Alexander Zverev nyerte az ATP-vb-t

Alexander Zverev nyerte az ATP-vb-t
Elsőként Alexander Zverev jutott be a döntőbe a férfi teniszezők 8,5 millió dollár összdíjazású londoni szezonzáró ATP-világbajnokságán, miután a szombati első elődöntőben legyőzte a volt világelső Roger Federert.

Az első szettben egészen az utolsó adogatójátékig mindkét játékos magabiztosan hozta saját szerváját, ekkor a húszszoros Grand Slam-tornagyőztes svájci volt az, aki hibái miatt elveszítette azt. A második játszmában Federer hamar brékelőnybe került, ám azonnal el is bukta azt, így végül rövidítés döntött: ebben a svájci klasszis 4-3-ra vezetett, amikor egy, a labdameneten belüli számára kedvező helyzetnél az egyik labdaszedő kezéből kiesett a játékszer, így újrajátszották a pontot. Ezt követően Zverev szervált egy ászt, majd Federer rontásának köszönhetően két mérkőzéslabdához jutott, s a másodikat kihasználva biztosította helyét pályafutása első vb-döntőjében.

Az ötszörös győztes Novak Djokovics simán jutott a fináléba. A világelső szerb klasszis a szombati elődöntőben 1 óra 16 perc alatt mindössze négy játékot engedélyezett a dél-afrikai Kevin Andersonnak.

A 21 éves Zverev nyerte az ATP-vb-t, a vasárnapi fináléban két szettben legyőzte Djokovicsot. A német teniszező a találkozó első játszmájában egy, a másodikban három alkalommal vette el Djokovics szervagémjét, aki csak egyszer tudott brékelni. A mérkőzés 1 óra 20 percet tartott. A két játékos negyedszer találkozott egymással, a német másodszor bizonyult jobbnak, idei harmadik összecsapásukon először. A csoportküzdelmek során a szerb simán, 6:4, 6:1-re győzött.

Boris Becker (1988, 1992, 1995) és Michael Stich (1993) után a 21 éves Zverev harmadik német teniszezőként nyert vb-t.

Eddig nem közölt eredmények:

Gustavo Kuerten-csoport: Djokovics (szerb, 1.)–Marin Csilics (horvát, 5.) 7:6 (7), 6:2; A.  Zverev (német, 3.)–John Isner (amerikai, 8.) 7:6 (5), 6:3. A végeredmény: 1. Djokovics 3 győzelem/0 vereség, 2. A. Zverev 2/1, 3. Csilics 1/2, 4. Isner 0/3.Elődöntő: A.  Zverev–Federer (svájci, 2.) 7:5, 7:6 (5); Djokovics–K. Anderson (dél-afrikai, 4.) 6:2, 6:2. Döntő: Zverev–Djokovics 6:4, 6:3.Páros, döntő: Mike Bryan, Jack Sock (amerikai, 5.)–Pierre-Hugues Herbert, Nicolas Mahut (francia, 8.) 5:7, 6:1, 13–11.

Tenisz-világranglisták: Stollár Fanny karriercsúcsot jelentő helyen

Stollár Fanny a karriercsúcsot jelentő 114. helyen áll a női teniszezők legfrissebb világranglistáján.

A 20 éves Stollár – aki múlt héten negyeddöntős volt a 150 ezer dollár összdíjazású houstoni viadalon – hat helyet javított korábbi pozíciójához képest.

Miután a nagy tornák már korábban befejeződtek, az első 30-ban semmilyen változás nem történt, illetve a top 100-ban is csak minimális.

Az egyes rangsort – akárcsak tavaly – Simona Halep zárja az élen, most már 55. hete éllovas. Babos Tímea a 60. helyen áll.

Női tenisz-világranglista (a WTA honlapja alapján, zárójelben a legutóbbi helyezés): 1. (1.) SIMONA HALEP 6921 PONT, 2. (2.) Angelique Kerber (német) 5875, 3. (3.) Caroline Wozniacki (dán) 5586, 4. (4.) Jelina Szvitolina (ukrán) 5350, 5. (5.) Naomi Oszaka 5115, 6. (6.) Sloane Stephens (amerikai) 5023, 7. (7.) Petra Kvitova (cseh) 4630, 8. (8.) Karolína Plískova (cseh) 4465, 9. (9.) Kiki Bertens (holland) 4335, 10. (10.) Darja Kaszatkina (orosz) 3415, …, 24. (24.) MIHAELA BUZĂRNESCU 1820, …, 37. (37.) Konta Johanna (brit) 1300, ..., 60. (60.) BABOS TÍMEA 945, …, 67. (66.) IRINA-CAMELIA BEGU 872, …, 78. (77.) ANA BOGDAN 775, …, 85. (86.) SORANA CÂRSTEA 712, …, 101. (102.) MONICA NICULESCU 617, …, 114. (120.) STOLLÁR FANNY 514, …, 143. (143.) IRINA MARIA BARA 429, …, 148. (149.) ALEXANDRA DULGHERU 403

Párosban: 1 (1). Katerina Siniakova és Barbora Krejcikova (mindkettő cseh) 7775–7775 pont, 3. (3.) BABOS és Kristina Mladenovic (francia) 7765–7765, 5. (5.) Barbora Strycova (cseh) 6535, …, 23. (23.) BEGU 2755, 24. (24.) BUZĂRNESCU 2555, …, 44. (44.) RALUCA-IOANA OLARU 1740, …, 47. (47.) NICULESCU 1660, …, 76. (76.) BARA 1107, …, 80. (80.) Bacsinszky Tímea (svájci), …, 82. (82.) STOLLÁR 1056, …, 96. (96.) CÂRSTEA 921.

A férfiak világrangsorát Novak Djokovics zárja az élen, a Londonban döntős szerbet a spanyol Rafael Nadal és a svájci Roger Feder követi. A negyedik helyre feljött az ATP-vb győztese, a német Alexander Zverev.

A legjobb román teniszező, Marius Copil nem játszott ugyan a múlt héten, de így egy helyet lépett előre, most a 60. Fucsovics Márton tartja 37. helyét.

Férfi világranglista (az ATP honlapja alapján): 1. (1.) Novak Djokovics (szerb) 9045 pont, 2. (2.) Rafael Nadal (spanyol) 7480, 3. (3.) Roger Federer (svájci) 6420, 4. (5.) Alexander Zverev (német) 6385, 5. (4.) Juan Martín Del Potro (argentin) 5300, 6. (6.) Kevin Anderson (dél-afrikai) 4710, 7. (7.) Marin Csilics (horvát) 4250, 8. (8.) Dominic Thiem (osztrák) 4095, 9. (9.) Nisikori Kej (japán) 3590, 10. (10.) John Isner (amerikai) 3155, …, 37. (37.) FUCSOVICS MÁRTON 1122, …, 60. (61.) MARIUS COPIL 823, …, 93. (91.) Györe László/Laslo Djere (szerbiai) 621, …, 190. (186.) BALÁZS ATTILA 277.

Párosban: 1. (1.) Mike Bryan (amerikai) 10 840 pont, 2. (4.) Jack Sock (amerikai) 7925, 3. (2.) Oliver Marach (osztrák) 7250, 4. (3.) Mate Pavics (horvát) 7250, 5. (5.) Juan Sebastian Cabal és Robert Farah (mindkettő kolumbiai) 6140, …, 27. (27.) HORIA TECĂU 2700, …, 278. (273.) FUCSOVICS 225.