Adatbázist tett közzé a CNSAS a kényszer-kitelepítettekről

Adatbázist tett közzé a CNSAS a kényszer-kitelepítettekről
A kommunizmus idején történt kényszer-kitelepítésekre vonatkozó több tízezer iratot tett közzé honlapján a kommunista hatalmat kiszolgáló hírhedt Securitate titkosrendőrség iratait tanulmányozó országos bizottság (CNSAS) – közölte csütörtökön az átvilágítás céljából alapított állami intézmény.

A döntés értelmében csaknem 56 500 iratot tettek közzé, amely igazolja, hogy kiket helyezett kényszerlakhelyre politikai okokból a Securitate. A CNSAS közleménye szerint ezek az iratok jól tükrözik, hogyan korlátozta az egykori kommunista politikai titkosrendőrség a látókörébe került személyek szabad mozgását, és hogyan sértette meg az alapvető emberi jogaikat.

A dokumentumok közzététele az intézmény honlapján segíthet azoknak az egykori áldozatoknak és leszármazottaiknak, akik az idén elfogadott 2020/130-as törvénymódosítás értelmében anyagi juttatásra jogosultak a kommunista hatalom meghurcoltatásai miatt. Ezt a törvényt a nyáron fogadta el a parlament, amely kiegészíti a politikai elítéltek jogait szabályozó 1990/118-as rendeletet. A vonatkozó jogszabály értelmében az üldöztetések, meghurcoltatások és bebörtönzések következtében életüket vesztett áldozatok gyermekei havi 500 lejre jogosultak. Emellett azok a gyermekek, akik szüleik üldöztetése idején kiskorúak voltak, vagy akkor születtek jogosultak az illetményre, amelyben szülőjük is részesült.

A most közzé tett dokumentumok a külföldre deportált vagy börtönbüntetésre ítélt, illetve fogságban tartott személyek életútjának dokumentálásában is támaszt nyújthat – olvasható a CNSAS közleményében. A kényszerlakhelyre való kitelepítési iratok a  http://cnsas.ro/fise_cartoteca.html címen érhetők el.