A zsidó zene gyöngyszemeitől a hollywoodi filmzenéig

A zsidó zene gyöngyszemeitől a hollywoodi filmzenéig

Romantikus dalok a főkántortól 

Romantikus szerzeményeket hallhattunk Nógrádi Gergelytől, a budapesti Frankel Leó úti zsinagóga főkántorától, a 4. Kolozsvári Zsidó Napok keretében péntek délután a János Zsigmond Unitárius Kollégium Felvinczi György dísztermében. Zongorán kísérte Teszter Nelli zongoraművész.

Ahogy a rendezvény műsorfüzetéből megtudhattuk: a pályáját operaénekesként kezdő főkántor az elmúlt években négy kontinensen lépett fel rendkívüli sikerrel, tíz CD-n és DVD-n szerepel énekművészként, illetve több mint ötven könyvet írt.

– Harminckét éve voltam először ebben a városban. Kolozsvár olyan, mint egy gyönyö- rű nő, és én azonnal megszerettem – bűvölte el hallgatóságát már közvetlenül a színre lépése után Nógrádi Gergely.

Az előadó műsorán zsidó zeneszerzők által írt népszerű filmdalok, operett- és musicalrészletek szerepeltek. A főkántor gyönyörű, kiművelt hangja mellett a kolozsvári sikerhez nagy mértékben hozzájárult elbűvölő kedvessége és udvariassága. Amikor például egy dal elkezdése előtt megszólalt egy mobiltelefon – erről a gyakori jelenségről köztudott, hogy egy szempillantás alatt képes szertefoszlatni a produkció emelkedett hangulatát és megzavarja az előadót –, a főkántor egyáltalán nem jött zavarba, nem mérgelődött fel, hanem szívélyesen megnyugtatta az érintett hölgyet: ne aggódjon a váratlan telefonhívás miatt.

Teszter Nelli zongoraművész nem csak azért kapott vastapsot, mert hibátlanul, muzikálisan kísérte az énekművészt, hanem azért is, mert áldott állapotban is vállalta az utazást, a fellépést. A zeneileg igényesen A zsidó zene gyöngyszemeitől a hollywoodi filmzenéig előadott produkció során az előadók mindvégig érezhették a kolozsvári közönség szeretetét; a tetszésnyilvánítás mellett a jelenlévők jókedvűen énekelték az ismert dalokat. És ez a pozitív életérzés, a jó hangulat emlékezetes marad mindannyiunk számára.

(Borítókép: Nógrádi Gergely)

Filmzenék: Hollywood anno...

Először lépett fel Kolozsváron Korcsolán Orsolya Bécsben élő magyar hegedűművész a 4. Kolozsvári Zsidó Napok keretében, amikor Hollywood anno című műsorával a hazájukban üldözött, kitaszított, majd Hollywoodban, azaz az „álomgyárban” új életre és karrierre talált zsidó zeneszerzők kompozícióit adta elő a János Zsigmond Unitárius Kollégium Dávid Ferenc dísztermében.

Ha valaki azt gondolja, hogy egy-egy (régi hollywood-i) film zenéjét egyszerű eljátszani, hiszen fülbemászó a dallama, minden bizonnyal igaza van. De Korcsolán Orsolya hegedűművész és Mali Emese zongoraművész arról is meggyőzött, hogy a filmzenék lejátszása alapos technikai tudást igényel. Korcsolán Orsolyának pedig, aki a világhírű New York-i zeneoktatási központban, a Juilliard Schoolban (is) tanult hegedülni, ez nem okozott problémát. Mali Emese, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója minden szempontból méltó partnernek bizonyult.

Korcsolán Orsolya és Mali Emese továbbra is együtt szeretne muzsikálni. (A szerző felvétele)

Korcsolán Orsolya röviden bemutatta az általa előadott filmzenék szerzőit: Hanns Eislert (1898–1962), Rózsa Miklóst (1907–1995), az Oscar-dí- jas Erich Korngoldot (1897–1957) és nem utolsósorban Darius Milhaud-t (1892–1974). A legbonyolultabb mű a D. Milhaud által komponált filmzene (Ökör a háztetőn) volt. Ezt a zeneművet finom disszonancia, játékosság és bravúros hangszertechnika jellemezte. A hegedűművész virtuóz, elegáns előadásmódja azonban minden igényt kielégített.

A több mint egy órán át tartó koncert után Korcsolán Orsolya és Mali Emese elmondták: régóta ismerik egymást, több közös fellépésük is volt már, és a közeljövőben is együtt fognak muzsikálni. Ezen szándékuktól még az sem tántorítja el őket, hogy Mali Emese Budapesten, míg Korcsolán Orsolya Bécsben él, és mindkettőjük kisgyermekes anyuka. A kolozsvári koncert műsorát már előadták idén Budapesten, a Zsidó Kulturális Fesztiválon, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, amikor a kö- zönség a zenéhez írt filmeket is megtekinthette. Terveik között szerepel, hogy ezt a produkciót máshol is elő fogják adni, például a Bécsben megrendezendő zsidó napok keretében.