsomó, 1. kötet, 6.).
[45] Ştefan Manciulea történész, a főpap volt tanítványa leírja a püspök tevékenységét, amíg a kényszerlakhelye a Cocoș kolostorban volt: ,,Idejét főleg a görög katolikus egyház történetével és életével kapcsolatos teológiai beszélgetésekkel, újjászervezési tervekkel foglalta le, amelyeket megosztott néhány volt balázsfalvi pappal, az alábbi jelszó alatt: Az unitus egyház: papíron semmi , minden a fejben. Sokat dolgozott, hogy összeszedje a balázsfalvi sajtó és nyomdák történethez szükséges anyagot; vállalta, hogy ír egy tanulmányt a balázsfalvi iskolák létesítésének 200. évfordulójára, megőrizve a teljes mértékű objektivitást: »Önnek nem lesz más tennivalója, csak kijavítani, de ha az idők szellemiségének megfelelően javítja ki, akkor az én aláírásom nem fog rajta szerepelni«.” (Ioan Opriş, Istoricii şi Securitatea [A történészek és a Szekuritáté]. Editura Enciclopedică, București, 2004, 390.).
[46] Emlékirataiban Iuliu Hossu püspök feljegyezte: „Augusztus 15-én kaptam egy képeslapot Alexandru testvéremtől, aki azt írta, hogy elért Bukarest szélére, és nem szállították le a kocsiból, csak kicserélték az őt kísérő csapatot, majd folytatta utazását Galacra, átkelt a Dunán és a Cocoș kolostorba vitték, Galac tartomány, Isacea rajonjába.” (Memoriile Cardinalului dr. Iuliu Hossu… 442 old.).
[47] ACNSAS, Információs állomány, 736. iratcsomó, 1. kötet, 160‒160v.
[48] Uo., 3012. iratcsomó, 16‒26.
[49] Az 1957. január 14-én kelt ügynöki jelentésben a főpap cellatársa elmesélte a püspöknek a vizsgálattal kapcsolatos benyomásait: „Alexandru Rusu egykori püspök meg van elégedve az itteni bánásmóddal. Nem akarja erőltetni a vizsgálatot, azaz, hogy gyakrabban hívják vizsgálatra, a hamarabbi befejezés végett. Azért teszi ezt, mert nemzetközi szinten kedvezőbb helyzetre vár, és hogy ezen változások bekövetkeztekor ő még börtönben legyen.” (Uo., 147.).
[50] A vizsgálati időszak további részleteiért lásd: Ioan Marius Bucur, Culpa de a fi greco-catolic..., XXXIV‒XXXVII; 10‒146.
[51] Az Országos Börtönigazgatóság Irattára (a továbbiakban: AANP), 18/1957. sz. bebörtönzési lap.
[52] Ioan Marius Bucur, Culpa de a fi greco-catolic..., XXXIX‒XLI.
[53] Ioan Bărdaş, Calvarul Aiudului. Din suferinţele unui preot ortodox [Nagyenyed kálváriája. Egy ortodox pap szenvedéseiről], a bánsági metropolita, Nicolae Corneanu jóváhagyásával megjelent kötet, Georgeta Pop (szerk.), Ana Blandiana (előszó). Editura Anastasia, București, 1999, 77‒78.
[54] Ioan Ploscaru, i. m., 376. Az 1959. május 14-én keltezett jelentésében „Tudor Popa” ügynök megjegyezte, hogy a püspök családja megkapta „a püspök ruhaneműjét és fogsorát”, elterjedt a püspök halálhíre (apud Sergiu Soica, Nicolae Brînzeu și dosarul din Arhiva CNSAS: Povestea unui eroism discret [Nicolae Brînzeu és a CNSAS-levéltár iratcsomója: Diszkrét hősiesség története]. Editura Galaxia Gutenberg, Târgu Lăpuș, 2013, 313 oldal).
[55] Balaskó Vilmos, Élet a föld alatt. Királyhágómelléki Református Egyházkerület, Nagyvárad, 2001, 211.
[56] AANP, 18/1957. sz. bebörtönzési lap.
[57] Ioan Ploscaru, i. m., 444.
[58] Mircea Remus Birtz, Episcopul Emil Riti (1926-2006). Tentativa unei recuperări istoriografice (cu documente inedite) [Emil Riti püspök (1926‒2006). Történelmi visszaszerzési kísérlet (kiadatlan dokumentumokkal)].Editura Napoca Star, Cluj-Napoca, 2006, 17.
[59] Alexandru Raţiu atya fogvatartási emlékirataiban megjegyezte: „1963. május 9-én, halála előtt, Rusu püspök a könyökére támaszkodott, megáldotta sorstársait a szenvedésben. A cellatársakat ez nagyon meghatotta. A falakon keresztül a börtön valamennyi lakóját értesítették.” (Alexandru Raţiu, Biserica furată [Az ellopott egyház]. Editura Argus, Cluj-Napoca, 1990, 179.). Emil Riti atya azt állította, hogy Alexandru Rusu püspök az 5-ös cellában hunyt el: ,,Ezt követően, Ştefan Turculeţ doktor, rab, konstancai katonaorvos megállapította a halált, a nevet és a diagnózist feljegyezte egy jegyzékbe. A börtön hivatalos orvosa dr. Baumgarten volt, de a részlegen raborvosok is tevékenykedtek (a kórház 1-es részlegén, az 1. emelten dr. Turculeţ). A jegyzékben a haláleset sorszámot kapott; azt felírták a sírra; Rusu esetében ez a szám a 133-as volt. Ugyancsak dr. Turculeţ tájékoztatta Ritit a számról és arról, hogy hova temették: a téglagyárban. Minden sírnál volt egy cövek és egy tábla amegfelelő szaámmal.” (Lásd Mircea Remus Birtz, i.m., 17.).
[60] Az elhalálozási bizonyítványon a halál okaként a következőket tüntették fel: „szív- és légzési összeomlás, urémiás kóma, általános arterioszklerózis; jobb vesén tályog, gennyes vesegyulladással” (Ioan Ciupea történésztől kapott dokumentum).
[61] ACNSAS, Információs állomány, 714. iratcsomó, 17.
