A térténelem (újabb) cselei
Vissza

A térténelem (újabb) cselei

Nyugat-Európa szerdán ünnepelte az 1944 június 6-ra virradó éjszakán megindított Normandiai Partraszállás 75. évfordulóját. A világtörténelem legnagyobb katonai akciójában (a partraszállásban és az azt követő harcokban) az angolok és az amerikaiak együttesen több mint 900 000 katonájukat veszítették el. Magában a partraszállásban közel 7 000 hadihajó, repülőgép-anyahajó, csapatszállító fregatt, teherhajó és egyéb tengeri szállítóeszköz vett részt.

A partraszállás hírére Göbbels feljegyzései szerint Hitler eufórikusan reagált: „Az invázióra pontosan azon a helyen került sor, ahol mi vártuk. És pontosan azokkal az eszközökkel és módszerekkel, melyekre felkészültünk. Az ördöggel kell összefogniuk, hogy ne végezhessünk velük.”

A kockázatokkal az amerikaiak és az angolok is tökéletesen tisztában vannak. George A. Taylor gyalogsági tábornok parancsa magáért beszél: „Csak kétféle ember maradhat a parton: a halottak és a haldoklók. Mindenki más: Előre!”

Az amerikaiak az Omaha Beachnek nevezett partszakaszon ütköztek a legádázabb ellenállásba. Az első percekben a partra szálók 96 százaléka életét veszítette. Omar Bradly tábornok, Eisenhover bizalmasa az amerikai hadsereg zászlóshajójának, az „USS Augusztának” a fedélzetén egy ideig még azt is mérlegeli, hogy feladja Omaha Beachet. De az amerikai-angol vezetés számára nyilvánvaló, ha nem sikerül a partraszállás, második esély már nem lesz. Legalábbis Franciaországban bizonyosan. Minden az első órákon múlik. Ha a partraszállásban részt vevő 157 000 ember képes kitartani, reális esély van a győzelme.

És nekik volt igazuk.

A háború után egy új „demokratikus értékekre” alapozott világrend és 70 évnyi európai béke veszi kezdetét. A lehanyatló és a feltörekvő angolszász világbirodalom összefog a másik két trónkövetelő, a német és a japán hatalom ellen. A nyugati térfélen a háborús összefogás eredményeként zökkenőmentesen lezajlik a hatalomváltás. Az angolok helyébe a nemzetközi rendszer egyensúlyának garantálójaként az Amerikai Egyesült Államok lép. Az az Amerikai Egyesült államok, melynek első elnöke, Washington még úgy véli, hogy az Egyesült Államoknak meghatározó szerepet kell játszania a világkereskedelemben, de a politikai szövetségektől távol kell maradnia. Utódai azonban – végszükség esetén, azaz az I. és a II. Világháború döntő pillanataiban – feladják az ún. izolacionizmust, s ezzel eldöntik a világháború végkimenetelét. Igaz, Wilson elnök az első világégést követő békecsinálásban már nem vesz részt, azaz tartja magát a washingtoni elvhez.

A II. Világháború után azonban az amerikaiak már azt is megteszik, amit Anglia soha: az Európa fölötti közvetlen ellenőrzést is a saját kezükbe veszik. Az új világrend – egészen az ezredfordulóig – rendíthetetlennek bizonyul. Francis Fukuyama, amerikai történész a liberális világszemlélet és a demokratikus államszervezet végső győzelméről, implicite a történelem végéről ír – megjelenésekor még csaknem mindenki által komolyan vett – könyvet. Hiszen többé már nem történhet semmi alapvető. Az ideális világszemlélet és társadalmi szervezet csak apró részletekben módosulhat. Magyarán: nem változhat többé, pusztán tökéletesedhet.

A partraszállás 75. évfordulójának angliai és franciaországi ünnepségei erről a tévhitről végképp lerántják a leplet. A partraszállás hatalmas áldozatait – a demokrácia és az emberi jogok nevében – vállaló két nagyhatalom első emberei Donald Trump és Theresa May – eltérő megfontolásokból ugyan, de eltökélten – hátat fordítanak annak a „szabadság és demokrácia iránti elkötelezettségnek”, melynek jegyében 75 évvel ezelőtt Franciaországban partra szálltak. Trump és választói úgy vélik, hogy az Egyesült Államok már nem vállalhatja tovább a világrendőr szerepét. Főként akkor nem, ha azért az amerikai jólét kockáztatásával kell fizetnie. Theresa May pedig – az amerikai világhatalom hanyatlásának háttere előtt– úgy tesz kísérletet az éji homálybankéslekedő „régi dicsőség” restaurálására, hogy hátat fordít Európának. És ezzel gyakorlatilag a fukuyamai project megvalósításának is.

Az amerikaiak az új feltörekvő birodalommal, Kínával folytatott (egyelőre főként gazdasági, de távlatilag elkerülhetetlenül katonaivá is fajuló) vetélkedésében Európát puszta koloncnak véli.

Így aztán tényleg igaza lehet Clemens Werginnek, aki a Die Weltben írt cikkének címében is úgy véli, hogy a készülő ünnepségek nem mentesek némi iróniától sem (A cím: „A véráldozatra való emlékezés nem feledtetheti az ironikus felhangokat sem”).

Hát igen, azt már a német Hegel is tudta, hogy az irónia (melyet ő – és nyomában Marx – a történelem csele gyanánt tartott nyilván) éppenséggel a történelem lényegéhez tartozhat, sőt tartozik. Úgy tűnik, ezt az angolszászoknak is meg kell – leghűségesebb háború utáni szövetségeseiknek a németeknek pedig újra kell – tanulniuk…

 


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Essig József: nagy közös fotókiállítást ...
VIDEÓ - Tombolnak a Celtic szurkolói
VIDEÓ - Megnyitották Essig Józsefnek a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ