Agnieszka Holland az Európai Filmakadémia új elnöke

Agnieszka Holland az Európai Filmakadémia új elnöke
Az Európai Filmakadémia (EFA) több mint 3800 tagjának szavazata alapján Agnieszka Holland lengyel filmrendező, forgatókönyvíró lett a szakmai szervezet elnöke, továbbá Ada Solomon román producer ügyvezető helyettes, Enyedi Ildikó filmrendező pedig igazgatótanácsi tag lett.

Agnieszka Holland a filmakadémia igazgatótanácsi elnöke volt 2014 és 2019 között, mostani feladatkörét pedig Wim Wenderstől vette át, aki 1996 óta volt az Európai Filmakadémia elnöke. „Kihívásokkal teli időket élünk, minden tapasztalatunkra és képzelőerőnkre szükség lesz ahhoz, hogy megmentsük a független film kreatív erejét és fenntartsuk közönségünk érdeklődését” – mondta megválasztásakor Agnieszka Holland.

A lengyel rendező Krysztof Zanussi rendezőasszisztenseként kezdte a pályáját, forgatókönyveket írt Andrzej Wajdának, a nyolcvanas években pedig Franciaországba emigrált. Legismertebb filmjei a Megölni egy papot (1988), az Oscar-jelölt Európa, Európa (1990) és a szintén Oscar-jelölt A város alatt (2011). Hosszú pályája során számos országban dolgozott, olyan nagy presztízsű tévésorozatoknak rendezett részeket, mint az amerikai Drót vagy a Kártyavár. Legutóbbi mozifilmjét, a Sarlatánt ősszel mutatták be a magyar mozik, Csehország pedig idén ezt az alkotást nevezte Oscar-díjra.

A Európai Filmakadémia új ügyvezető elnöke az ír Mike Downey producer, helyettesei a brit Rebecca O’Brien és a román Ada Solomon. Az Európai Filmakadémia igazgatói tisztségébe Matthijs Wouter Knol, a Berlinálé filmvásárának korábbi igazgatója lépett.

A filmakadémia frissen választott, 16 tagú igazgatótanácsának egyetlen magyar tagja Enyedi Ildikó filmrendező, aki Közép- és Kelet-Európát fogja képviselni. Hozzá hasonlóan új tagok Bettina Brokemper és Nina Hoss Németországból, Marta Donzelli Olaszországból, Leontine Petit Hollandiából és Antonio Saura Spanyolországból.

Az Európai Filmakadémiát 1988-ban alapították 13 rendező kezdeményezésére, Ingmar Bergman volt az első elnöke. Mára több mint 3800 tagja van. A szervezet támogatja az európai filmeseket, hidat képez az alkotók és a filmipar között, konferenciákat, mesterkurzusokat, egyéb eseményeket szervez, az Európai Filmdíj átadása a leglátványosabb tevékenysége.

(A borítóképet készítette: Boriana Pandova)