A Videoton lehet a Kolozsvári CFR következő ellenfele

Sorsoltak az EL és a BL 3. selejtezőfordulójában

A Videoton lehet a Kolozsvári CFR következő ellenfele
A Videoton, vagyis jelenlegi nevén a MOL Vidi FC lehet a Kolozsvári CFR következő ellenfele a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában, amennyiben a CFR sikerrel veszi a svéd Malmö elleni párharcot – és közben a Vidi is túllép a bolgár Ludogorec gárdáján.

Mindez az európai szövetség (UEFA) nyoni székházában lebonyolított hétfői sorsoláson derült ki, amelyen a fehérvári klub kiemeltként szerepelt. A selejtező harmadik fordulójának első összecsapását augusztus 7-én vagy 8-án, a visszavágót 14-én rendezik, a Vidi az első mérkőzésén látogatna a fellegvári stadionba.

Mint ismeretes, a fehérváriak a selejtező első fordulójában 3–2-es összesítéssel ejtették ki a luxemburgi Dudelange együttesét, a második forduló első felvonásán, szerdán pedig vendégként lépnek pályára a Ludogorec otthonában. A Kolozsvári CFR csak most, a második fordulóban kapcsolódik be a selejtezősorozatba, és kedd este 7 órától fogadja a Malmöt.

A két csapat legutóbb idén januárban, a spanyolországi edzőtáborozásuk során találkozott, akkor a CFR – még Dan Petrescu vezetésével – 3–0 arányban bizonyult jobbnak. Ha összejön a párharcuk a BL harmadik selejtezőfordulójában, úgy a nyertes bejut a BL play-offjába, vagyis egy lépésre kerül a legrangosabb európai kupasorozat főtáblájától.

Ha a CFR nem jut túl a Malmö együttesén, úgy az Európa Liga 3. selejtezőfordulójába kerül át, ott pedig az FK Sutjeska Niksici (montenegrói) és az FC Alashkert (örmény) találkozó győztese lesz az ellenfele a negyedik, utolsó selejtezőfordulóba kerülésért. Hasonló pesszimista forgatókönyv esetén a Vidi a második számú európai kupasorozatban a Zrinjski (bosnyák)-Valletta (máltai) párharc győztesével játszana.

*

Az Európa Ligában érdekelt román csapatok számára a tegnapi sorsolás nem sok jót tartogatott, továbbjutásuk bravúrnak minősülne.

A Román Kupa-győztes, ennélfogva a küzdelmekbe csak az EL 3. selejtezőfordulójában bekapcsolódó Krajovai U-nak nem volt sok szerencséje, a papírforma szerint az egyik legjobb német  csapat, a Bundesliga legutóbbi idényét a 6. helyen záró, mintegy 300 millió eurót érő játékoskerettel rendelkező Lipcse fog várni rá – pontosabban a Lipcse és a svéd Häcken (svéd) találkozó győztese.

A FCSB – ha túllép második fordulóbeli ellenfelén, a szlovén Rudar Velenje csapatán –, a horvát Hajduk Split és a bolgár Slavia Sofia közötti párharc nyertese ellen folytatja az európai szereplést. Papírforma szerint előbbi, a Futács Márkót és a tavaszi idényben 5 gólt és ugyanannyi gólpasszt adó, frissen igazolt Gyurcsó Ádámot is felvonultató gárda, vagyis a horvát bajnokság legutóbbi idényének 3. helyezettje fog Bukarestbe látogatni, hiszen játékoskeretének értéke többszöröse a bolgár bajnokságban mindössze 9. Slaviáéhoz képest.

A Konstancai Viitorul sem örvendhet, hiszen ha túlverekedi magát a holland Vitessén, a 3. fordulóban a PAOK Salonic vagy az FC Basel állhatja útját – kérdés, melyikük esik ki a Bajnokok Ligája selejtezőjéből. Ez esetben már jóval nehezebb megtippelni a leendő ellenfél kilétét, hiszen mindkét lehetséges csapat igen értékes: a Răzvan Lucescu-edzette thesszaloniki gárda játékosainak piaci értéke 53 millió euró – ebből legértékesebb játékosuk, Aleksandar Prijovic egymaga 6 milliót tesz ki –, míg a bajnoki ezüstérmes svájciakat az irányadó transfermarkt portal 57 millióra becsüli, sztárjuk, Silvan Widmer pedig 8,5 milliót ér. Ehhez képest az egész tengerparti gárdát 13,5 millióra becsülik…

*

Ami a magyar csapatokat illeti, litván vagy liechtensteini ellenfelet kaphat az Újpest FC az Európa Liga-selejtező harmadik fordulójában, amennyiben a második körben búcsúztatja a spanyol Sevilla együttesét: a Zalgiris (litván)–Vaduz (liechtensteini) párharc győztesével mérkőzhet meg.

A versenyben lévő másik magyar csapat, a Budapest Honvéd az Ufa (orosz)–Domzale (szlovén) versengés továbbjutójával találkozhat, ha a második fordulóban kiejti a luxemburgi Niedercorn csapatát.
Az EL-selejtező harmadik fordulójának első összecsapásait augusztus 9-én, a visszavágót 16-án rendezik, az első mérkőzésén az Újpest otthon, míg a Honvéd idegenben lépne pályára. A csoportkörbe jutáshoz még további egy fordulót kell sikerrel venni.