A WADA négy évre kizárta az oroszokat minden jelentősebb sporteseményről

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) laboratóriumi eredmények manipulálása miatt négy évre eltiltotta Oroszországot az olimpiai és világbajnoki részvételtől.

A WADA végrehajtó bizottsága egyhangú döntést hozott hétfőn a svájci Lausanne-ban, mivel bizonyítottnak látta, hogy a moszkvai laborban hamis bizonyítékokat iktattak, illetve pozitív eredményeket semmisítettek meg, amelyek segítségével leleplezhetőek lettek volna a csalások.

A döntés által többek között a jövő évi tokiói olimpián, illetve a 2022-es katari labdarúgó-vb-n sem szerepelhetnek orosz színekben sportolók. Ugyanakkor azok, akik bizonyítani tudják, hogy tisztán készülnek, semlegesként ott lehetnek a nagy versenyeken. A jövő évi – részben oroszországi rendezésű – futball-Euróba-bajnokságot nem érinti a mostani szankció.

A döntés ellen az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) 21 napon belül fellebbezhet, és amennyiben így tesz, az ügyben a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) hozza meg a végső határozatot.

A mostani ügyet a moszkvai doppingellenőrző laboratórium – hosszas huzavona után – januárban átadott adatbázisának átvizsgálása után robbantotta ki a WADA.

A labor működését és a RUSADA-t 2015 végén függesztették fel, miután a WADA az év novemberében nyilvánosságra hozta illetékes bizottságának vizsgálati jelentését, amely megállapította, hogy Oroszországban átfogó doppingolás zajlott. Egy évvel később a WADA által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság arra a következtetésre jutott, hogy Oroszországban a doppingot állami támogatással, rendszerszintűen alkalmazták. A jelentés szerint az orosz doppingellenőrző szervek 2011 és 2015 között harminc sportágban mintegy ezer sportoló vizsgálati mintáját manipulálták, illetve pozitív teszteredményeket titkoltak el.

Az orosz sportolók a 2016-os riói olimpián még elkerülték a teljes kizárást, a 2018-as pjongcsangi téli játékokról ugyanakkor már kitiltották Oroszországot, és sportolóinak külön engedélyt kellett kérniük a szerepléshez. Ezt 168 sportoló megkapta, és semlegesként vehetett részt a versenyeken. Atlétikában már 2015 óta nem szerepelhet világversenyeken Oroszország, sportolói csak független színekben indulhatnak.

Az orosz ügynökség 2018. szeptember 20-án kapta vissza tesztelési engedélyét, a moszkvai labor pedig egy éve kezdhette újra működését. Ez utóbbi engedélyezéséhez több feltételt is szabott a WADA, ezek egyike volt az adatbázis átadása. A nemzetközi ügynökséget tavaly decemberben még megakadályozták az adatok átmásolásában, januárban aztán az oroszok átadták azokat. A WADA már akkor jelezte, hogy akár hónapokig is eltarthat, amíg megvizsgálja, az információk hitelesek-e, majd szeptemberben bejelentette, hogy hivatalos vizsgálatot indított azokkal a „következetlenségekkel” összefüggésben, amelyeket az adatbázis tartalmazott.

A vizsgálat lezárulta után a WADA-szabályzatnak megfelelést ellenőrző bizottság négyéves eltiltást javasolt, amelyet most a végrehajtó bizottság megszavazott.

A WADA hozzátette, a tiltás nem vonatkozik a jövő évi labdarúgó-Európa-bajnokság szentpétervári mérkőzéseire és a 2021-es Bajnokok Ligája-döntőre, amelynek szintén Szentpétervár a házigazdája. James Fitzgerald WADA-szóvivő mindezt azzal indokolta, hogy a futball-Eb és a BL-finálé sem multisportesemény vagy világbajnokság, hanem regionális, egy sportágat érintő torna.