A virtuális világ veszélyeire figyelmeztetnek

A virtuális világ veszélyeire figyelmeztetnek
„Jog a saját imázsomhoz” címmel a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség a megyei rendőrkapitánysággal, az Emberkereskedelem Elleni Ügynökség Kolozs megyei kirendeltségével, a Kolozs Megyei Ügyvédi Kamarával és a Kolozs Megyei Szülők Alapítványával közösen premier számba menő, országos elképzelést valósít meg, amelynek célja, hogy a III-XII. osztályos tanulókban tudatosítsa azt, hogy joguk van saját arculatuk kialakításához. Erre főként azért van szükség, mert a fiatalok többnyire a Facebook-on kommunikálnak, és gyakran esnek abba a tévedésbe, hogy egy számukra vonzó arcú személyt elfogadjanak Facebook-ismerősnek, aki aztán ki is használhatja a gyerekek tapasztalatlanságát. Olyanra is volt már jó pár példa, hogy a közösségi hálókon szerzett „ismerősök” aztán bűncselekmények elkövetésére „ösztönözték” a kiskorút.

– Az iskola és a család közös célokért küzd: a gyermek harmonikus fejlődéséért. A felnőttek felelősek azért, hogy a gyerekek jogai ne sérüljenek – nyilatkozta Cristina Grigore, a Kolozs Megyei Szülők Alapítványának képviselője.

Ami az elgondolás megvalósítását illeti, már létrehozták az intézmények közötti egyezményt és munkacsoportot,  kidolgoztak egy kérdőívet, amit majd a tanulók töltenek ki, és amelyből a szakemberek megtudhatják, hogy a kiskorúak mennyire vannak kitéve a virtuális világ veszélyeinek. Ezt követően 2018 januárjában a tanítóknak, osztályfőnököknek, pszichológusoknak szerveznek továbbképzést a témakörben. 2018 februárjától pedig a projekt megvalósításában részt vállaló szervek képviselői ellátogatnak a Kolozs megyei iskolákba, ahol  elbeszélgetnek a gyerekekkel a virtuális világ veszélyeiről, továbbá tájékoztatják jogaikról. Az eredményeket 2018 júniusában egy jelentésben összegzik, és az eredményekről tájékoztatják a sajtót is. Még nem működik ugyan, de létrehoznak egy internetes platformot, ahova feltöltik a projekttel kapcsolatos tematikus anyagokat.

A projekt védnöke Dragos Pop kolozsvári színész, aki szerint  fel kell lépni az iskolai zaklatás és agresszió ellen.  Megtudtuk: a projektben résztvevő intézmények képviselői önkéntes alapon végzik munkájukat, tehát a kezdeményezésnek nincs költségvetése.