A szeretet jegyében – kezdődik a szebeni színházfesztivál

A szeretet jegyében – kezdődik a szebeni színházfesztivál
Ma kezdődik Románia egyik legrangosabb, európai szinten is fontos színházi fesztiválja. A június 9–18. között zajló Szebeni Nemzetközi Színházfesztiválon több mint 3200 meghívott és művész vesz részt. Az idei rendezvény tematikája a szeretet.

A fesztivál igazgatója, Constantin Chiriac arra kéri a romániaiakat, hogy „szépet építő nemzet legyen, ne egy, amelyik csak kommentál”.

– Nem hozunk pro és kontra érveket arról, hogy mi a család, inkább valami komolyat készítünk a családok számára. Mi építeni szeretnénk, nem pedig kommentálni. Úgy gondolom, nagyon fontos üzenetet közvetít a fesztivál: egy kommentáló nemzetből változzunk egy építő, teremtő, alkotó nemzetté. Nagyon fontos hogy építsünk, ajándékozzunk, csak így kaphatjuk meg, amit szeretnénk – mondta Constantin Chiriac egy sajtótájékoztatón.

Az idei színházfesztivál tíz napja alatt 72 ország többezer művésze és meghívottja lesz jelen a rendezvény 503 eseményén. A szervezők napi 68 000 résztvevőre számítanak a különböző előadásokon, a 27 000 jegyből már 17 000 elkelt, 78 előadásra pedig már nem lehet jegyet kapni.

További információk és részletes program a www.sibfest.ro weboldalon.

Borítókép: Constantin Chiriac: építő, teremtő, alkotó nemzetté kellene válni. Fotó: www.cotidianul.ro)